Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

Mocsai: Az olimpia csak most kezdődik

2004. augusztus 18. 8:46 © handball.hu

Két mérkőzésből kettő nyert a magyar nőikézilabda-válogatott, amely Kína után Görögországot is legyőzve már biztosan negyeddöntős. A csapatra kisebb szünet vár, hiszen csütörtökön nem kell játszani, így legközelebb szombaton, Brazília ellen kell bizonyítani. Mocsai Lajos szövetségi kapitány úgy véli, számukra az olimpia csak most kezdődik.

Mocsai Lajos
Mocsai Lajos
"Megilletődötten kezdtünk, tizenöt percen keresztül nem éreztük a ritmust, aztán beindult a gépezet. Kipróbáltuk azokat a figurákat, védekezési formációkat, melyekre majd igazán az ukránok és a franciák ellen lesz szükségünk. Csak négy nap elteltével játszunk újra, ez rossz, mert kicsit kihűlhetünk. Már matematikailag is bent vagyunk a legjobb nyolc között, de számunkra az olimpia csak most kezdődik. Mellesleg nagy dolognak tartom, hogy a NOB elnöke kijött a mérkőzésünkre, ha csak egy negyedórára is" - mondta Mocsai Lajos szövetségi kapitány a görögök elleni sikert követően.

"Védekező specialistaként tartanak számon, ezért vagyok különösen boldog, amiért az elején az én góljaimmal tudtuk tartani a lépést. Kellemetlen ellenfél volt a görög csapat, különösen úgy, hogy a bírók engedték, hogy egy örökkévalóságig adogassanak" - nyilatkozta Pigniczki Krisztina.

Görbicz Anita, a válogatott irányítója csak a kínai figurát sajnálta: "Lajos előre megmondta, hogy most azok játszanak többet, akik eddig pihentek, ezért szálltam be csak a második félidő derekán két gólt így is sikerült lőnöm, csak azt sajnálom, hogy Kirsner Erának nem sikerült az a bizonyos kínai figura."

"Kevesebb, mint tíz góllal szerettünk volna veszíteni" - árulta el a "titkot" Svein Andre Olsen, a görög válogatott svéd szakvezetője. "Jól is kezdtük a találkozót, ám ellenfelünk zsinórban hat gólt szerzett az első félidő végén. Hadd mondjak egy metaforát: edzésen két métert teljesítesz magasugrásban, de versenyen mindössze egy méterig jutsz. A mi célunk most az, hogy a kezdőmagasságot másfél méterre tegyük, ezen akarunk fokozatosan javítani."

"Mindent megpróbáltunk, ezért büszke is vagyok a csapat teljesítményére. Sajnos az olimpiai szint még magas nekünk, ezt a magyarok ellen nem is tudtuk elérni" - vélte Anna Pszatha, a görögök beállósa.

A csoport másik mérkőzésén Ukrajna meglepően simán, 26-21-re verte Kínát, a vb-negyedik európai csapat legjobbja Olkszana Rajkel volt, aki 13 kísérletből 9 gólt szerzett.

A B csoportban a nap mérkőzését Dánia és Korea játszotta, az ázsiai együttes 30 másodperccel a lefújás előtt még vezetett, ám Mette Vestergaard az utolsó pillanatban kiegyenlített, beállítva a 29-29-es végeredményt. Korea legeredményesebbje a nyolcgólos Szun-Hi Wu volt, aki minden helyzetét értékesítette, míg a dánoknál Lotte Kiaerskou és Katrine Fruelund 7-7 találatot jegyzett.

A franciák javítottak, a hatgólos Raphaelle Tervel, illetve Leila Lejeune vezérletével 27-20-ra verték a spanyolokat.

további eredmények, A csoport:
Ukrajna - Kína 26-21 (15-10)
gól:
Rajkel 9/5, Cigica , Jacsenko 5, Verheljuk 3, Borogyina 1, Burmisztrova 1, Ljapina 1, Sinkarenko 1, illetve Weiwei Li 7/3, Hsziao-mei Liu 3, Bing Li 2, Csao Zsaj 2, Li Zsang 2, Sufen Lei 1, Jun Liu 1, Min Wang 1, Shasha Wang 1, Janan Wu 1.

a csoport állása: 1. Magyarország 4 pont/2 mérkőzés, 2. Brazília 2/1 (29-21), 3. Ukrajna 2/1 (26-21), 4. Kína 0/2 (45-54), 5. Görögország 0/2 (41-62)

B csoport
Koreai Köztársaság-Dánia 29-29 (14-13)
gól:
Szun-Hi Wu 8, Szang-Eun Li 6, Szeong-Ok Oh 5, Szun-Jung Huh 4, Szo-Hi Jang 3, Im-Jeong Csoi 2, O-Kjeong Lim 1, illetve Fruelund 7, Kiaerskou 7/1, Touray 5, Daugaard 3, Vestergaard-Larsen 3, Thomsen 2, Brödsgaard 1, T. Jensen 1.

Franciaország-Spanyolország 27-20 (13-10)
gól:
Lejeune 6/3, Tervel 6, Pecqueux-Rolland 5, Cano 3, Wendling 3, Korfanty 2, Guehl 1, Herbrecht 1, illetve Puche Diaz 5/4, Alonso Jimenez 4, Mangue 3, Cristina Gomez 2, Oncina 2, , Pareja Ibarra 2, Box Alonso 1, Ortuno 1.

a csoport állása: 1. Dánia 3 pont/2 mérkőzés, 2. Franciaország 2/2, 3. Koreai Köztársaság 1/1 (29-29), 4. Angola 1/1 (24-24), 5. Spanyolország 1/2 (44-51).

handball.hu

Magyarország - további hírek

2019. május 22. 18:15

Búcsúzunk

2019. május 18. 18:21

Az ÉRD lett a bajnoki negyedik

2019. május 17. 17:55

Tisztességgel helytállt a Móvár

2019. május 15. 17:57

Snelderrel győzött a Fradi

2019. május 15. 7:19

Női keret a vb-selejtezőkre

2019. május 13. 7:27

"A magyaroknak nincs taktikája"

2019. május 12. 15:12

Megvan az ötödik BL-győzelem is!

2019. május 11. 22:16

Junior Final4-győztesek a magyarok

2019. május 11. 20:40

Felülhet a trónra a Siófok

2019. május 11. 15:05

Lehengerlő játékkal döntős a Győr

2019. május 10. 19:09

Móváron is kikapott a Békéscsaba

2019. május 10. 15:12

Döntőben a juniorok

2019. május 10. 12:09

Megvan a BL All Star csapata

2019. május 10. 6:20

Junior Final Four Pesten

2019. május 9. 18:04

Magabiztos Fradi-diadal

2019. május 8. 18:40

Pontot csent otthon az Eger

2019. május 5. 14:45

Siófok: döntetlen az odavágón

2019. május 5. 6:41

Négy meccs szombaton

2019. május 4. 18:08

Danyi megerősítve pozíciójában

2019. május 3. 18:44

Újabb két pontot zsebelt be a Fradi