Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

Van még munka Újvárosban

2006. november 30. 13:28

Az őszi szezon véget ért, a Dunaferr NK nőikézilabda-csapata a negyedik helyen várja a januári folytatást. A csapat mögött álló bajnoki félszezont Kovács Péter vezetőedző értékelte.

Van még munka Újvárosban
Alaposan átalakult a bajnokság kezdete előtt a Dunaferr NK nőikézilabda-csapata, melyből a nyár folyamán kulcsjátékosok távoztak, így az együttes élére kinevezett Kovács Péter vezetőedzőnek szinte teljesen új csapatot kellett építenie a bajnoki nyitányra. Mint azt a Dunaferr NK mestere is elmondta, sok fejlődési lehetőség van még csapatában, s ezt támasztja alá az is, hogy Ferlingék eddig felemásan szerepeltek az ősz folyamán, így a negyedik helyről várhatják a bajnoki folytatást.

A védelem dicsérete

Bár az elmúlt héten szünetet tartottak kézilabdázóink, hétfőtől – a válogatottak nélkül – újra edzésbe álltak a lányok, s a mai gyakorlás végén kértük arra Kovács Péter vezetőedzőt, hogy tekintsen vissza a csapat mögött álló időszakra.

"Felemás helyzetben voltam, mikor átvettem a csapatot, hiszen a távozók természetesen érzékeny veszteséget jelentettek a csapat számára, de azért a gárda nagyobb része megmaradt, így nem kellett teljesen elölről kezdeni mindent. A korábbi Dunaferre elsősorban az volt jellemző, hogy sok gólt dobott, ám a négy átlövő kiválása, s saját elképzeléseim miatt is változtattunk a korábbi modellen. Elsősorban a védekezésre helyeztük a hangsúlyt, s bár akadtak hibáink, hogy nem végeztünk rossz munkát, azt mutatja az is, hogy a jelenlegi mezőnyből mi kaptuk a második legkevesebb gólt a bajnokságban."

Fejlődési elemek

Kovács Péter véleménye szerint ennek ellenére sok fejlődési lehetőség van még együttesében, s a Dunaferr NK vezetőedzője meg is határozta a követendő csapásvonalat.

"Sajnos az őszi szezon egyik legalapvetőbb problémája az volt, hogy nem volt stabil az átlövőjátékunk. Amikor elkaptuk a fonalat, akkor könnyen nyertük a mérkőzéseinket, ám amikor nem ment úgy a lövőknek, akkor az összjátékunk is megakadt. Támadójátékban tehát mindenképpen előrébb kell lépnünk, s lerohanásból is lehetnénk eredményesebbek, de a célunk leginkább az, hogy tovább stabilizáljuk a játékunkat, s lehetőleg minden játékelemben még előrébb lépjünk. Ezt szeretnénk elérni a bajnoki tabellán is, hiszen bár jelenleg a negyedik helyen állunk, a Vasas és a Hódmezővásárhely elleni pontvesztések nagyon kellemetlenül érintettek bennünket. A sportban ugyan nincs feltételes mód, de ha ezeket a kötelezőnek mondott meccseket hoztuk volna, már szinte a legjobb négy között érezhetnénk magunkat."

Pozitívumok és gondok

Kovács Péter azért nem volt elégedetlen csapata őszi teljesítményével, bár a szezon elején, illetve a végén is gondot okozott egy-egy játékosának kiesése.

"Ferling és Lovász támadójátékát mindenképpen szeretném kiemelni, ők jól teljesítettek az ősz folyamán, s úgy látom, hogy Nagy Ivett is egyre inkább kezd magára találni. Ugyanez a helyzet Pigniczki Krisztinával is, aki napról-napra javul, s rendkívül hasznos tagja csapatunknak. Kiemelném még Laluska Eszter védekezését is, s bár támadásban még neki is stabilizálni kell játékát, az ő jelenléte a védekezésünkben rendkívül fontos tényező. A bajnoki szezon elején Paula Ungureanu sajnálatos sérülése miatt bosszankodhattunk, míg a téli szünet előtt megsérült Balogh Barbara kiesésével támadásban és védekezésben is csökkent taktikai repertoárunk."

Előre néznek

A visszatekintés végén természetesen mi más is kerülhetett szóba, mint a csapat előtt álló feladatok.

"Az elmúlt napokban pihent a csapat, de a héten már újra elkezdtük a gyakorlásokat. Karácsonyig, hétköznaponként napi két edzéssel készülünk az előttünk álló feladatokra, s emellett több edzőmérkőzést is játszunk. A jövő héten kétszer mérkőzünk meg a junior válogatottal, s pályára lépünk a Spartacus otthonában is. December 28-29-én a Vasas csapatánál vendégszereplünk, méghozzá egy rangos nemzetközi tornán, melyen rajtunk és a házigazdákon kívül a Fradi, a Hypo, a Lipcse és a dán Randers gárdája is részt vesz. Sokat nem pihenhetünk, s szorít is minket az idő, hiszen január elején már a Rosztov együttese vár ránk az EHF-kupában, ahol mindenképpen szeretnénk tovább jutni."

Forrás: dferrhandball.com

További hírek

2019. május 22. 18:15

Búcsúzunk

2019. május 18. 18:21

Az ÉRD lett a bajnoki negyedik

2019. május 17. 17:55

Tisztességgel helytállt a Móvár

2019. május 15. 17:57

Snelderrel győzött a Fradi

2019. május 15. 7:19

Női keret a vb-selejtezőkre

2019. május 13. 7:27

"A magyaroknak nincs taktikája"

2019. május 12. 15:12

Megvan az ötödik BL-győzelem is!

2019. május 11. 22:16

Junior Final4-győztesek a magyarok

2019. május 11. 20:40

Felülhet a trónra a Siófok

2019. május 11. 15:05

Lehengerlő játékkal döntős a Győr

2019. május 10. 19:09

Móváron is kikapott a Békéscsaba

2019. május 10. 15:12

Döntőben a juniorok

2019. május 10. 12:09

Megvan a BL All Star csapata

2019. május 10. 6:20

Junior Final Four Pesten

2019. május 9. 18:04

Magabiztos Fradi-diadal

2019. május 8. 18:40

Pontot csent otthon az Eger

2019. május 5. 14:45

Siófok: döntetlen az odavágón

2019. május 5. 6:41

Négy meccs szombaton

2019. május 4. 18:08

Danyi megerősítve pozíciójában

2019. május 3. 18:44

Újabb két pontot zsebelt be a Fradi