Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

Még 88 nap

BL-döntő a számok tükrében

2010. május 8. 5:06 © handball.hu

Mai cikkünkben a két Bajnokok Ligája-döntős csapat, a Viborg és az Oltchim eddigi, egymás elleni mérlegét, legjobb európai eredményeit találhatjátok meg, valamint azt, hogyan jutottak el a döntőig.

BL-döntő a számok tükrében
A két csapat legutóbbi tizenkét, egymás ellen játszott mérkőzésén hat viborgi győzelem, egy döntetlen és öt Oltchim-siker született. Ezek közül négyszer a hazai, egyszer a vendég csapat diadalmaskodott, egyszer pedig döntetlen lett a mérkőzés eredménye Viborgban. Utoljára a dánok nyertek másfél hónapja hazai pályán, ám már a mérkőzés előtt eldőlt, hogy a két csapat milyen pozícióból várja az elődöntő sorsolását.

Mindössze egy játékos, Cristina Vărzaru játszott a jelenlegi ellenfél csapatában. A Bajnokok Ligája góllövőlistájának második helyén álló román jobbszélső hat szezont töltött Râmnicu Vâlceában, 1997 és 2002 között.

A párharc mindkét mérkőzését élőben közvetíti a Viasat3 csatorna. A visszavágóra következő szombaton kerül sor Bukarestben.



Viborg HKCS Oltchim Rm. Vâlcea

BL, 1995/96, legjobb 8
Rm. Vâlcea – Viborg 17-21
Viborg – Rm. Vâlcea 35-21

BL, 1997/98, D-csoport
Oltchim – Viborg 22-19
Viborg – Oltchim 24-23

BL, 2000/01, C-csoport
Viborg – Oltchim 30-27
Oltchim – Viborg 25-24

BL, 2007/08, D-csoport
Oltchim – Viborg 33-30
Viborg – Oltchim 29-31

BL, 2008/09, elődöntő
Oltchim – Viborg 28-34
Viborg – Oltchim 21-21

BL, 2009/10, 2. csoport (legjobb 8)
Oltchim – Viborg 27-26
Viborg – Oltchim 33-26

A legjobbak a BL-góllövőlistán
2.Cristina VărzaruViborg89 gól
5.Bojana PopovićViborg70 gól
6.Rikke SkovViborg68 gól
12.Henriette MikkelsenViborg60 gól
14.Ramona MaierOltchim57 gól
16.Cristina NeaguOltchim53 gól
17.Ionela StancaOltchim52 gól
21.Patritia VizitiuOltchim46 gól
30.Anja AlthausViborg38 gól
38.Oana ManeaOltchim34 gól
46.Iulia PuşcaşuOltchim31 gól
50.Gorica AčimovićViborg28 gól



Viborg HK

Legjobb európai eredmények:
BL: győztes (2006, 2009), döntős (1997, 2001), elődöntős (2003), negyeddöntős vagy legjobb 8 (1996, 1998, 2005, 2007)
EHF-kupa: győztes (1994, 1999, 2004)
Bajnokok Trófeája (Szuperkupa): győztes (2006)

Idei BL-eredmények:
A-csoport
1. forduló:
Byasen – Viborg 21-26
2. forduló: Viborg – Leipzig 33-23
3. forduló: Podravka – Viborg 31-27
4. forduló: Leipzig – Viborg 20-20
5. forduló: Viborg – Byasen 29-22
6. forduló: Viborg – Podravka 36-26

középdöntő, 2. csoport
1. forduló:
Dinamo – Viborg 29-30
2. forduló: Viborg – Hypo 35-26
3. forduló: Oltchim – Viborg 27-26
4. forduló: Hypo – Viborg 35-31
5. forduló: Viborg – Dinamo 35-28
6. forduló: Viborg – Oltchim 33-26

elődöntő
1. mérkőzés:
Viborg – Larvik 27-21
2. mérkőzés: Larvik – Viborg 27-26



CS Oltchim Rm. Vâlcea

Legjobb európai eredmények:
BEK: elődöntős (1990, 1992)
BL: elődöntős (2009), legjobb 8 (1994, 1996)
EHF-kupa: negyeddöntős (2003)
KEK: győztes (2007), döntős (2002), elődöntős (1987, 1993)
Bajnokok Trófeája: győztes (2007)
IHF-kupa: győztes (1984, 1989)
Challenge-kupa: negyeddöntős (2005)

Idei BL-eredmények:
C-csoport
1. forduló:
Itxako – Oltchim 24-27
2. forduló: Oltchim – Zvezda 31-27
3. forduló: OltchimGyőri ETO 26-22
4. forduló: Zvezda – Oltchim 27-26
5. forduló: Oltchim – Itxako 27-26
6. forduló: Győri ETO – Oltchim 26-22

középdöntő, 2. csoport
1. forduló:
Hypo – Oltchim 26-31
2. forduló: Oltchim – Dinamo 30-24
3. forduló: Oltchim – Viborg 27-26
4. forduló: Dinamo – Oltchim 32-32
5. forduló: Oltchim – Hypo 32-27
6. forduló: Viborg – Oltchim 33-26

elődöntő
1. mérkőzés:
Győri ETO – Oltchim 25-25
2. mérkőzés: OltchimGyőri ETO 24-20



Bajnokok Ligája, döntő, 1. mérkőzés
Viborg HKCS Oltchim Rm. Vâlcea
16.15, Herning
Játékvezetők: Nenad Nikolić, Dušan Stojković (szerbek)
TV: Viasat3 – ÉLŐ

Szűcsre Herningben sem számít Voina
Újabb erősítések a BL-döntősnél
Az Oltchim nyerni megy Dániába
Három viborgi a dán All Star-ban
Örömök és bánatok Viborgban
"Sok munkára és akaratra lesz szükség"
Nem vált előnyére az ETO-nak a finálé-rutin
Címvédőhöz méltó játékkal a döntőben

© handball.hu
Írd meg a véleményed!

Írd meg a véleményed! Eddig 2 hozzászólás érkezett.

Ajánld a cikket másoknak!

Ajánld a cikket másoknak!

Külföld - további hírek

2010. szeptember 7. 13:20

Radu Voina is döntött

2010. szeptember 7. 8:31

A házigazda is kijelölte csapatát

2010. szeptember 6. 10:00

IV. handball.hu közönségtalálkozó

2010. szeptember 5. 18:24

Rikke Skov kihagyja a Világkupát

2010. szeptember 5. 16:21

Veretlen maradt a Sävehof

2010. szeptember 4. 17:50

A Sävehof és a T+A/VOC jutott tovább

2010. szeptember 3. 19:29

Útjára indult a Bajnokok Ligája is

2010. szeptember 3. 19:11

A norvégok és a svédek is készülnek

2010. szeptember 2. 8:28

Köszönjük az eddigieket!

2010. augusztus 31. 20:54

Brădeanu – Spiridon: kérdezz-felelek

2010. augusztus 28. 18:18

A Győr behozta a gólhátrányt, vitte a kupát

2010. augusztus 28. 17:49

Meglett a tornagyőzelem

2010. augusztus 28. 16:39

A török válogatott lett a harmadik

2010. augusztus 28. 16:06

Eljátszotta a győzelmét a Budućnost

2010. augusztus 28. 11:37

BL-ellenfele ellen meccselt az ETO

2010. augusztus 28. 9:49

Tisztesen helytálltak az újvárosiak

2010. augusztus 28. 1:02

Bemutatkozik Horvátország

2010. augusztus 27. 19:13

Ötven percig bírta a Dunaújváros

2010. augusztus 27. 18:23

Szárnyaló játékkal győzelem

2010. augusztus 27. 17:23

Megérdemelt horvát diadal