Nyíradonyban kötelező nyerni
2009. május 9. 13:58
Az ASA-Consolis Hódmezővásárhelyi NKC csapata ma 18 órától a Tajtavill - Nyíradony vendégeként lép pályára.Dán segítséggel érkeztek a bírók
2009. május 9. 9:01
Habár az utóbbi hónapok megvesztegetési gyanúi miatt az EHF már a BL elődöntőitől kezdve a titkos bíróküldéshez folyamodott, a csütörtöki napon mégis olyan megkereséssel fordult a viborgiakhoz, hogy nyújtsanak segítséget a játékvezetőknek.„A sors néha nagyon igazságtalan”
2009. május 8. 19:22
A Viborg HK magyar légiósa, Kovacsicz Mónika számára igazán különös pikantériája van az idei BL-finálénak, hiszen pont azzal a Győri ETO-val kell farkasszemet néznie, amely csapattal az ott eltöltött évek alatt igazán sok sikert élhetett meg.Húsz gól volt a különbség
2009. május 8. 18:45
Dunaújvárosban lépett pályára az NB I. középsőházának negyedik fordulójában a Fehérép Alcoa. Sótonyi László csapata a félidei előnyt megduplázva végül húszgólos győzelmet aratott. Az alsóházban a Vác nyolc góllal nyert a kieső Vasas otthonában.Tévében a Csaba – Loki
2009. május 8. 12:25
Az eredeti időponthoz képest egy nappal később, május 10-én 12.45-kor kerül megrendezésre az NB I. felsőházi rájátszásában a Sonepar - Békéscsabai ENKSE – DVSC-Aquaticum találkozó.Alakul a jövő évi Csaba
2009. május 8. 10:02
Fülöp Csaba, a Sonepar - Békéscsabai Előre NKSE gazdasági vezetője értesítése alapján sikerrel zárultak a szerződés - hosszabbítási tárgyalások, és lassan kialakul a csapat végleges kerete a 2009/2010-es bajnoki idényre.A vendégek az esélyesebbek
2009. május 8. 9:23
Pénteken 18 órakor Dunaújvárosban a házigazdák a Fehérép együttesét fogadják, míg a már kiesett Vasashoz a Váci NKSE érkezik vendégségbe.Már az Eb-re készülnek az ifik
2009. május 8. 9:05
A magyar női ifjúsági válogatott 2009. május 11. és 13. között Kunszentmártonban edzőtáborozik. A háromnapos európa-bajnoki felkészülés részeként Romániával két nemzetközi mérkőzést játszik."Egymásért, Anitáért összefogunk"
2009. május 8. 6:00
Bár a Győr kiváló átlövője, Eduarda Amorim az idei BL-szezonban nem léphet pályára ETO-színekben, a lányokkal tart a Viborg elleni BL-döntő első felvonására. Tomori Zsuzsa azonban tevékeny részese lesz a csatának.Mi újság a Viborg háza táján?
2009. május 7. 18:52
Nagy izgalommal és bizakodással várja a Viborg HK a Győri Audi ETO elleni BL-döntő első felvonását. A dánok elsősorban hosszabb kispadjukban, a videós elemzésben és a magyarok hatos falában bíznak.Kézis nap az Alföld TV-n
2009. május 7. 18:50
A bajnoki rájátszás IV. fordulójának két, szombati mérkőzését nézhetjük meg az Alföld TV műsorán vasárnap. A Nyíradony HNKC elleni hazai, valamint a DVSC Békéscsaba elleni, idegenbeli találkozját.„Szó sincs róla, hogy feladnánk”
2009. május 7. 9:00
A Győri Audi ETO KC péntek reggel indul Pozsonyon keresztül Aalborgba, hogy lejátssza történetének eddigi legfontosabb meccsét a dán Viborg ellen. A handball.hu Konkoly Csaba edzőnél érdeklődött, milyen hangulatban várják a BL-finálét.