Miután a Thüringer HC egy időntúli hetessel nyerni tudott Tübingenben, a címvédő lépett elő a bajnokság első számú esélyesévé. Ettől kezdve a saját kezükben volt a sorsuk: ha három hátralévő mérkőzésüket megnyerik, ismét ők nyerik a bajnokságot. Igaz, egyszer Buxtehudébe kellett látogatniuk, de ott is simán nyertek (25-33), így az utolsó meccsre úgy készülhettek: ha nyernek, bajnokok. Az egyetlen nehézséget azt jelentette, hogy a második helyen álló HC Leipzig érkezett Bad Langensalzába, a THC-vel azonos pontszámmal állva, azaz, ők is a bajnoki címért küzdhettek.

A Salza Hallébe természetesen minden jegy elkelt elővételben, Bad Langensalzában és Lipcsében is állítottak fel kivetítőket azok számára, akiknek már nem jutott jegy.

A meccset a vendégek kezdték jobban, stabil védekezéssel szűrték ki a THC támadásait, és gyors ellentámadásokból, ill. átlövések révén többször is betaláltak, és 2-5-re vezettek. Ezután viszont egyre látványosabban kijöttek a HCL szerkezeti problémái: van három jó (és még kettő nem annyira jó) balátlövőjük, igazi irányító viszont nincs a keretben. A támadójátékuk eléggé erőlködővé vált, ha a Thüringer HC kicsit agresszívebben védekezett, a Lipcse nem talált rajtuk fogást. Tíz peccel később már 10-8 volt a hazaiak javára, és innét kezdve ők tartották stabilan kézben a mérkőzés menetét, ezt a kétgólos előnyt a szünetig meg is őrizték (13-11).

Norman Rentschnek a második félidőre ki kellett volna valamit találnia, de úgy tűnik, ez nem sikerült, mert alig három perc telt el a második játékrészből, és a lipcseiek hátránya máris öt gólra nőtt (a döntetlen a THC-nek kedvezett volna). A Thüringer HC fiatal kapusa, Dinah Eckerle végig jobban védett, mint rutinosabb kolléganője, Katja Kramarczyk a másik oldalon, amikor a HCL közelebb jöhetett volna, Eckerle még Minevskaja büntetőjét is hárította 16-11-nél. Ezután a vendégek végképp elbizonytalanodtak, alapvető hibákat követtek el támadásban, sorozatosan eladták a labdákat. A lipcsei edző próbálkozott azzal is, hogy támadásban a kapus helyett beküldött egy mezőnyjátékost (általában Minevskaját), de a csapatának láthatóan nem volt kidolgozott elképzelése erről a játékról, a hét játékos csak kóválygott az ellenfél védőfala előtt, több labdát adtak el, mint ahányszor helyzetbe tudtak kerülni. Azt, hogy egyáltalán meccsben maradtak, annak köszönhették, hogy Eckerle ugyan egyszer betalált az üres kapuba, de ezen kívül a Thüringer HC többször is elhibázta az ilyen lehetőségeit.

Rentsch, egészen szokatlan módon, alig két perc különbséggel kért időt kétszer, a 40. és a 42. percben, hét-, ill. nyolcgólos hátrányban. A második időkérésnél már azt kérte hogy kockáztassanak, hiszen kilenc góllal kellett volna megnyerniük a hátralévő 18 percet. A kockázatvállalás viszont nem eredményekhez, hanem hibákhoz vezetett, rossz lövések, eladott labdák következtek, legkésőbb a meccs ezen pontján világossá vált, hogy a HC Leipzig már nem tudja megnyerni a bajnoki címet. Az ötvenedik percben már tíz góllal vezettek a hazaiak (26-16), Herbert Müller az időkérésben csak annyit kért a játékosaitól, hogy koncentráltan játszák le a hátralévő időt. Ezt meg is tették, az utolsó percben Müller már az addig kevesebb lehetőséget kapó játékosait is pályára küldhette, így is magabiztos fölénnyel, 11 góllal nyerték a találkozót.

A Thüringer HC ezzel sorozatban hatodszor nyerte meg a Bundesligát. Ilyenre eddig csak egyszer, a 80-as években volt példa, akkor a Bayer Leverkusen nyert hatszor. Két dolgot lehet érdemes itt megjegyezni: a Leverkusen sosem lett újra bajnok, pedig közel harminc év telt el azóta, másrészt akkortájt még Lipcse és Thüringia egy másik országhoz tartoztak, és a HC Leipzig, ill. a Thüringer HC jogelődei nem is szerepelhettek a Bundesligában.

A kieső helyeken a Celle és a Rosengarten-Buchholz végeztek, a Füchse Berlin visszalépése miatt azonban a Celle együttese a következő évben is az első osztályban szerepelhet. A búcsúzók helyére a másodosztályból a Neckarsulm és a Nellingen együttesei jutottak fel az élvonalba.

Németh Attila

© handball.hu