Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

Mocsai: Építsük fel közösen az új Vasast!

2005. április 5. 20:16

Huszonhárom év után tér vissza edzői pályafutásának egyik legsikeresebb helyszínére Mocsai Lajos. A szakember 1982-ben a Vasas nőikézilabda-csapatával Bajnokcsapatok Európa Kupáját nyert, majd komoly vargabetűt követően 2005. július 1-jétől veszi át ismét az angyalföldi lányok irányítását. A trénerrel a klub hivatalos honlapja készített interjút.

Mocsai: Építsük fel közösen az új Vasast!
- Miért az UNIQA-Vasas?
- Két tényező miatt döntöttem a piros-kékek mellett: egyrészt az elnök úrral, Markovits Lászlóval folytatott beszélgetések meggyőztek arról, hogy a jelenkori UNIQA-Vasas méltó utódja lehet a '82-ben egyeduralkodó alakulatnak. Másrészt, persze az előbbiekkel szoros összefüggésben, számomra az is kiderült, hogy a vezetők óriási erőfeszítéseket tesznek egy színvonalas klub felépítéséhez, korrekt, egyenes embereket ismertem meg bennük, akik tiszta közeget teremtettek, amely alapja lehet egy erős kézilabdabázis létrejöttének.

- A tabellára pillantva az UNIQA-Vasas tizedik pozícióját látva mindez elég távolinak tűnik. Mi lehet az előrelépés záloga?
- Három lépcsőfokban gondolkodva lehetünk sikeresek: az első évben a középmezőny elejét kell megcéloznunk, a munkát becsülettel elvégezve a második szezon után az első hat hely valamelyikén végezhetünk, a harmadik év pedig már arról szólhat, hogy egy magyar élcsapat játssza mérkőzéseit hétről-hétre.

- Feltételezzük élcsapat, éljátékosokkal...
- Természetesen a világ legjobb edzője sem érhet el eredményt jó képességű kézilabdázók nélkül. Igazolni muszáj, ám a javuláshoz két másik feltétel is szükségeltetik. Egyrészt hosszú távra kell terveznünk, amihez elengedhetetlen a létesítmények fejlesztése, az anyagi bázis megteremtése, másrészt a kiemelkedő szakmai munka folyamatos jelenléte, az utánpótlás és a felnőtt csapat közti szakmai egység. Optimizmusomat táplálja a gazdaságilag és technológiáját tekintve is modern, korszerű angyalföldi vezetéssel való találkozás.

- Hogyan került kapcsolatba a Vasassal?
- Talán februárban kerestek meg először, Markovits László rendkívül korrekten jelezte, hogy több jelölttel is tárgyalnak. Én mindössze azt kértem, ha mellettem döntenek, először a kollégákkal, és természetesen a jelenlegi vezetőedzővel, Köstner Vilmossal közöljék, miképp határoztak.

- Vacillált?
- A gyors döntések híve vagyok, mindaz, amit korábban elmondtam a vezetők hozzáállásáról meggyőzőnek bizonyult, tiszta volt a kép, így hamar egymás kezébe csaptunk.

- Az a szó, hogy Vasas, milyen emlékképeket idéz Önben?
- Mindenekelőtt a nyolcvankettes esztendőt, amikor a BEK-ben a tizenegy olimpiai -és világbajnokot felvonultató Szpartak Kijevet búcsúztattuk, a közönség hathatós támogatásával. Aztán a Radnicki elleni finálé, amikor a - hazai visszavágón tíz góllal győztünk, és mi emelhettük magasba a serleget. Az az év egyébként is a kézilabda ünnepe volt, hiszen a Honvéd férficsapata is BEK-et nyert.

- Ha már a szurkolókat említette. A hír bejelentése után bizonyára izgatottan várják majd az UNIQA-Vasas drukkereinek a hazatérését. Valamiféle üzenet az angyalföldi publikumnak?
- A szurkolók rendkívüli hangulatot teremtettek annak idején a Fáy utcában, töretlenül biztattak bennünket, csak azt kérhetem: építsük fel közösen az új Vasast, legyen igazi hazai pálya a Fáy utca, emellett a csapatnak toleráns, türelmes támogatásra lesz szüksége. Ezúton meghívok minden Vasas-drukkert a majdani első edzésre, amelyek azután is nyitottak lesznek mindenki számára.

Az edzőváltás kapcsán a Vasas hivatalos honlapja megszólaltatott néhány játékost is.

Ábrahám Szilvia: "Örülök Mocsai Lajos érkezésének, szerintem csak jót tud majd mutatni nekünk, ráadásul a válogatottal szép eredményeket ért el, ami magért beszél. Remélem, össze tudja majd rakni a csapatot, és jobbak leszünk, mint idén."

Blaskovits
Blaskovits Adrienn: "Nagyon örülök, hogy egy ilyen szaktekintély irányítja a következő szezonban a csapatot, remélem ez a teljesítményünkön is látszódik majd. Szerintem az 5-8. helyezést mindenképpen elérhetjük, főleg ha jól sikerülnek az igazolások."

Őri Adrienn: "Most tudtam meg a hírt, de nagyon örülök neki, hogy a korábbi szövetségi kapitány lesz az edzőnk. Bízom benne, hogy a meglévő maghoz további jó játékosok érkeznek, és akkor jól szerepelhetünk a következő idényben."

Simon Orsolya: "Jó szakembernek tartom Mocsai Lajost, örülök az érkezésének. Tartom olyan edzőnek, hogy jó csapatot kovácsoljon majd a keretből, és bízom a minél eredményesebb szereplésben."

Triffa Ágnes: "Nem véletlenül volt a válogatott kapitánya, jó szakembernek tartom, érkezése biztos jót tesz majd a csapatnak. Hiszem, hogy a lehető legtöbbet hozza ki belőlünk, így azt a teljesítményt is, amelyet idén nem sikerült megmutatnunk."

Forrás: www.vasassc.hu

Mocsai nyártól a Vasas trénere lesz

További hírek

2019. május 22. 18:15

Búcsúzunk

2019. május 18. 18:21

Az ÉRD lett a bajnoki negyedik

2019. május 17. 17:55

Tisztességgel helytállt a Móvár

2019. május 15. 17:57

Snelderrel győzött a Fradi

2019. május 15. 7:19

Női keret a vb-selejtezőkre

2019. május 13. 7:27

"A magyaroknak nincs taktikája"

2019. május 12. 15:12

Megvan az ötödik BL-győzelem is!

2019. május 11. 22:16

Junior Final4-győztesek a magyarok

2019. május 11. 20:40

Felülhet a trónra a Siófok

2019. május 11. 15:05

Lehengerlő játékkal döntős a Győr

2019. május 10. 19:09

Móváron is kikapott a Békéscsaba

2019. május 10. 15:12

Döntőben a juniorok

2019. május 10. 12:09

Megvan a BL All Star csapata

2019. május 10. 6:20

Junior Final Four Pesten

2019. május 9. 18:04

Magabiztos Fradi-diadal

2019. május 8. 18:40

Pontot csent otthon az Eger

2019. május 5. 14:45

Siófok: döntetlen az odavágón

2019. május 5. 6:41

Négy meccs szombaton

2019. május 4. 18:08

Danyi megerősítve pozíciójában

2019. május 3. 18:44

Újabb két pontot zsebelt be a Fradi