Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

Barátokkal, rokonokkal kiegészülve

2008. május 21. 15:29 © handball.hu

Mindössze egygólos hátrányt kell behoznia a Hypo NÖ alakulatának a BL-döntő második mérkőzésén a végső diadalhoz. Az első meccs után forrtak az indulatok a játékvezetéssel kapcsolatosan. Németh Andrást többek között erről is kérdeztük.

Barátokkal, rokonokkal kiegészülve
handball.hu: Összefoglalnád a BL-döntő első mérkőzésén látottakat?
Németh András: Nagyon jól kezdtünk a Zvezda ellen, az első félidőben szinte tökéletesen megvalósítottuk, amit elterveztünk. Megdöbbentett viszont, hogy a második játékrészben mintha egy egészen más csapat játszott volna, „bent maradtak a lányok az öltözőben”. Percek alatt elfogyott az előnyünk, s csak szenvedtünk. Ennek folyamatosan keressük az okát. Talán az utolsó három-négy percben tértünk vissza önmagunkhoz, amikor sikerült ezt az aránylag jó eredményt kiharcolnunk. Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy ilyen rossz második félidő után csak egygólos hátrányba kerültünk. A hibáinkat ismerve, valamint pár új elemmel kiegészülve készülünk a visszavágóra, ugyanakkor bízunk abban, hogy az egy találat itthon feltétlenül behozható. Remélem, hogy a játékosaim átérzik a tét nagyságát, illetve hogy mekkora lehetőség előtt állnak.

handball.hu: Az első találkozón látottak alapján kinek a játékát tudnád kiemelni a többiek közül?
Németh: Nem volt igazán kiemelkedő teljesítmény abból kifolyólag, hogy a második félidőben így leült a csapat. Timinek a Hypoban eltöltött időszak alatt ez volt a leggyengébb meccse, ez annak köszönhető, amit a videoelemzés is megerősített: a Zvezda nagyon készült a játékára, folyamatosan legalább két ember védekezett rajta, ezzel lezárva a mozgásvonalát. Era viszont talán legjobbját nyújtotta, bár az ő játéka sem volt hibátlan, azért feltétlenül a jók közé tartozott.

handball.hu: Ellenfeletek keményen kritizálta a bírókat a mérkőzés után. Te hogyan láttad a ténykedésüket?
Németh: Az oroszok valamit tudnak, hiszen olyan lendülettel tették meg a négy-öt lépést, hogy a játékvezetők nem láttak ebben hibát. Ugyanakkor mi egy méteren belül totyogtunk négyet-ötöt, tőlünk így elvették a labdát. Szerintem ez jelentős differencia volt a Zvezda irányába. A mérkőzés után egy orosz-szimpatizánssal beszélgettem, aki szerint nem kapták meg a hazai pályát. Lehet, hogy ezt hiányolták. Abból indulnak ki, hogy az Európai Kézilabda Szövetség központja Bécsben van. Ez alapján viszont a svájci focinak is kiválónak kellene lennie, én pedig erről nem tudok.

handball.hu: Még a Fradi edzőjeként Te is számos alkalommal adtál hangot annak, hogy a játékvezetők a Hypo felé húznak.
Németh: Tény, hogy itt nem érzem azt a nagy nyomást, amit néha a Fradival külföldön el kellett viselnem. Azt hiszem, a múltja miatt tisztelik a Hypót.

handball.hu: A hírek szerint számos magyar szurkoló is kíváncsi a BL-döntő visszavágójára...
Németh: Hármunk barátai és ismerősei annyi jegyet rendeltek tőlünk, hogy le kellett foglalnunk egy kétszáz fős szektort. Hallottam, hogy megosztotta a Fradi szurkolókat, hogy sokan ide járnak szurkolni. Nem tudom, miért kellene a barátaimnak, vagy a rokonaimnak a szemére vetni, hogy Hypo-mérkőzésekre utaznak. Valószínűleg, ha mi már nem leszünk itt, akkor nem fognak ide jönni.

Egyelőre egyen múlik

handball.hu

Külföld - további hírek

2019. május 22. 18:15

Búcsúzunk

2019. május 15. 7:19

Női keret a vb-selejtezőkre

2019. május 12. 15:12

Megvan az ötödik BL-győzelem is!

2019. május 11. 22:16

Junior Final4-győztesek a magyarok

2019. május 11. 20:40

Felülhet a trónra a Siófok

2019. május 11. 15:05

Lehengerlő játékkal döntős a Győr

2019. május 10. 15:12

Döntőben a juniorok

2019. május 10. 12:09

Megvan a BL All Star csapata

2019. május 5. 14:45

Siófok: döntetlen az odavágón

2019. április 29. 12:58

Katarina Bulatović visszatér Győrbe

2019. április 29. 7:24

Emilie Christensen a Fradinál

2019. április 16. 18:31

A Vipers-szel elődöntőzik az ETO

2019. április 16. 11:19

EHF-kupa: az Esbjerg kezd otthon

2019. április 14. 13:51

Bejutott a fináléba a Siófok

2019. április 13. 15:36

BL: kiesett a Fradi, négy között az ETO

2019. április 9. 14:57

Bundesliga: a gólkülönbség dönthet

2019. április 7. 14:36

BL: kikapott a Fradi, ETO-siker

2019. április 6. 16:54

Négy gól a Siófok előnye

2019. április 5. 22:59

Öttel kapott ki a Bukarest

2019. április 4. 18:43

Montenegróval egy csoportban