Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

Róth: "Nem álmodozhatunk!"

2005. április 4. 9:37 © handball.hu

Az újdonsült Magyar Kupa-győztes Győri ETO KC vezetőedzőjével (aki egyben a handball.hu szakértője is), Róth Kálmánnal beszélgettünk. Az edző elmondta, a régen várt diadal talán átlendítheti együttesét a holtponton, de három aranyéremről egyenlőre nem álmodoznak, hiszen a legnagyobb feladatok még csak most jönnek...

"Meccsenként megyünk előre"
"Meccsenként
megyünk előre"
handball.hu: Értékelnéd nekünk a Magyar Kupa döntőjét?
Róth Kálmán: Igen felfűtött hangulatú mérkőzést játszottunk. Már az elődöntőkön is érezni lehetett, hogy a döntőbe jutott két csapat hatalmas csatát fog vívni. Mi motiváltabban kezdtük a meccset, ennek, és a fegyelmezett védekezésünknek, valamint Sirina bravúrjainak köszönhetően viszonylag könnyen és gyorsan tudtunk gólokat szerezni. Az első félidő közepéig sikerült az ellenfél nyitott védekezését kijátszani, így felállt fal ellen a szokásosnál jobban tudtuk megoldani a helyzeteinket.

handball.hu: És mi történt ezután?
Róth: A második félidő elején tovább tudtuk növelni az előnyünket, de kicsit elfáradtunk és talán meg is ijedtünk a győzelem lehetőségétől. Ebben a szakaszban már a védekezésünk se működött olyan hatékonyan. Szerettük volna az ellenfél játékát széttördelni, de ahogy fogyott az erőnk, úgy tűntek el az ütközések a játékunkból. Németh Helga beállása új színt vitt a Dunaferr játékába, ami ellen a fáradt lábbal mozgó játékosaim kevésbé tudtak védekezni, ezért szorosabbá vált a mérkőzés. Ugyanakkor mindig volt egy-egy játékos - és itt elsősorban Görbicz Anitára gondolok -, aki vállára vette a csapatot és olyan helyzeteket is megoldott, amire csak klasszis játékosok képesek.

handball.hu: Görbiczen kívül kinek vagy minek köszönhetitek még a diadalt?
Róth: A csapategység végig a pályán volt, nem bomlott meg és ez is jelentősen segítette a győzelmünket. Ha nem ijedtünk volna meg attól, hogy nyerhetünk, simább lehetett volna a meccs vége, amikor két hétméterest is hibáztunk. Amikor az ellenfél a veszett fejsze nyelét keresve emberfogást alkalmazva jött ki ránk, akkor is kétszer kerültünk helyzetbe, de igazából csak Ana Dokic gólja nyugtatta meg a csapatot. Összességében szerintem megérdemelten nyertünk meg a kupát és nagyon nagy öröm számomra, hogy ekkora boldogságot tudtunk okozni a szurkolóinknak. Köszönjük mindenkinek, hogy ehhez hozzásegített bennünket és hadd emeljem ki, hogy azért is örülünk ennyire, mert Horváth Mariannért is hajtottunk, aki a héten ikreknek adott életet és nem tudott itt lenni ma velünk. Ha valaki igazán várta ezt a diadalt, az ő, hiszen neki játékosként és edzőként is rengetegszer csak ezüstöt akasztottak a nyakába. Ezt a győzelmet neki ajánljuk.

handball.hu: Lehet valamiféle vízválasztó az első trófea megszerzése?
Róth: Olyan szempontból biztosan, hogy mindig az első aranyat a legnehezebb megszerezni. Ez a csapat Vura József edzősködése mellett is mindig ott volt a tűz közelében, egy-két góllal kapott ki a döntő szituációkban. Ilyenkor mindig egy újabb gát alakult ki a játékosokban, hogy már megint nem sikerült. Ez a győzelem lehet, hogy átsegíti őket ezen a ponton. A kézilabda közeg is a lányokba sulykolta kicsit, hogy úgyis mindig csak másodikak lehettek. Azt hiszem, hogy a fiatalabb, rutintalanabb játékosoknak csak mégegy löketet ad, hogy látják, igenis be tudják lőni még Pálingernek is.

handball.hu: Az első arany már megvan. Lehet, hogy jön a másik kettő is...?
Róth: Nem álmodozunk... Nem mondom, hogy nem örülnénk neki és tulajdonképp van is rá lehetőségünk. A Magyar Kupára is úgy készültünk, hogy meccsenként megyünk előre, tegnap például még a Vácra készültünk, csak ma kezdtünk a Dunaferr-re koncentrálni.

handball.hu: Akkor szinte nem is készültetek az ellenfélre...
Róth: Csak minimálisan, hiszen nem szoktam megkeverni a játékosaimat. A mai találkozót rutinból játszottunk, hiszen ismerjünk a Dunaferrt. Olyan profi játékosaim vannak, akiknek nem kell gyakorolniuk például, hogy egy üres befutásból mit játszunk. Délelőtt videóztunk, mialatt alapelveket adtam játékosaimnak, amiket aztán be is tartottak a meccsen. Sokszor játszottunk már ellenük, érezzük azokat a védekezési mélységeket, oldalazásokat, amikre szükség van.

handball.hu: Akkor most hogyan tovább? Mi a további programotok?
Róth: Keddtől kezdve csak a Lipcse elleni két mérkőzésre koncentrálunk, aztán pedig a Cornexi elleni bajnokikra és majd június elsején, amikor az utolsó fordulónak vége, megcsináljuk a zárszámadást. Egyet már most tudunk: egy aranyérmünk már van. Medicinlabdázás és súlyzós edzés van, álmodozás nincs!

handball.hu (bee)

További hírek

2019. május 22. 18:15

Búcsúzunk

2019. május 18. 18:21

Az ÉRD lett a bajnoki negyedik

2019. május 17. 17:55

Tisztességgel helytállt a Móvár

2019. május 15. 17:57

Snelderrel győzött a Fradi

2019. május 15. 7:19

Női keret a vb-selejtezőkre

2019. május 13. 7:27

"A magyaroknak nincs taktikája"

2019. május 12. 15:12

Megvan az ötödik BL-győzelem is!

2019. május 11. 22:16

Junior Final4-győztesek a magyarok

2019. május 11. 20:40

Felülhet a trónra a Siófok

2019. május 11. 15:05

Lehengerlő játékkal döntős a Győr

2019. május 10. 19:09

Móváron is kikapott a Békéscsaba

2019. május 10. 15:12

Döntőben a juniorok

2019. május 10. 12:09

Megvan a BL All Star csapata

2019. május 10. 6:20

Junior Final Four Pesten

2019. május 9. 18:04

Magabiztos Fradi-diadal

2019. május 8. 18:40

Pontot csent otthon az Eger

2019. május 5. 14:45

Siófok: döntetlen az odavágón

2019. május 5. 6:41

Négy meccs szombaton

2019. május 4. 18:08

Danyi megerősítve pozíciójában

2019. május 3. 18:44

Újabb két pontot zsebelt be a Fradi