Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

Siti: Kemény ellenfelek ellen készülhetünk

2013. október 14. 10:48

Az Eb-bronzérem megszerzése után újabb feladat előtt áll válogatottunk: a vb-felkészülés jegyében erőfelmérőt tart az októberi Provident Kupán. Siti Beáta bízik benne, hogy jó ellenfelek ellen visszajelzést kapnak az elvégzett munkáról, és a következő hetek teendőiről.

Siti: Kemény ellenfelek ellen készülhetünk
- A norvégok, a brazilok és a horvátok, azaz kemény ellenfelek ellen készülhetünk egymást követő három napon, így képet kaphatunk arról, hogy egy kisebb sorozatterhelésből hogyan tudunk építkezni, továbblépni, és gyorsan regenerálódni, mert erre nagyon nagy szükségünk lesz a világbajnokságon is. Persze, most még nem lesz annyi mérkőzés a lábakban, mint decemberre, főleg azoknak, akik a Bajnokok Ligájában is pályára lépnek, de azt mindenképpen látni fogjuk, hogy hogyan folytassuk a munkát.

Tavaly, éppen a különböző igénybevétel és fáradtság miatt Karl Erik Böhn szövetségi kapitány és kollégái egyéni fizikai munkára állították be a csapat tagjait a közvetlen Eb-felkészülés során. Aki több mérkőzést játszott, és jobban elcsigázott volt, azokra frissítő gyakorlatok, míg a kevesebbet játszókra keményebb terhelés várt. Idén a csontvelő-átültetésen átesett norvég edzőt Hajdu János helyettesíti, akinek a korábbi válogatott irányító mellett KEB norvég segítője, Tord Ellingsen is rendelkezésére áll.

- Tord rengeteget segített nekünk tavaly a fizikai felkészülés differenciálásában, és a videózások, a meccselemzések során. Emellett rendszeresen motivációs klipeket is készítettek nekünk, mi pedig alig vártuk, hogy láthassuk őket! Most Tord folytatja velünk a munkát, természetesen kicsit másként, ahogy most Hajdu János kéri.

A tavalyi, szerbiai Eb óta kevés időt töltött együtt a csapat, hiszen a harmadik helynek köszönhetően a magyarok automatikus résztvevői a világbajnokságnak, így már mindenkinek hiányzott a közös munka.

- A szeptemberi két napos összetartásra szüksége volt már a csapatnak, hiszen legutóbb nyár elején találkoztunk, és jó volt újra együtt dolgozni a lányokkal. János igazi pedagógusként kezelte a helyzetet, jó humorával, jó ritmusú, feszes, de stresszmentes edzéseket tartott a lányoknak, amelyek levezetésében én is több szerepet kaptam. Jobban bevont a munkába, több gyakorlati részfeladatot láttam el. Ez új volt nekem, de nagyon jól esett. A szövetségi kapitány több junior Eb-ezüstérmes játékosnak is lehetőséget adott, akik egyáltalán nem lógtak ki a sorból, sőt világossá vált, hogy a 2016-os olimpián néhányukra már biztosan számíthatunk.

Siti Bea és a játékosok Karl Erik Böhn távollétében sem feledkeznek meg a norvég trénerről, aki szeptember 9-én esett át csontvelő-átültetésen.

- Egy hónappal ezelőtt műtötték KEB-et. Az operációt egy könnyebb, majd egy nagyon nehéz, fájdalmas hét követte, de mostanra úgy tűnik, jobban van. Fokozatosan elindult szervezetében a fehérvérsejt-termelés, egyre magasabb számot mérnek nála, így lassan otthon, speciális körülmények között gyógyulhat tovább.

PROVIDENT KUPA programja:

Október 25. (péntek)
17.00 Magyarország - Norvégia
19.00 Horvátország - Brazília

Október 26. (szombat)
13.05 Magyarország - Brazília
15.05 Horvátország - Norvégia

Október 27. (vasárnap)
10.00 Brazília - Norvégia
12.05 Magyarország - Horvátország

Forrás: MKSZ

Vb 2013 - további hírek

2013. december 22. 22:47

Egy kis brazil fieszta

2013. december 22. 18:01

Görbicz Anita az All Star-csapatban!

2013. december 22. 16:45

Szerbiában ment mennybe Brazília

2013. december 22. 14:57

Görbicz ismét a jelöltek között!

2013. december 22. 14:01

Dánia utazhat haza a bronzéremmel

2013. december 22. 11:28

Két játékost cserélnek a szerbek a döntőre

2013. december 22. 10:07

Rousseff: Szerelembe estünk a sportággal

2013. december 21. 17:06

Újabb világrekord születőben

2013. december 21. 0:07

Nyolcadik helyen Magyarország

2013. december 20. 20:15

Veretlenül masírozott a döntőbe Brazília

2013. december 20. 17:30

A lengyelek kifújtak, Szerbia finalista

2013. december 20. 14:06

"A magyarokban ott lett volna az arany"

2013. december 18. 23:11

Amorim: Most a mi időnk jött el!

2013. december 18. 20:43

Herr: Szívből játszottunk

2013. december 18. 20:05

A végjátékban búcsúztak a németek

2013. december 18. 19:48

Legyőzte a házigazda a címvédőt!

2013. december 18. 17:29

Újabb topcsapat esett ki: a franciák

2013. december 18. 16:49

Kétszeri hosszabbítással búcsúztunk

2013. december 18. 11:09

Új játékos a dánoknál

2013. december 18. 10:45

Itt az ideje a revansnak