Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

"Kiegyensúlyozottabbnak kell lennünk"

2007. november 10. 17:16 © handball.hu

A Győr - Podravka találkozó után a győztes csapatból Aurelia Bradeanut, Pálinger Katalint, Görbicz Anitát és a vezetőedzőt, Konkoly Csabát szólaltattuk meg.

"Kiegyensúlyozottabbnak kell lennünk"
Konkoly Csaba: Lüktetve játszottunk, hol védekezésben, hol támadásban voltunk eredményesek, így végig meg tudtuk tartani az előnyünket. A hátralévő két idei meccsünkön, a Debrecen elleni bajnokin és a Ribarroja elleni BL-találkozón kiegyensúlyozottabb teljesítményre van szükségünk. Egy-két momentumban fejlődnünk kell, hogy „egészségesebb”, nagyobb arányú győzelmet arassunk. Zovko munkája már most látszott a Podravkán, hiszen jól tartották magukat erőnlétileg és taktikailag is.


Aurelia Bradeanu: Erős csapat a Podravka, de szerencsére mi nagyon jó formában vagyunk. A védelemben több hibát is láttam, de ezeket a visszavágóig kielemezzük és kijavítjuk.


handball.hu: Meglehetősen biztató a teljesítményed három héttel a világbajnokság kezdete előtt!
Pálinger Katalin: Az év elején nem voltam olyan jó formában, mint az elvárható lett volna, pedig rengeteget edzettünk tréneremmel, Bakos Istvánnal. Bízom benne, hogy tudom tartósítani a teljesítményem és egyre magabiztosabb leszek, hiszen tisztában vagyok vele, hogy erre nagy szükség lesz a világbajnokságon. Remélem, hogy a válogatottban is hasonlóan jó védelem lesz előttem, mint ma a tizenötödik perctől kezdve.

handball.hu: Azt mutatták a Podravka játékosai, amit elvártál tőlük?
Pálinger: Ezen a szinten már nem lehet annyira jól felkészülni, és amúgy sem vagyok az a nagy videózós típus, azért persze egy-egy meccset megnézek. Sok függ az adott szituációtól, illetve a védő pozíciójától is. Nem készültem fel arra, hogy melyik sarkában fogok állni a kapunak, hiszen a Podravkában klasszis játékosok szerepelnek, akiknek széles a lövőrepertoárjuk. Arra számítottam, hogy kőkemény meccs lesz, nem fog az ellenfelünk elfáradni. Ez be is bizonyosodott, végig futottak, hajtottak, ennek ellenére magabiztosan tudtuk nyerni a mérkőzést.

handball.hu: Hogyan láttad a kapuból, milyen formában kézilabdáztak társaid?
Pálinger: Sok ziccert kihagytunk, ami szokatlan volt, de amíg vezetünk, és kijavítjuk a hibáinkat, addig az égvilágon semmi gond sincsen. Akkor vagyok csak mérges, amikor valaki kihagy egy ziccert, utána pedig nem rendeződünk vissza, és abból gólt kapunk. Szerencsére ez nem jellemző erre a csapatra.


Görbicz Anita: A Podravka védekezése elég keménynek bizonyult, az elején meg is leptek minket, amikor 1-4-re elhúztak. Ez annak köszönhető, hogy a védelmünk nem állt össze, és rengeteg ziccert hagytunk ki. Ezután viszont bejöttek a lerohanásaink, amelynek köszönhetően ki tudtuk alakítani az előnyünket. A Podravka azért nem olyan rossz csapat, hogy engedték volna, hogy nagyobb különbséggel elhúzzunk, jól tartották magukat. Mi pedig rengeteg hibával kézilabdáztunk a végjátékban, alig védekeztünk, szinte majdnem minden támadásból gólt kaptunk.

Stabil győri győzelem

handball.hu (bee)

Külföld - további hírek

2019. május 22. 18:15

Búcsúzunk

2019. május 15. 7:19

Női keret a vb-selejtezőkre

2019. május 12. 15:12

Megvan az ötödik BL-győzelem is!

2019. május 11. 22:16

Junior Final4-győztesek a magyarok

2019. május 11. 20:40

Felülhet a trónra a Siófok

2019. május 11. 15:05

Lehengerlő játékkal döntős a Győr

2019. május 10. 15:12

Döntőben a juniorok

2019. május 10. 12:09

Megvan a BL All Star csapata

2019. május 5. 14:45

Siófok: döntetlen az odavágón

2019. április 29. 12:58

Katarina Bulatović visszatér Győrbe

2019. április 29. 7:24

Emilie Christensen a Fradinál

2019. április 16. 18:31

A Vipers-szel elődöntőzik az ETO

2019. április 16. 11:19

EHF-kupa: az Esbjerg kezd otthon

2019. április 14. 13:51

Bejutott a fináléba a Siófok

2019. április 13. 15:36

BL: kiesett a Fradi, négy között az ETO

2019. április 9. 14:57

Bundesliga: a gólkülönbség dönthet

2019. április 7. 14:36

BL: kikapott a Fradi, ETO-siker

2019. április 6. 16:54

Négy gól a Siófok előnye

2019. április 5. 22:59

Öttel kapott ki a Bukarest

2019. április 4. 18:43

Montenegróval egy csoportban