Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

Róth Kálmán büszke a játékosaira

2005. december 6. 21:01 © handball.hu

Szakkommentátorunkat, Róth Kálmánt, a Győri Graboplast ETO KC vezetőedzőjét kértük a magyar csapat második csoportmérkőzésének az elemzésére, valamint holnapi ellenfelünkről, a szlovén válogatottról is elmondta a véleményét.

Róth Kálmán büszke a játékosaira
Róth Kálmán: Ez egy olyan mérkőzés volt, amilyenre számítottam. A tegnapi eredmények alapján lehetett következtetni, hogy Angola nem gyenge csapat, hiszen a norvég válogatott elleni meccsük is hasonló szereposztás szerint játszódott le. Az a találkozó is végig szoros volt, mindössze az utolsó tíz percben tudtak nyerni a norvégok. Nagyon jól felkészült, kiváló fizikai adottságokkal rendelkező csapatról van szó, akik értik ennek a játéknak a lényegét, rendkívül képzettek, és egy nagyon jól felkészült edzőjük van. Négy-öt olyan játékossal rendelkeznek, akiket szívesen látnék a saját csapatomban is, hiszen, ha nem is kész játékosok, de kis munkával sokra vihetnék. Mindezek ellenére arra nem számítottam, hogy ilyen jelentős különbség adódik a két csapat között.

handball.hu: Végig biztos voltál a magyar győzelemben...?
Róth Kálmán: Néha-néha azért megcsapta az embert a félelem szele, de azért ahogy fogyott az ellenfél ereje és koncentráltsága, mi egyre nagyobb önbizalommal tudtunk játszani, köszönhetően annak is, hogy jelentősen feljavult a védelmünk. Negyven percig nem találtuk a védekezés ritmusát és a távolságokat. Nagyon komoly problémákat láttam a két hármas védő kapcsolatában, és az első félidő elején a kettes-hármas védőkapcsolatok is egy kicsit akadoztak. Amikor összeállt a védekezésünk, akkor érvényesült a nagyobb tudás, ült a lerohanójátékunk is, és felszabadultabban tudtunk játszani.

handball.hu: Elégedett voltál a szerb bírópárossal?
Róth Kálmán: Kicsit megzavart minket a meccs elején, hogy nagyon korán kaptuk a kiállításainkat, hiszen a hetedik percben már két játékosunk is a kispadra kényszerült. Nem kritizálom az ilyen jellegű játékvezetői felfogást, de megzavart, elbizonytalanított minket abban, hogy meddig lehet elmenni a védekezésben. Ez befolyásolhatja akár a mérkőzést is, hiszen főleg azokat az embereinket zavarta meg, akik amúgy sincsenek most igazán jó formában, gondolok itt például Kindl Gabriellára. Emiatt aztán szétesett az egyébként se túl stabil védekezésünk.

handball.hu: Szerinted van esélyünk ilyen védelemmel a Dél-Koreát verő szlovén csapat ellen?
Róth Kálmán: Félelemre semmi ok, össze fog állni a védelmünk. Hiszen most is lehetett érezni, hogy a második félidőben Tóth Tímea és Kindl Gabriella jól teljesített.

handball.hu: Mit fontos tudni a szlovén válogatottról?
Róth Kálmán: A szlovén kézilabda a Krim Ljubljanára épül, amelynek a nagyhatalmú elnöke határozza meg, hogy nemzeti válogatott szinten milyen mértékben kapjanak szerepet az általa fizetett és menedzselt játékosok. Ha ők jól játszanak, mint a Korea elleni meccsen, akkor ez egy kiváló csapat. Hozzá kell tenni, több hiányposztjuk van, főként a kapusra és a jobbszélsőre gondolok.

handball.hu: Mi a helyzet, ha esetleg kikapunk a szlovénoktól?
Róth Kálmán: Most a vb legelején járunk. A horvátországi világbajnokságon volt olyan mérkőzés, amelyen ha kikapunk, kiesünk, ehhez képest vb-döntőt játszottunk. Az ausztrálok legyőzése után eufórikus állapotba került a csapat, azt hittük, hogy egy ekkora különbségű győzelem után miénk a világ. Szerencsére sikerült ebből az állapotból kilépni. Úgy gondolom, hogy holnap egy másik magyar csapat fog pályára lépni, és biztos vagyok benne, hogy nyerni fogunk. Egyre érettebb a játékunk, ahogy haladunk előre.

handball.hu: A mai mérkőzésen Görbicz Anita volt a csapat legjobbja, ráadásul kiválóan működött a jól megszokott Görbicz-Vérten párkapcsolat!
Róth Kálmán: Nagyon büszke vagyok rájuk, akkor is, ha nem nyújtanak ilyen jó teljesítményt. Anitában azért kicsit többet látok, hiszen neki mérkőzések közben vannak hullámzásai, de számára fontos, hogy érezze a bizalmat. Ma ő a magyar csapat legjobb embere volt, de nekem nagyon tetszett Vérten Orsolya teljesítménye is, hiszen az ő oldala mindössze egyszer volt átjátszható.

handball.hu: Kit emelnél még ki a mai meccs alapján a csapatból?
Róth Kálmán: Mi, edzők, mindig próbálkozunk azzal, hogy megtaláljuk a legjobb játékost, de rá kell jönnünk, hogy Ferling Detti jelenleg a legjobb balátlövő. Annak ellenére, hogy klubjában többnyire irányítót játszik, a válogatottban kiváló balátlövő. Szintén okosan, jól, kevés hibával játszott Mehlmann Ibolya. Nagyon örültem annak is, hogy Borbás Rita a mérkőzés kezdeti hibái után nem került gödörbe, hanem sokat segített a csapatnak.

handball.hu (bee)

További hírek

2019. május 22. 18:15

Búcsúzunk

2019. május 18. 18:21

Az ÉRD lett a bajnoki negyedik

2019. május 17. 17:55

Tisztességgel helytállt a Móvár

2019. május 15. 17:57

Snelderrel győzött a Fradi

2019. május 15. 7:19

Női keret a vb-selejtezőkre

2019. május 13. 7:27

"A magyaroknak nincs taktikája"

2019. május 12. 15:12

Megvan az ötödik BL-győzelem is!

2019. május 11. 22:16

Junior Final4-győztesek a magyarok

2019. május 11. 20:40

Felülhet a trónra a Siófok

2019. május 11. 15:05

Lehengerlő játékkal döntős a Győr

2019. május 10. 19:09

Móváron is kikapott a Békéscsaba

2019. május 10. 15:12

Döntőben a juniorok

2019. május 10. 12:09

Megvan a BL All Star csapata

2019. május 10. 6:20

Junior Final Four Pesten

2019. május 9. 18:04

Magabiztos Fradi-diadal

2019. május 8. 18:40

Pontot csent otthon az Eger

2019. május 5. 14:45

Siófok: döntetlen az odavágón

2019. május 5. 6:41

Négy meccs szombaton

2019. május 4. 18:08

Danyi megerősítve pozíciójában

2019. május 3. 18:44

Újabb két pontot zsebelt be a Fradi