Most olyat kell csinálnom, amit még soha életemben nem tettem, írnom kell az élményeimről. Nem igazán vagyok jó az ilyen dolgokban, de majd meglátjuk, hogy sikerül.

Az egész még évekkel ez előtt kezdődött, mikor regisztráltam a handball.hu-ra. Akkor még sejtelmem sem volt arról, hogy ezzel az egyszerű döntéssel teljesen megváltozik az életem... Ez volt talán életem legjobb döntése.

Nagy álmom volt, persze csak titokban mertem erről álmodni, hogy egyszer egy BL-döntőn ott lehessek. Soha senkitől nem kértem volna ilyet, most sem tettem... Kaptam én már annyi jót ettől a csapattól és táborától, hogy ezer élet is kevés lenne, hogy ezt valaha is visszaadjam.

Most is jött egy jótevő, aki szegény a fejébe vette, hogy nekem bizony ott a helyem Veszprémben. Óriási munkát kellett végeznie ahhoz, hogy mindez megvalósuljon, ami végül meg is valósult... Nagyon komoly szervezőmunkát igényelt, de hibátlanul sikerült minden, egy szavam sem lehet.

Pazar szállásunk volt, tudni kell, hogy én még életemben nem voltam szállodában, most meg elsőre egy igen csak nívós helyre kerültem, a Kálvária Hotelbe. Ez egy kis ékszerdoboz, a szobám kialakítása tökéletes volt, hiszen mozgássérültek (Istenem, de utálom ezt a kifejezést) számára készült. A Zöldfa étteremben ebédeltünk, vacsoráztunk az öcsémmel, mert ő volt a kísérőm.

Pénteken indultunk, de utunkat hamar megszakítottuk, mivel kedvenc éttermemben, a Puszta Csárdában ebédeltünk. Kellett az energia egy ilyen hosszú út előtt, eltekintenék a menü felsorolásától, a lényeg, hogy remek volt.

Utunk Győrig eseménytelen volt, ha a beszélgetést nem számítjuk annak, mert hát most találkoztam jótevőmmel először személyesen, és hát volt miről csevegni... Este hat után érkeztünk meg a szállásunkra, kicsi pihi, és már mentünk is vacsorázni, illetve csak az öcsém, én ugyanis sosem vacsorázom...

Másnap volt ugye a nagy nap, hazudnék, ha azt mondanám, hogy nyugodt voltam, de ez nálam normális, én így működöm, de szerencsére volt program délelőttre is. Városnézés. Győriek, büszkék lehettek városotokra, ez egy csodaszép hely! Végigautóztuk szinte az egész várost, majd folytattuk gyalogosan a Széchenyi téren, ami engem teljesen elvarázsolt. Volt ott valami ünnepség is, ahol csoki, bor és pálinka kiállítás és vásár volt... Nem, nem, nem ittam sem ezt, sem azt, meccs előtt én sosem iszom.

Majd felkerestük Szent László hermáját. Hát, gyerekek, elég mellbevágó egy ilyen kegytárgyat látni. Legalábbis nekem, aki még sosem látott ilyet. Itt nagyon sok időt eltöltöttünk, pedig én, meg a vallás... de ezt most hagyjuk!

Városnézés után visszamentünk a szállásunkra, majd elmentünk ebédelni. Sikerült némi kaját magamba szuszakolni, pedig már nagyon ideges voltam. Kicsivel egy óra előtt indultunk Veszprémbe, mivel azt kérték tőlünk, hogy ha lehet, legyünk ott már egy órával a meccs előtt... Elképesztő volt maga az út is, én még ilyen hosszú kocsisort nem láttam, sem az elejét, sem a végét nem láttam... Beleborzongtam. Aki már átélt ilyet, az tudja, hogy miről beszélek, aki még nem, annak csak azt kívánom, hogy legalább egyszer az életben legyen ilyenben része. A megérkezés sem volt semmi, ennyi ember, és mind egyet akar... Nehéz erről nekem beszélni.

A Veszprém Aréna káprázatos, ráadásul én a legfelső szinten voltam, mindent tökéletesen beláttam, és elmondhatatlan az, amit láttam... Furcsa mód itt már nem igazán voltam ideges (ezt ma sem értem), talán átragadt rám a lányok magabiztossága, mert a meccsen én végig ezt éreztem, még akkor is, mikor 22-22 lett. Nem hittem, hogy itt ma baj lehet, pedig rólam köztudott, hogy minden ETO-meccsen izgulok, de szombaton délután a Veszprém Arénában én nem izgultam. Magáról a meccsről csak annyit, az elején eldöntöttük a BL-döntőt... 9-2 volt az állás 17 perc után, szerintem itt már mind a két csapat tudta, hogy ez bevégeztetett!

Az a hangulat, ami a lefújás után ott volt, azt nehéz szavakkal kifejezni, de legalább is én nem tudom... Jó volt Görbével együtt sírni, ez a lány nagyon megérdemelte már ezt a sikert!

A visszaút, ha lehet, még felemelőbb volt, mert sok helyen integettek nekünk, BL-győzteseknek. Emberek álltak az utak szélén, és tapsoltak meg zászlókat lengettek... Elképesztő volt!

Ám ezzel még nem ért véget a programunk, jótevőm már jó előre bejelentett "merényletre" készült ellenem, bár titokban reménykedtem, talán elfelejti... de nem, mikor befordultunk a Városházára, már biztos volt, hogy nem úszom meg. Személyesen fogadott Borkai Zsolt, Győr város polgármestere, engem, a senkit (na, ezért megint kapok majd). Nincs bennem semmi különös, és mégis ilyen helyzetekbe kerülök. Borkai úrtól egy csodálatos könyvet kaptam, ami Győrt mutatja be pazar képekkel illusztrálva. Még arra is volt ideje, hogy néhány szót váltson velem... Mondta, hogy ne menjek sehová, mert nemsokára jönnek a lányok!

Kint már javában ment a műsor, így mi is kimentünk, és sikerült végignézni a csapat bevonulását. Még az eső sem zavart, kicsit sem érdekelt, hogy esik, mert az a hangulat minden kényelmetlenséget feledtetett... Majd visszamentünk a fogadásra, és vártuk a lányokat, öcskössel ott ültünk a lépcsőn, és csak ráztuk a fejünket, mert nem hittük el, hogy ez mind velünk történik. Még Vanyus Attilával is sikerült találkoznom, illetve ő jött oda hozzám üdvözölni, vele már régi ismerősként üdvözöltük egymást... Nagyon sokat köszönhetek neki!

Jótevőm noszogatására itt már elfogadtam némi lélekmelengetőt... Csodák csodája, kedvenc konyakmárkámat kaptam. Hogy ez most véletlen, vagy se, nem tudom, de én már semmin nem csodálkozom...

Aztán bejöttek a lányok, hát, itt megint olyan dolgok történtek, amikre csak gombóccal a torkomban tudok visszaemlékezni... Közös fotók a BL-győztesekkel... Hát, tudják, Gyerekek, ez megint olyan esemény, amire nincsenek szavaim... Jótevőm szólt Danyinak, hogy mit szeretne, Gábor szólt Görbének, aki elkiáltotta magát: "Csajok, gyerünk fotózni!", és el is készültek ezek a képek...

A csúcspont az volt, mikor Misi a kezembe adta a BL-aranyérmét... El tudjátok ezt képzelni... Gyerekek, ilyen dolgok nem történnek meg... és mégis vannak, és olykor bizony megtörténnek... Misi, míg élek, hálás leszek Neked ezért a gesztusért!

Remekül éreztem magam egész este. A csajok kötetlenül lazán ott mászkáltak közöttünk... Ez biztos mindig így van, de én ezt most tapasztaltam először... Csodaszép este volt!

Másnap reggel kilenckor hagytuk el szállásunkat. Ezúton is szeretnék mindent megköszönni a Kálvária Hotel tulajdonosának, hogy vendégül látott ezen a hétvégén. Köszönöm!

De ugyanígy köszönöm a Zöldfa étteremnek, hogy két napon át náluk kosztolhattunk... Köszönöm!

És köszönöm mindenkinek, aki ebben az egészben bármilyen szinten benne volt... Köszönöm!

Sanyesz

---

Sanyesz győri "lakosként" az alábbi kifejezést használta a legtöbbször: "Ezt nem hiszem el!"

Ez így volt végig. Amikor megérkeztem érte Csökmőre, amikor becsekkoltunk a szállodába, amikor meglátta a Veszprém Arénát, az 5000 (jó, legyen 4900) fanatikus szurkolót. A meccsen ez viszont egyszer sem hangzott el!

A mese következő helyszíne a VÁROSHÁZA (így, nagy betűvel). Volt, ahol a lezárt parkolóba elénk érkezett a biztonsági szolgálat, besegítette a tolókocsit a liftbe, s az aulában a fogadás helyszínére segítették Őt.

A polgármester úr egy gyönyörű, Győrről szóló könyvet adott át neki, Győr város és az ETO KC legnagyobb rajongójának, a város és a klub Hajdú-Bihar megyei "nagykövetének". Természetesen a csajok is mind szignózták a könyvet.

A mese nem ért még véget:
"- Görbe, csinálhatnék rólatok, meg Sanyeszről egy közös képet?
- Csajok, itt van Sanyesz! Csapat! Gyertek!"

Kovacsics Anikó pedig átadta az érmét neki a fotózás alatt.

Sanyesz: "Ezt nem hiszem el!"

Aztán hab a tortán, Sanyesz és a BL-kupa. Ilyen sem sokszor történik egy földi halandóval, hogy BL-trófeával kerül közeli kapcsolatba...

Mindenki, a politikai paletta minden oldala szeretettel vette körül csökmői "nagykövetünket". Számomra nem volt kérdéses: egy nemes ügy érdekében a városban működik az összefogás, az empátia, segítőkészség.

Külön köszönet illeti Kelecsényi Ernő és Vanyus Attila urakat, az ETO KC jelenlegi és volt elnökeit, Berkes Gyula nádorvárosi plébános urat, Dr. Solymosi Péter főorvos urat, a Hotel Kálvária tulajdonosát, Kara Ákos urat, a Győr-Moson-Sopron Megyei közgyűlés alelnökét, Pintér Balázs urat, a Zöldfa étterem tulajdonosát, Borkai Zsolt polgármester urat, a városháza ismert és ismeretlen alkalmazottait, valamennyi, városát és az ETO KC-t szerető és segítőkész társunkat.

Köszönöm a segítségeteket:

Anonymus

© handball.hu