A győri kézilabda szurkolói élet leghosszabb szárazföldi útjára készültünk péntek reggel. A 2500 kmes távolsággal járó 4-5 napos busztúra és ennek költségei az idei hosszú túrák után sokaknak bizonyult elérhetetlennek, így heten kisbusszal vágtunk neki a távnak. Azt hogy ez nem a szokványos utazás lesz azt már az induláskor mutatta, hogy a Jégeres üvegek és a sörös kartonok helyett ezúttal az energiaitaloké volt a főszerep a bepakolásnál, hiányoztak kedvenc és megszokott sofőrjeink is, így helyettük megunkat szórakoztattuk az "Állj meg Tulok!" kezdetű népi játékkal.

Az út első fele felettébb ismert volt, a Bécs-Nürnber-Hannover-Kolding részt az elmúlt 4 évben ötször tettük már meg, lassan név szerint fogjuk a pihenőhelyeket köszönteni. Remek tempóval 13 óra alatt értünk a német-dán határhoz, ahol "kedvenc" országunk szakadó esővel fogadott minket. Koldingnál Keletre fordultunk, irány Svédország, itt volt utunk legszebb része a Koppenhága-Malmő közötti 17 kmes alagút-híd rendszer egyszerre félelmetes és lenyűgöző még sötétben is.

Malmő-Göteborg-Oslo és reggel 6ra máris a norvég fővárosban voltunk. Röpke 2300 km. Hárman felváltva vezetve produkáltunk 110 kmes óránkénti átlagot. Így hagytunk magunknak időt némi városnézésre, nomeg csak előkerült egy-egy jéger és becherowka is. Mindenesetre a derék norvégok elég furcsa szemmel nézték a kisbuszból kiszálingozó ásítozó zöld-fehér sálas egyéneket amint első dolgukként húztak egyet a kedvenc italkából :))

3 felé értünk Larvikba ahol először a repülővel érkezett társainkkal, majd a lányokkal találkoztunk. Ők széles mosollyal és az őrülteket megillető tisztelettel köszöntöttek minket, néha nem tudtam hogy a hogylétünkre vonatkozó kérdéseik a hosszú út miatti állapotunkra vagy az általános elmeállapotunkra utalnak-e. Két órával kezdés előtt értünk a csarnokhoz, ahol a repülővel érkezettek és a helyi honfitársainkkal együtt 25-30 an szorítottak a győri színekért a meglepetésre nem megtelt kb 800 fős larviki szentélyben.

Némi elképedésünkre szerveződött egy helyi B-közép, 6 fővel, egyenruhával és 11(!) dobbal kihangosítva. Hamar rájöttünk hogy a mi általunk ismert rigmusokat dobolják, így szépen alánk dolgoztak, őt adták az ütemet, mi a hangot hozzá, a hosszútaps a végén már elég jól ment nekik :)) Hangjuk ugyan nem volt, de nekem pl így is elismerésre méltó a klubszeretett ilyen megnyilvánulása ismerve a skandináv szurkolói kultúrát. MP-vel kiegészítve igyekeztünk becsülettel berekedni, ami sikerült is, bár itt nyilván elsősorban a jelenlét volt a lényeg.

A csajok közben becsülettel küzdöttek, óriási akarattal, egy fantasztikus Herr Orsival és egy remek védekezéssel nem engedték a norvégokat elmenni, végig xes volt a meccs. Elől dadogott ugyan a labda néha, azonban a továbbjutás egy percig sem forgott veszélyben és ez hatalmas dolog a világ egyik legjobb csapatának otthonában, megvan a döntő!!! Január óta folyamatosan lépegetünk előre a játékban ami biztató a rájátszás előtt pár nappal.

Meccs után a szokásos ünneplés, beszélgetés meg számonkérés (megint nem nyertünk külföldön :)) következett. Búcsúzkodás után fél 10 fele kászálodtunk be szeretett buszunkba és kezdtük meg a haza felé vezető utat. Nem egész 23 óra alatt "lenyomtuk" a távot kisebb kalandokkal, Győrbe érve az induláskor lenullázott kilométeróránk egész pontosan 5046 km-t mutatott.

Megérte? Naná!

Hisz bár ezúttal nem voltunk 100-150 en mint a korábbi években vagy mint Szkopjéban, Aalborgban vagy Besanconban, de az ETO szurkolók itt is képviselték magukat a hangukkal.

A csajok mosolya meg a plusz :)

Üdv minden kézilabda barátnak!

Hajrá Magyarok, hajrá Győr!

Szerző: Pityu


Bravúros továbbjutás Norvégiában