Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

“Igazi csapatmunka volt”

2008. december 7. 20:32 © handball.hu

A magyar nőikézilabda-válogatott nagyszerű, franciák elleni győzelme után Imre Vilmos szövetségi kapitány és a brillírozó Herr Orsolya mondta el véleményét a találkozóról.

“Igazi csapatmunka volt”
A szép siker után szerettük volna megszólaltatni válogatottunk több tagját is, azonban a csapat nagy része nem tisztelte meg azzal a magyar szurkolókat, hogy a kötelezően előírt protokoll szerint végigsétáljon az erre kijelölt területen, és a média rendelkezésére álljon, hanem az EHF szabályait megszegve kikerülte azt. A Szkopjéban pályára lépő többi nagynevű játékosnak és alakulatnak ez egyik nap sem esett nehezére.

Imre Vilmos: Nagyon nehéz mérkőzésen tudtunk győzni, és ezzel kivívni a továbbjutásunkat. Borzasztó fontos volt, hogy érzelmi alapon ki hogyan tudja feldolgozni a meccset, ez a második félidei játékunk alapján nekünk sikerült jobban. Azt már az Európa-bajnokság előtt tudtuk, hogy a legnehezebb csoportba kerültünk, ahonnan győzelem nélkül nem tudunk továbbjutni. Mi se gondoltuk, hogy mindez az utolsó mérkőzésen fog eldőlni.

A legboldogabb amiatt vagyok, hogy a győzelmet igazi csapatmunkával tudtuk elérni. Sok olyan játékos tett hozzá a sikerhez, akik az elmúlt két meccsen adósak voltak a jó játékkal. Két hónapja dolgozunk együtt ezzel az általam fiatalnak mondott válogatottal. A román mérkőzés óta sokat fejlődtünk, a lövőszázalékunk is szépen javult, ezért is vagyok optimista az elkövetkezendő mérkőzésekkel kapcsolatban. Külön örülök Herr Orsi jó teljesítményének, aki a Világkupa után ismét bizonyította, hogy ilyen nehéz helyzetben is számíthatunk rá.

Herr Orsolya: A franciák ellen hoztuk ki magunkból a legtöbbet. Remélem, hogy Ohridban is ilyen szépen fogunk játszani, és tovább fejlődünk, valamint abban is bízok, hogy visszatérünk ide, Szkopjéba.

Herr, a sorsdöntő hőse

handball.hu

Eb 2008 - további hírek

2009. augusztus 21. 22:35

"Most már megverjük Norvégiát"

2009. augusztus 1. 18:22

Az Európa-bajnokságra készülnek

2009. június 24. 20:00

Hat bajnoki, négy MK-meccs

2009. március 31. 10:59

Andorka: Derült égből villámcsapás

2009. március 12. 12:53

II. handball.hu közönségtalálkozó

2008. december 24. 0:01

Békés, szeretetteljes karácsonyt!

2008. december 22. 15:57

Búcsúzunk

2008. december 19. 20:16

Eb, szurkolói szemmel - 3. rész

2008. december 19. 12:50

Elhunyt a fehérorosz válogatott

2008. december 18. 19:29

Eb, szurkolói szemmel - 2. rész

2008. december 17. 19:08

Eb, szurkolói szemmel - 1. rész

2008. december 16. 19:15

Herr is jobb helyezést várt

2008. december 14. 17:39

Magyar nélküli All Star-csapat

2008. december 14. 15:13

Olimpiai után Eb-győzelem

2008. december 14. 13:41

Az oroszoknak csillog a bronz

2008. december 14. 12:55

Szlovákián át vezet az út a vb-re

2008. december 13. 22:36

Magyarok a bronzmeccsen

2008. december 13. 19:31

Jurack nélkül a bronzért

2008. december 13. 16:01

Megtörténhet a címvédés

2008. december 13. 15:16

Zovko nem elégedett