Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

Emilie Christensen a Fradinál

2019. április 29. 7:24

Aláírta a szerződését, vagyis eldőlt, hogy Emilie Christensen 2019 nyarától a Ferencváros csapatában folytatja karrierjét.

Fotó: fradi.hu
Fotó: fradi.hu
A 25 éves norvég válogatott irányító eddigi pályafutása során kizárólag hazájában szerepelt, 2013-ig a Tertnes Bergenben nevelkedett, majd négy évet töltött el a Glassverket együttesében, mielőtt 2017-ben a Larvikba igazolt volna.

Christensen évek óta meghatározó tagja csapatainak, a Larviknak például ő a csapatkapitánya is, és klubjaival folyamatosan a Bajnokok Ligájában, illetve az EHF-kupában szerepelt. Előbbi sorozatban a 2016/2017-es és a 2017/2018-as idényben egyaránt 25, míg a mostani szezonban 22 gólt szerzett. 2017-ben a BL-ben a Larvik épp a Fradival közös csoportba került, a norvégok elleni mindkét meccset a magyarok nyerték, Christensen összesen hatszor volt eredményes ezen a párharcon.

Az FTC újdonsült játékosának legnagyobb sikere a 2017-ben a norvég válogatott tagjaként elért világbajnoki ezüstérem, emellett a két bajnoki bronzra, valamint az egy ezüstéremre is büszke lehet, csakúgy, mint arra, hogy a 2016/2017-es szezonban megválasztották a norvég bajnokság legjobb irányítójának, miközben a csapata csak a hatodik helyen zárt.

"Emilie kiváló kézilabdázó, az előző években hazája bajnokságában, a válogatottban és a Bajnokok Ligájában is bizonyította képességeit, ezért örülök, hogy a Ferencvárosba igazol. Bízom benne, hogy gyorsan beilleszkedik az egyébként parádés egységet alkotó csapatunkba, és Kovacsics Anikóval, valamint Tóth Nikolettel együtt nagyszerűen megoldja majd az irányító posztot" – mondta új játékosukkal kapcsolatban Bognár László, az FTC kézilabda szakosztályának ügyvezető igazgatója.

Forrás: www.fradi.hu

Magyar klubok - további hírek

2019. május 22. 18:15

Búcsúzunk

2019. május 18. 18:21

Az ÉRD lett a bajnoki negyedik

2019. május 17. 17:55

Tisztességgel helytállt a Móvár

2019. május 15. 17:57

Snelderrel győzött a Fradi

2019. május 12. 15:12

Megvan az ötödik BL-győzelem is!

2019. május 11. 20:40

Felülhet a trónra a Siófok

2019. május 11. 15:05

Lehengerlő játékkal döntős a Győr

2019. május 10. 19:09

Móváron is kikapott a Békéscsaba

2019. május 10. 12:09

Megvan a BL All Star csapata

2019. május 9. 18:04

Magabiztos Fradi-diadal

2019. május 8. 18:40

Pontot csent otthon az Eger

2019. május 5. 14:45

Siófok: döntetlen az odavágón

2019. május 5. 6:41

Négy meccs szombaton

2019. május 4. 18:08

Danyi megerősítve pozíciójában

2019. május 3. 18:44

Újabb két pontot zsebelt be a Fradi

2019. május 2. 18:54

Kikapott a Lokitól az ÉRD

2019. május 1. 19:15

Egy góllal győzött a Siófok Óváron

2019. április 30. 18:39

Tizenhárommal nyert otthon az FTC

2019. április 29. 12:58

Katarina Bulatović visszatér Győrbe

2019. április 29. 7:24

Emilie Christensen a Fradinál