Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

18-an utaztak Kolozsvárra

2016. november 25. 12:41

Tizennyolc játékossal kelt útra pénteken a hétvégi, kolozsvári Kárpát-kupára a magyar női válogatott. Kim Rasmussen szövetségi kapitány a hét közben Debrecenben készülő csapat keretéből három kimaradót nevezett meg.

18-an utaztak Kolozsvárra
"Sajnos egy vírusos betegség minket sem kímélt, több játékos is küzd vele, így végül az előzetesen elképzelt 17 játékos helyett eggyel többen keltünk útra Kolozsvárra" – mondta el Kim Rasmussen.

A keretből ezúttal Kelemen Éva, Orbán Adrienn és Planéta Szimonetta maradt ki.

A kapitány elmondta, hogy a hétvégi tornán a számszerű eredmény másodlagos, játékban elsősorban eddig a védekezést gyakorolta az együttes, arra koncentrál.

"Kis lépésekkel haladunk előre, de nagyon elégedett vagyok a lányok eddigi munkájával. Ami az Eb-keret kialakítását illeti, egyelőre a Kárpát-kupára és a saját játékunk javítására ügyelünk, vasárnap estétől foglalkozunk majd a jövő hét feladataival."

A csapat szombaton a Kárpát-kupa elődöntőjében Hollandia B-válogatottjával találkozik, vasárnap pedig - reményeink szerint a döntőben - várhatóan a román nemzeti együttessel szemben lép pályára.

A magyar női válogatott kerete:

Kapusok: Janurik Kinga (ÉRD), Kiss Éva (Győri Audi ETO KC), Szikora Melinda (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Jobbszélsők: Bódi Bernadett (Győri Audi ETO KC), Lukács Viktória (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Jobbátlövők: Hornyák Dóra (FTC-Rail Cargo Hungaria), Kovács Anna (Dunaújvárosi Kohász KA)
Irányítók: Görbicz Anita (Győri Audi ETO KC), Kovacsics Anikó (FTC-Rail Cargo Hungaria), Szucsánszki Zita (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Beállók: Dombi Luca (Mosonmagyaróvár KC), Kisfaludy Anett (ÉRD), Mészáros Rea (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Balátlövők: Klivinyi Kinga (ÉRD), Szekeres Klára (FTC-Rail Cargo Hungaria), Triscsuk Krisztina (Siófok KC)
Balszélsők: Erdősi Ildikó (Siófok KC), Schatzl Nadine (FTC Rail Cargo Hungaria)

Tartalékok: Kelemen Éva (DVSC-TVP), Orbán Adrienn (Győri Audi ETO KC), Planéta Szimonetta (Thüringer HC)

Szövetségi kapitány: Kim Rasmussen
Edző: Siti Bea
Kapusedző: Bakos István



A Kárpát-kupa programja:

November 26., szombat, elődöntők:

16.00 Magyarország - Hollandia B
19.00 Románia - Románia B

November 27., vasárnap:

16.00 3. helyért
19.00 döntő

Forrás: MKSZ

Eb 2016 - további hírek

2016. december 18. 15:30

Ismét Norvégia az Európa-bajnok

2016. december 16. 15:45

A hollandok és a norvégok döntősök

2016. december 16. 13:22

Eb-értékelés

2016. december 14. 16:12

A franciák is az elődöntőben

2016. december 14. 15:49

Szépen búcsúzott csapatunk az Eb-től

2016. december 13. 18:15

Újabb, ám most dicséretteli vereség az Eb-n

2016. december 13. 16:26

Dán-orosz iksz

2016. december 12. 16:52

Eb: pontot csentek a spanyolok

2016. december 12. 15:57

Balszerencse-sorozat a csapatunknál

2016. december 11. 18:26

Elvesztettük a presztízscsatát

2016. december 11. 16:12

Eb: szenvedtek az oroszok

2016. december 10. 18:33

Eb: német, holland és francia pontok

2016. december 10. 13:48

Janurik megsérült, Szikora érkezik

2016. december 9. 19:09

Eb: a horvátok utaznak haza

2016. december 9. 18:15

Nyertünk héttel, irány a középdöntő!

2016. december 8. 19:08

A lengyelek és a szlovénok búcsúztak

2016. december 7. 20:15

Eb: Dánia ellen sem szépítettünk

2016. december 7. 18:32

Martínék megverték az oroszokat

2016. december 6. 19:07

Kikapott a házigazda a szlovénoktól

2016. december 5. 18:26

Eb: nyert az olimpiai bajnok