Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

Utazik a Kiskunhalas

2006. szeptember 30. 13:07

A Gorodnyicsanka Grodna nem fogadta el a Kiskunhalas ajánlatát, amely szerint mindkét EHF-kupa-mérkőzést hazai pályán játszotta volna a két csapat, ezért Zsiga Gyula csapata Fehéroroszországba utazik, és október 21-én kerül sor a visszavágóra Grodnában. Egy nappal később játssza a Ferencváros a BL-visszavágót Brassóban.

Utazik a Kiskunhalas
Az EHF-kupa 2. fordulójának mérkőzéseivel kapcsolatban felmerült annak a lehetősége, hogy Kiskunhalason játsszák mindkét meccset. A halasi egyesület el is küldte az erre vonatkozó, korrekt ajánlatát, amelyet nem fogadtak el. Azonban a Grodna csapatának nem az ajánlattal akadtak gondjai. A fehérorosz együttes az EHF-Kupa sorozatában eddig kétszer adta fel a pályaválasztás jogát, és mindkétszer kiesett. Idén azonban szeretnék kihasználni a hazai pálya előnyeit, így nem jöhetett létre a megállapodás. Tehát, a Kiskunhalas NKSE-nek utaznia kell.

A bajnokság 9. fordulójában sorra kerülő Cornexi-Kiskunhalas mérkőzés új időpontjáról a két klub még tárgyal.

Forrás: halasnoikezilabda.hu


EHF-kupa, 2. forduló, 1. mérkőzés
Kiskunhalas NKSE - Gorodnyicsanka Grodna
2006. október 14., szombat 18.00 - Kiskunhalas
Vez.: Cvetko, Kavalar (szlovének)

2. mérkőzés
Gorodnyicsanka Grodna - Kiskunhalas NKSE
2006. október 21., szombat magyar idő szerint 16.00 - Grodna
Vez.: Zotyin, Volodkov (oroszok)


A Ferencváros csapata már azelőtt eldöntötte, mikor játssza első BL-mérkőzését, amikor még nem volt ismert ellenfele. Mindez a tévés közvetítés miatt történt, hiszen a találkozót a Sport1 közvetíti. A két csapat egyeztetése után az is eldőlt, a visszavágóra Brassóban, október 22-én este kerül sor.

Bajnokok Ligája, 2. selejtezőkör, 1. mérkőzés
Budapest Bank-FTC - CSM Urban Rulmentul
2006. október 15., vasárnap 18.00 - Népliget
Vez.: Hansen, Pettersen (norvégok)
tv.: Sport1

2. mérkőzés
CSM Urban Rulmentul - Budapest Bank-FTC
2006. október 22., vasárnap magyar idő szerint 18.00 - Brassó
Vez.: La Cour Laursen, Nielsen (dánok)


A Cornexi a KEK-ben Izlandon harcolhatja ki a továbbjutást, erről a handball.hu már írt korábban.

KEK, 2. forduló, 1. mérkőzés
Handknattleiksdeild Hauka - Cornexi-Alcoa-HSB Holding
2006. október 13., péntek magyar idő szerint 18.00 - Hafnarfjördur
Vez.: Johansen (feröer-szigeteki), Lorentzen (dán)

2. mérkőzés
Cornexi-Alcoa-HSB Holding - Handknattleiksdeild Hauka
2006. október 15., vasárnap magyar idő szerint 14.00 - Hafnarfjördur
Vez.: Johansen (feröer-szigeteki), Lorentzen (dán)


Kapcsolódó cikkeink:
Kiskunhalasra fehéroroszok jönnek
Csak Izlandon játszik a Cornexi
A Rulmentul lesz a Fradi ellenfele

handball.hu

Külföld - további hírek

2019. május 22. 18:15

Búcsúzunk

2019. május 15. 7:19

Női keret a vb-selejtezőkre

2019. május 12. 15:12

Megvan az ötödik BL-győzelem is!

2019. május 11. 22:16

Junior Final4-győztesek a magyarok

2019. május 11. 20:40

Felülhet a trónra a Siófok

2019. május 11. 15:05

Lehengerlő játékkal döntős a Győr

2019. május 10. 15:12

Döntőben a juniorok

2019. május 10. 12:09

Megvan a BL All Star csapata

2019. május 5. 14:45

Siófok: döntetlen az odavágón

2019. április 29. 12:58

Katarina Bulatović visszatér Győrbe

2019. április 29. 7:24

Emilie Christensen a Fradinál

2019. április 16. 18:31

A Vipers-szel elődöntőzik az ETO

2019. április 16. 11:19

EHF-kupa: az Esbjerg kezd otthon

2019. április 14. 13:51

Bejutott a fináléba a Siófok

2019. április 13. 15:36

BL: kiesett a Fradi, négy között az ETO

2019. április 9. 14:57

Bundesliga: a gólkülönbség dönthet

2019. április 7. 14:36

BL: kikapott a Fradi, ETO-siker

2019. április 6. 16:54

Négy gól a Siófok előnye

2019. április 5. 22:59

Öttel kapott ki a Bukarest

2019. április 4. 18:43

Montenegróval egy csoportban