Visszalépések, csődök határozták meg az idei BL-kiemelés összeállítását. Májusban kiadtak egy ideiglenes kiemelési rendet, amely még 32 csapatra készült, aztán a június 21-én kiadott véglegesben már csak 26 csapat van, plusz három külön meghívott – őróluk majd később.

A legfeltűnőbb, és a BL-kiemelésen jócskán túlmutató különbség az előzeteshez képest, hogy két, alapvető jog szerint főtáblás csapat is visszalépett. A francia bajnok Arvor 29 annyira tönkrement pénzügyileg, hogy még a nemzeti bajnokság első osztályából is kizárták (a legújabb hírek szerint a klub meg is szűnik); a spanyol bajnok, tavaly még BL-döntőt is játszó Itxako Navarra az ilyen összeomlást ugyan elkerülte, de a nemzetközi kuparészvételt ő sem tudta vállalni. Így a főtáblán a 12-ből rögtön két hely üressé vált.

Spanyolországból ráadásul nem is volt jelentkező, aki beugrott volna, a franciák a bajnoki ezüstérmes Issy Paris révén mégiscsak beadtak egy nevezést (a spanyol második Bera Bera együttese selejtezős részvételre jogosult, és vállalta is a részvételt). Itt üt vissza az, hogy a női kézilabda egy meglehetősen olcsó sportág, BL-topcsapattá lehet válni olyan költségvetéssel, amely például férfi kosárlabdában az Euroliga-induláshoz sem volna elegendő. Ezt a viszonylag szerény összeget pedig több helyen is a helyi vagy tartományi önkormányzat, illetve kisebb méretű helyi vállalkozások adták össze. A gazdasági válság ezeket sodorta el elsőként, az önkormányzatok részéről eddig sporttámogatásra jutó összeg kell munkanélküli segélyre, vagy eleve nincs is meg, mivel a visszaesés miatt csökken az adóbevétel; a kisebb helyi vállalkozók is a sport-szponzorációtól lépnek vissza először, ha finanszírozási gondjaik támadnak.

Rajtuk kívül még egy visszalépő volt, bár ez nem okozott nagy meglepetést, sőt, kifejezetten várható volt. Az EHF minden évben kiad a BL-re egy szabad kártyát (angolul "wild card", szokás néha zöld kártyaként is fordítani), hagyományosan a címvédő ország szövetsége számára. Ez általában nem szokott gondot okozni, ezúttal viszont egy olyan ország kirakatcsapata (név szerint a Budućnost Podgorica) nyerte meg a Bajnokok Ligáját, amelyben a sztárcsapaton kívül nincs egyetlen profi együttes sem. A montenegrói bajnokságban második helyezést elérő Biseri Plevlja együttesének visszalépése borítékolható volt: a klub a jórészt a podgoricai csapatba már be nem férőkre épülő, nagyrészt amatőr keretével maximum pofozógépnek lett volna alkalmas a BL-selejtezőkön, erre pedig nem vágyott.

Alaposan megkavarodtak tehát a lapok, ebben a helyzetben kellett az EHF-nek rendet vágnia. Több megoldás is kínálkozott volna, és a kérdések némelyikében, hivatalos kommüniké hiányában, inkább csak találgatni lehet, hogy mi is állt a döntések hátterében.

Ami tény: az Európai Kézilabda Szövetség sem a spanyol, sem a francia másodikat nem léptette előre az ország bajnokcsapatának helyére, hanem egyszerűen az ESP1 (eredetileg főtábla, 2. kalap) és FRA1 (főtábla, 3. kalap) helyeket törölte. (A hivatalos rangsorolási rendszerben az ország hárombetűs olimpiai rövidítését a bajnokságban elért helyezés sorszáma követi, a Győri ETO például HUN1 jelöléssel szerepel.)

Nem láthatunk bele az illetékesek fejébe, de vélelmezhetjük, hogy a párizsi és a san sebastiani klub ismerten nem túl fényes anyagi helyzete is közrejátszhatott ebben a döntésben: ők ugyan nem omlottak össze, de nincs olyan költségvetésük, amiből BL-szintű keretet tudnának fenntartani. Ezáltal a GER1 (Thüringer HC) az eredeti kilencedikről felcsúszott a nyolcadik helyre (az már a második kalap), AUT1 és CRO1 (Hypo, illetve Podravka) pedig a tizenegy-tizenkettedikről a kilenc-tizedikre – igaz, ennek nincs komoly jelentősége. Így üres maradt a főtáblán a tizenegyedik és tizenkettedik hely.

Az EHF nem akarta megtörni azt a szabályt, hogy selejtező nélküli főtáblás hely csakis bajnokcsapatnak juthat, ezért nem a tizenhárom-tizennegyedik helyre rangsorolt csapatokat (NOR2 és HUN2) húzták előrébb (a trondheimi és ferencvárosi klubvezetők őszinte bánatára), hanem az eredendően a második helyezettek mögé sorolt bajnokokhoz nyúltak.

A tizenegyedikre besorolták a fennmaradók közül legjobban rangsorolt bajnokcsapatot, a kiemelt országok második helyezettjeit átugorva így a SWE1 (IK Sävehof) a 21. helyről került a tizenegyedikre, és lett közvetlen főtáblás, holott a selejtező 3. kalapjából nagy csoda lett volna, ha feljut a főtáblára. Ha valaki, ő hálás lehet a nyugat-európai klubok csődjéért.

Az utolsó szabad helyre, a tizenkettedikre a logika alapján POL1, azaz a lengyel bajnok Vistal Laczpol Gdynia került volna. Ezt azért, úgy látszik, már nem mindenki tudta megemészteni. Itt két fő szempont lép be a képbe: egyrészt a lengyel csapat játékereje nyilvánvalóan nem üti meg a BL szintjét. A másik probléma, hogy a francia szövetség benevezte ugyan az Issyt a BL-be, de Franciaország eredendően csak egy csapatot jogosult indítani, a FRA1 besorolást pedig törölték, így a párizsiaknak nem maradt hely.

Az eredmény ez lett: a lengyelek maradnak a helyükön (egészen pontosan eggyel előrébb, a SWE1 helyére kerültek), a főtábla tizenkettedik helyét pedig az EHF szabad kártyával adja ki egy klubnak, méghozzá egy olyannak, amely saját jogon semmilyen részvételre nem szerzett jogot. Erre azonban nem egy konkrét csapatot választottak ki, hanem hármat: FRA2 (Issy Paris), GER3 (HC Leipzig), RUS3 (Zvezda Zvenyigorod). Az Issy részvétele érthető, végülis ő Franciaország egyedüli képviselője. Hogy melléje miért pont két csapatot, és miért pont ezt a kettőt választotta ki az EHF? Igaz ugyan, hogy a francia és spanyol csődsorozattal a magyar-dán páros mögött egyértelműen az orosz és a német liga a legerősebb, de ettől még a döntés nehezen érthető.

Hogy a magyar jelöltek, az egyaránt nemzetközi tapasztalat nélkül álló Siófok és Érd nem került képbe, az egyértelmű; de, hogy az előző szezonban a BL legjobb nyolc csapata közé is bekerülő FC Midtjylland miért maradt ki, arra első körben nem látszik magyarázat. Az is valószínű, hogy az ikastiak az Issyt és a Zvezdát is meg tudnák verni, szóval játékerő alapján is helyük lehetne; ráadásul minden logika szerint könnyebb lenne egy négycsapatos tornát rendezni, mint egy olyat, amelynek csak három résztvevője van. Persze reklamálni nem lehet, hiszen sem az említett magyar csapatok, sem az FCM nem szerzett indulási jogot, a szabad kártya meg éppen attól az, ami, hogy az EHF annak adja, akinek akarja. A férfi mezőnyben ráadásul már korábban is volt példa hasonló lebonyolításra.

A három kiválasztott klub tehát szeptemberben játszik egy selejtezőt (Wild Card Qualification Tourmanent), amelynek győztese a BL-főtábla tizenkettedik besorolási helyén (3. kalap) találja magát, a két vesztes pedig a KEK-ben vigasztalódhat.

A selejtezőknél az EHF szintén ragaszkodott az alapokhoz: az első két kalapban a hét kiemelt ország második csapatai, valamint a szabad kártyás csapat szerepelhet. Mivel a szabad kártyás Biseri visszalépett, így a második kalap négy csapatát egyszerűen eggyel feljebb tolták. A Viborg ezáltal felkerült az első kalapba (így biztosan nem találkozhat a Ferencvárossal), a második kalap utolsó helye pedig üres maradt.
A selejtezők harmadik és negyedik kalapjaiba az alacsonyabbra rangsorolt országok bajnokai kerültek, összesen hét klub. A SWE1 felemelését korábban már megmagyaráztuk, az ukrán, a görög, a portugál és az olasz jelöltről viszont egyelőre nem derült ki, hogy magától lépett-e vissza, vagy más módon derült ki, hogy idén mégsem szeretnének a BL-ért selejtezni. A hét megmaradó klubot úgy osztották be, hogy a harmadik kalapba is jutott egy üres hely, a negyedik kalap pedig ismét teljes. Így nem 16, hanem csak 14 csapat kerül a selejtezőkbe (nem ideértve a szabad kártyás selejtezőtornát). Erre azt a megoldást találták ki, hogy nem két teljes és két darab háromcsapatos, hanem három darab teljes, négycsapatos csoportot sorsolnak, a negyedik "csoport"-ba viszont összesen két klub kerül, egy az első, egy a negyedik kalapból – ők oda-vissza játszanak a főtáblára jutásért, feltehetőleg nem túl nagy izgalmak közepette.

A selejtezőket július 3-án sorsolják. Előzetesen elnézve a besorolásokat, könnyen előfordulhat, hogy a HCL vagy a Zvezda kiveri az Issyt, a Bera Bera pedig összekerül egy nálánál jóval erősebb ellenféllel (például Ferencváros vagy Viborg), és szintén nem jut a főtáblára. Ha ez a korántsem valószínűtlen forgatókönyv következne be, akkor olyan helyzet állna elő, amelyben Európa két meghatározó kézilabdás nemzete, az előző világbajnokságon ezüst- és bronzérmet szerző Franciaország és Spanyolország is képviselet nélkül maradna a legerősebb, és egyben legtöbb figyelmet felkeltő kupasorozat női ágában (nem tartozik szorosan ide, de a spanyol férfi kluboknál hasonló folyamatok zajlanak, míg Franciaországban arab klubtulajdonosok megjelenése emelheti fel a férfi klubcsapatokat).

Egy ilyen szituáció következményei nehezen beláthatóak. Első körben, közvetlen hatásként persze az ismert spanyol és francia játékosok általában találtak maguknak klubot, nem kevesen közülük Dél-Kelet-Európában. Ám nagyon kérdéses, hogy jön-e, lesz-e mögöttük újabb generáció, az életben maradásért küzdő, vagy akár a harcot már fel is adó klubok képesek lesznek-e újabb tehetségeket felnevelni. Ha ez a két nagy nyugati ország hosszabb időre kikerülne az európai női kézilabda vérkeringéséből, az az egész sportág presztízsét rontja, annak Francia- és Spanyolországon jóval túlmutató, akár hazánkban is megjelenő hatásai is lesznek.

Németh Attila

© handball.hu