Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

„Szeretnénk folytatni ezt a sorozatot!”

2010. március 6. 18:35 © handball.hu

A handball.hu ezúttal Konkoly Csaba mellett Eduarda Amorimot, Pálinger Katalint, Simona Spiridont és Vérten Orsolyát szólaltatta meg a fantasztikus hangulatú Larvik elleni BL-ütközet után.

„Szeretnénk folytatni ezt a sorozatot!”
Konkoly Csaba: Nagyon örülünk, sőt, boldognak is mondhatjuk magunkat, hogy nőnap előtt ilyen csodálatos hétvégét szereztek maguknak a lányok, és persze a hölgyszurkolóknak is. A mai győzelem egy fegyelmezett csapatmunka eredménye, mely kiváló egyéni teljesítményekkel is párosult. Mindennek az alapja, hogy vegyünk egy jó kapust, Pálinger Kati pedig ezúttal is szenzációsan védett. A mezőnyben pedig mindenkit fel kell sorolnom, hiszen mindannyian sokat tettek a sikerért, akkor is, mikor szerkezetváltásokra került sor. Orbán Adrienn például a beállásával fontos gólokhoz juttatott minket. Talán az első félidőben beállós poszton voltak hiányosságaink, melyeket a második félidőre helyre tettünk. Óriásit tett a sikerért a Bradeanu-Spiridon páros a bejátszásokkal, vagy éppen Amorim az átlövéseivel. Összességében mindenre tudtunk úgy lépni a Larvik védekezése ellen, ami pont akkor jónak bizonyult.

Eduarda Amorim: Úgy látom, hogy a szezon eleje óta a csapathoz hasonlóan az én formám is felfelé ível, úgyhogy nagyon bízom benne, hogy ismét bejutunk a fináléba. Az első meccs a Larvik ellen maga volt a katasztrófa, de aztán sokat videóztunk, és most már meg tudtuk állítani a lerohanásaikat, és komolyabban fogtuk a beállójukat. Ha jövő héten a Krim ellen is úgy játszunk, mint most, meg fogjuk őrizni a csoportelsőségünket!

Pálinger Katalin: A meccs elején a taktika alapján nagyon arra koncentráltuk, hogy a beállóst fogjuk, ezért is kaphattunk több gólt átlövésből. Az első nyolc gólt viszonylag gyorsan megkaptuk, ami Sulland magabiztosságának is köszönhető volt. Amint a lányok felismerték a lövősávokat, és közbe tudtak lépni, sikerült már nekem is többet hárítani, és indíthattunk gyors lerohanásokat. Örülök, hogy egy ilyen jó csapatot ennyire magabiztosan tudtunk megverni. Rantala egy szenzációs kapus, az eredményei önmagukért beszélnek, és ma is együttese alappillére tudott lenni. Annyi idősen, mint ő, én már biztosan nem fogok védeni. Minden meccsen tanul valamit az ember, és rajta nagyon látszik egy-egy védésnél, hogy pontosan tudta előre, hová fog érkezni a labda.

Rólam sokan mondják, hogy azóta védek ennyire jó formában, mióta bejelentette a csapat, hogy Lunde Haraldsen hozzánk igazolt. Ennek semmi realitásalapja sincs. Erre egy történettel tudnék válaszolni. Nyáron az összes futóedzést végigcsináltatta velem Csabi, semmi kedvezményt nem adott. Az első edzőmérkőzés utáni edzésen megkérdeztem, hogy ugyanazt futják-e a kapusok, mire azt mondta, fussak csak, mert attól védek jól. Nem tudom, az elmúlt „tizenakárhány évemet” minek tudhatom be, de az biztos, hogy nem a futóedzéseknek. Úgy gondolom, a mögöttem lévő években máskor is védtem már jól, nem csak most, és megmondom őszintén, a fejemben sincs semmi más. Ebben a szezonban a csapatra mindenképpen Lunde nélkül szeretnék koncentrálni, hiszen ő csak nyáron csatlakozik hozzánk.

Simona Spiridon: Az elején fel kellett mérnünk, mire hogyan reagál az ellenfél, akin látszott, hogy felkészült ellenünk. Viszont mi is ezt tettük, sokat gyakoroltunk, és így hozni tudtuk a meccset. Kint sok gólt kaptunk beállóból, itt ezt egy jó védekezéssel tartani tudtuk. Sok szerencsés dolog is közbejátszott: a kapufák segítettek minket, és emellett a védelmünket emelném ki. A második félidőben nagyon jól játszottunk. Nagy szükségünk van Görbicz Anitára, de nélküle is ugyanúgy kell tudnunk küzdeni.



Vérten Orsolya: Mint minden embernek, nekem is vannak rosszabb periódusaim. Örülök, hogy végre kilábaltam belőle. Persze voltak megint hibáim, de igyekszem tartani a jobb formát. Idegenben nagyon sok beállós-gólt kaptunk, ez volt akkor a legnagyobb probléma. Most főleg lepattanókból tudta megszerezni Loke a labdát, és gólt szerezni, de közel sem olyan sokat, mint a larviki mérkőzésen. Emellett a visszarendeződésünkkel is elégedettebbek lehetünk most. Ezen a meccsen mindenképpen győzni akartunk, nem a gólkülönbségre gondoltunk. Ha csak eggyel sikerül beelőzni az ellenfelet, már boldogok lettünk volna, hiszen fantasztikus dolog BL-találkozón győztesként elhagyni a pályát, így viszont külön öröm, hogy a gólkülönbségnek köszönhetően átvettük a csoport vezető pozícióját is. Következő ellenfelünk, a Ljubljana idehaza alaposan megszorongatott bennünket, ami lehet, hogy azért is volt, mert akkor gyengén játszottunk. Tavaly idegenben is nyerni tudtunk, most pedig szeretnénk folytatni ezt a sorozatot!

Méltóságteljes csoportelsőség-átvétel

© handball.hu
Írd meg a véleményed!

Írd meg a véleményed! Eddig már 129 hozzászólás érkezett.

Ajánld a cikket másoknak!

Ajánld a cikket másoknak!

Magyarország - további hírek

2010. július 29. 17:40

Érdi bravúr az FKC ellen

2010. július 29. 16:27

Tizenhatan utaztak Martinique-ra

2010. július 29. 11:32

A Lublin rendezi a BL-selejtezőt

2010. július 29. 11:14

Drámai csatában lett meg az ötödik hely

2010. július 28. 16:52

Tomori tíz góllal lepte meg a Vácot

2010. július 28. 13:29

Kérdezd Szucsánszki Zitát!

2010. július 28. 12:37

Beindul a Cunder is

2010. július 27. 19:02

Árverés a szikszói árvízkárosultak javára

2010. július 27. 18:47

Mörtel Renáta: újabb műtét

2010. július 27. 12:21

Szlovák, lengyel és szlovén ellenfelek

2010. július 27. 11:40

Rosszkor jött a visszavágás

2010. július 26. 11:52

Tomori gyógyulófélben

2010. július 25. 17:45

Kétszer nyert a Veszprém

2010. július 25. 10:35

Háromgólos győzelem a svédek ellen

2010. július 24. 13:13

Elérkezett az első vereség

2010. július 23. 18:05

Fradi-siker a második edzőmeccsen

2010. július 23. 14:54

Benyáts Dániában marad

2010. július 23. 10:16

Kik várnak juniorjainkra?

2010. július 22. 12:39

Három ponttal a középdöntőbe

2010. július 22. 12:01

Magyarország ismét a világelitben