Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

"A kapusteljesítményünk döntött"

2005. május 7. 23:24 © handball.hu

A Cornexi-Ferencváros bajnoki mérkőzés után Németh Andrást (FTC) és Szabó Edinát (Cornexi) kértük rövid értékelésre. A két szakvezető egyetértett abban, hogy a Cornexi mai vereségével a Ferencvárosnak áll a zászló a bajnokság harmadik helyének megszerzését illetően.

"A kapusteljesítményünk döntött"
Németh András (a Ferencváros edzője): Sok mindent most értettünk meg a Cornexi stratégiájából, tehát abból, hogy milyen erényeik és hátrányaik vannak, és ezeket bizonyos szakaszokban jól megkontráztuk. A mai meccsen a kapusteljesítményünk volt a döntő, amely erőt adott, és magával ragadta az egész csapatot. A döntő szakaszokban sikerültek a leindításaink is, de úgy érzem, hogy végig a kezünkben volt a mérkőzés.

Mikosován kívül elégedett vagyok még a két szélsőnkkel, Kirsnerrel és Mravikovával, valamint Tóth Tímeával is. Viszont irányító és jobbátlövő poszton továbbra is gondjaink vannak. Mindenesetre bíztató, hogy ma végre Laluska is pályára tudott lépni, ám ő egyelőre a szoktatás időszakában van. Balszerencséjére az ellenfél épp akkor nyitotta meg a védekezését, mikor pályára küldtem, nem lett volna tehát szerencsés tovább játszatnom egy nem százszázalékos embert. Úgy gondolom, hogy a ma megszerzett két ponttal már elvárhatjuk a bajnokság harmadik helyét a csapattól.

Szabó Edina (a Cornexi edzője): Már az első félidőben szétesett a játékunk, a második játékrészről nem is beszélve. A játék minden elemében gyengék voltunk csapatszinten és egyénileg is. Ennyi technikai hiba, ennyi ziccer kihagyása, a mozgékonyság, agresszivítás hiánya a védekezésben egy olyan komoly ellenféllel szemben, mint a Ferencváros, drágán fizet. Nagyon nehezen dolgozom fel ezt a vereséget, de elfogadom, ma a Cornexi ennyire volt képes.

Többször bebizonyosodott már ebben a szezonban, hogy tudunk borzasztóan rosszul játszani, s ilyenkor nagyon nehéz az edzőnek, de attól még persze ez marad az én csapatom. Próbáljuk megkeresni a kivezető utat, ami nyílvánvalóan nem lesz könnyű, de képesek vagyunk rá, ahogy ezt már többször is bebizonyítottuk. Kevés olyan játékosom van, aki hozzászokott egy ilyen tétmérkőzés-sorozathoz. A Cornexi fantasztikus eredményeket ért el ebben az évben, de állandóan csúcsteljesítményre van kényszerítve, ha ott akar lenni a legjobbak között. Ha olyan közepesen játszunk, mint ma, átgázolnak rajtunk.

Nem a motivációval van problémánk, hanem azzal, hogy nem voltunk képesek olyan erőt kibocsátani, ami ennek a csapatnak olyan lendületet adna, hogy a legjobbakat is meg tudja verni. Ma nem éreztem úgy, hogy bármi esélyünk lett volna, hiszen a meccs elejétől fogva számos lehetőségünk adódott, hogy megszerezzük a vezetést, de nagyon jó helyzeteket hagytunk ki. Kevés esélyt látok a harmadik hely megszerzésére, de még előttünk van jópár mérkőzés.

handball.hu (bee)

További hírek

2019. május 22. 18:15

Búcsúzunk

2019. május 18. 18:21

Az ÉRD lett a bajnoki negyedik

2019. május 17. 17:55

Tisztességgel helytállt a Móvár

2019. május 15. 17:57

Snelderrel győzött a Fradi

2019. május 15. 7:19

Női keret a vb-selejtezőkre

2019. május 13. 7:27

"A magyaroknak nincs taktikája"

2019. május 12. 15:12

Megvan az ötödik BL-győzelem is!

2019. május 11. 22:16

Junior Final4-győztesek a magyarok

2019. május 11. 20:40

Felülhet a trónra a Siófok

2019. május 11. 15:05

Lehengerlő játékkal döntős a Győr

2019. május 10. 19:09

Móváron is kikapott a Békéscsaba

2019. május 10. 15:12

Döntőben a juniorok

2019. május 10. 12:09

Megvan a BL All Star csapata

2019. május 10. 6:20

Junior Final Four Pesten

2019. május 9. 18:04

Magabiztos Fradi-diadal

2019. május 8. 18:40

Pontot csent otthon az Eger

2019. május 5. 14:45

Siófok: döntetlen az odavágón

2019. május 5. 6:41

Négy meccs szombaton

2019. május 4. 18:08

Danyi megerősítve pozíciójában

2019. május 3. 18:44

Újabb két pontot zsebelt be a Fradi