Könnyebb volt túlélni a nyári alapozást azzal a tudattal, hogy újra a válogatottal dolgozhatsz?

Pálinger Katalin: Igen. Nagyon jól érzem magam újra a csapatban, jó hangulatban kapcsolódtam be a nyári felkészülésbe. Fél év távollét után bőven volt mit mondanunk egymásnak a lányokkal. A zalakarosi egyhetes edzőtábor elején be nem állt a szánk, később persze kissé alábbhagyott a lendület. Arról, hogy ne legyen időnk és erőnk a pletykálkodásra, Németh Andrásék napi három edzéssel gondoskodtak

Mostanra sikerült eljutnod arra a szintre, amelyet elvártál magadtól?

Kati: A nyári összetartáson azt kaptam, amire számítottam. Természetes, hogy egy hosszabb kihagyást megérez az ember, s nem a legüdítőbb dolog egy kemény alapozásra visszazökkenni. Az izomláz rendesen gyötört, de a csapattársaim sem voltak ezzel másképp. Nekik sem ment rutinból a munka a nyári pihenőidőszak után. Mindezzel együtt úgy gondolom, hat hónap szünet ide vagy oda, tizenöt év munkája nem múlik el az emberből nyomtalanul.

Volt valami jó is a féléves kényszerpihenőben?

Kati: Nagyon jót tett például az ízületeimnek, amelyek igencsak használódtak az elmúlt években. A nyugalom jólesett a szervezetemnek - igaz, amikor erre vágytam, nem pontosan így képzeltem el.

Az elmúlt hónapokban volt úgy, hogy komolyan elgondolkodtál a befejezésen?

Kati: Minél inkább húzódott a döntés arról, hogy folytathatom-e, annál inkább elbizonytalanodtam. A végén már nagyon aggódtam, hogy az európai szövetség nem vállalja fel a döntést, s jó ideig parkolópályára kerülök. Ebben az estben nem hiszem, hogy folytattam volna.

Hol tart most az ügyed?

Kati: A dánok, akik az elmúlt időszakban sem nálam, sem az európai szövetségnél nem jelentkeztek, miután megszületett az első fokú döntés, előkerültek, és közölték, hogy nem értenek vele egyet. Fellebbeztek, így most az EHF másodfokú döntésére várok, amely augusztus végén születik meg. Nagyon remélem, hogy ha változtatnak is az első fokon hozott határozaton, nem vonják vissza a játékengedélyemet. Bízom abban, hogy az európai vezetők értékelik majd, hogy én mindig rendelkezésre álltam, és újra korrekt döntés születik, amelynek maximum anyagi vonzata lesz.

Mikor beszéltél utoljára a koppenhágai klub vezetőivel?

Kati: Meglehetősen régen. A dánokkal hónapokra megszakadt a kapcsolatom, az ügyvédem sem tudta őket elérni. Jó ideig nem nyilatkoztak arról, mit akarnak, majd azt hallottam, polgári peres útra kívánják terelni a dolgot. Nem értettem, miért is akarnak perelni. Ismert tény, hogy édesapám súlyos betegsége, majd halála miatt szerettem volna hazatérni Magyarországra. Közben pedig, idén januárban könyökműtéten estem át. De amióta hazajöttem, egy fillér fizetést sem kaptam.

Kellemesebb téma: milyen az élet Ljubljanában?

Kati: Ó, nagyon jó! Tetszik a város, a csapattársak aranyosak és a szakmai munkára sem lehet panaszunk. Kéthetes magaslati edzőtáborral kezdtünk: az első héten csak kondicionáló edzéseket végeztünk, a másodikon viszont már előkerült a labda. Könnyített edzésprogramot kaptam, így összességében nem volt gond a kapuba állással. Egy szavam sem lehet, az Európa, világ és olimpiai bajnok Rolando Pusnik személyében kiváló kapusedzővel dolgozom. Úgy érzem, minden adott ahhoz, hogy jó csapatunk legyen.

A Krim Ljubljanáén kívül volt komoly ajánlatod?

Kati: A Dunaferr is kitartott az utolsó pillanatig, s mindent megtett, hogy visszatérjek Újvárosba. A vezetők biztosítottak arról, hogy az elmúlt hónapok bizonytalansága után rendeződik a helyzet a klubnál. Végül a szlovén együttest választottam - szakmai okokból. A Ljubljana, miután a hazai bajnokság nem tartogat különösebb kihívást számára, mindent a Bajnokok Ligájaszereplésre tesz föl, s az elmúlt idényben is döntős klub az idei szezonban is jó eséllyel pályázik a fináléba jutásra.

Úgy hírlett, spanyol klub is volt a kérők között.

Kati: Így igaz. A Valencia is korrekt ajánlatot tett, de egy szint felett már nem tudott versenyezni a másik két együttessel. Köztudott, hogy Spanyolországban közel sem jegyzik olyan magasan a női kézilabdát, mint itthon vagy Szlovéniában. Ebből adódóan a lehetőségeik is jóval korlátozottabbak.

Közrejátszott a döntésedben, hogy Kindl Gabriella és Siti Eszter is a szlovén együttes választotta?

Kati: Természetesen számított, hogy magyar társakkal játszhatok együtt. Mindkét lánnyal jó barátságban vagyok, s szakmailag is ugyanaz a cél vezérel bennünket: BLt nyerni igazoltunk Szlovéniába.

A Ljubljanába történő igazolásod a magánéletedben azt jelenti, hogy spanyol pároddal, Iker Romeróval továbbra is a távkapcsolat mellett döntöttetek?

Kati: A magánéletemről nem szeretnék beszélni.

Az elmúlt hónapokban némi dizájnváltáson is átestél. Milyen hatásra lettél hosszú szőke hajú nő?

Kati: Nincs mögötte semmi különös. Egyszerűen így döntöttem. De túl sokat ne is beszéljünk róla, mert lehet, hogy nemsokára meggondolom magam, és újra dizájnt váltok.

Rendben. Vissza a szakmához. Nem aggódtál amiatt, hogy a kaotikus helyzetben a válogatottságod is veszélybe kerülhet?

Kati: Jólesett, hogy Németh András érdeklődve, aggódva figyelte a sorsomat, s éreztette, számít rám a jövőben is. Természetesen a válogatott szempontjait is figyelembe vettem a döntéseimnél, ám csak akkor akartam újra munkába állni, amikor már minden rendeződött körülöttem.

Mit éreztél, amikor a múlt héten újra a kapuban álltál?

Kati: Nagyon vártam, hogy újra pályán lehessek, s erre nem akármilyen körülmények közt, egy színvonalas nemzetközi tornán adódott lehetőségem. Először úgy éreztem, rutinból megoldom a visszatérést, aztán kicsit átgondoltam. Még a dunaújvárosi évek alatt alakult ki az a szokásunk Ferling Dettivel, hogy a meccsek előtt azzal a szlogennel lépünk pályára, hogy mindig van, aki jobban izgul! Ezt persze most is elsütöttük, de hirtelen eszembe jutott, és mondtam is Dettinek, hogy az én utolsó meccsem a vb bronzmeccse volt. Erre ő megjegyezte, hogy akkor részéről rendben, mert megint van, aki jobban izgul, mint ő.

A nagy visszatérés azonban balszerencsésen sikerült.

Kati: Igaz, egy ételmérgezés miatt csupán egyetlen félidőt védhettem a három mérkőzésnapon. Szerettem volna játszani a koreaiak és az oroszok ellen is, de miután két napig nem ettem, nem sok erőm volt. Megbeszéltük Németh Andrással, hogy csak akkor állok be, ha nagyon muszáj. Hál’ istennek nem volt rá szükség, Triffa Ági nagyon jól védett.

Milyennek láttad az utánpótlás teljesítményét?

Kati: Szívből örülök Ági kitűnő teljesítményének. A tavalyi szezonban láttam pár meccsét, és megállapítottam, hogy ő az a kapus, akire a magyar női kézilabdának nagy szüksége van. Mentálisan rendkívül erős, nem véletlenül emelkedett ki a junior korosztály mezőnyéből. Petróczi Viktória is évek óta ott kopog a válogatott kapuján, de neki véleményem szerint sokkal több játéklehetőséget kellene biztosítani ahhoz, hogy stabilabb kapus legyen. Mellettük nagyon várom vissza a sérüléséből épülgető Sugár Timit és Herr Orsit. Bárcsak az lenne a probléma a jövőben, hogy hatalmas verseny alakul ki a kapusposzton a csapatba kerülésért!


Pircs Anikó (SZTÁR Sport)