Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

Elek: Maradjunk a földön!

2012. október 16. 12:59 © handball.hu

„Megmutattuk, hogy itt vagyunk, és komolyan kell velünk számolni” – a nagyszerű volgográdi győzelem után hazatért FTC vezetőedzője, Elek Gábor nyilatkozott a handball.hu-nak.

Elek: Maradjunk a földön!
handball.hu: Mi volt fárasztóbb, a Volgográd elleni mérkőzés, vagy maga az utazás?
Elek Gábor: Nyilván a meccs is fárasztó volt, de az utazás is megterhelt minket, nem tudok különbséget tenni.

handball.hu: Számítottatok arra, hogy már perceken belül tíz góllal elhúztok?
Elek: Nem. Ennek a mérkőzésnek sok összetevője volt. Egyrészt nagyon agresszívan és jól tudtuk kezdeni a védekezésünket, a becsúszott hibákat pedig Abramovics azonnal korrigálta. Másrészt pedig a Volgográd iszonyatos erővel ugrott nekünk, de a lelkesedése csak a harmadik percig tartott ki, és igen alulmotivált csapat benyomását keltette. Harmadsorban pedig minden csapat érzi, hogy vannak olyan meccsek, amikor az egyiknek minden sikerül, a másiknak pedig semmi. Ez volt az a mérkőzés, ahol ez bekövetkezett. Én azt mondom, hogy maradjunk a földön, mert ettől nem lettünk a BL első számú esélyese. Viszont azt megmutattuk, hogy itt vagyunk, és komolyan kell velünk számolni.

handball.hu: Ezt a hozzáállást láthatjuk majd az összes többi BL-meccsen is?
Elek: Hát azért megenné a fene, ha nem ezt látnánk! Az elmúlt két évben a KEK-ben is ez volt ránk jellemző, még egy szinttel feljebb pedig még inkább ez lesz a jellemző természetesen. Mi csak akkor tudunk kézilabdázni, ha ilyen mentalitással tesszük azt.

handball.hu: Szerdán jön a Debrecen elleni bajnoki meccs. Ez mennyire segíti a felkészüléseteket a Larvik ellen?
Elek: Azért tudomásul kell venni, hogy a Debrecen Debrecen, a Larvik pedig Larvik. Ezen túl kell lennünk, csütörtökön pedig kapnak egy pihenőnapot a lányok, pénteken és szombaton pedig felkészülünk a vasárnapi meccsre.

handball.hu: Mennyi erőt adott Nektek a Larvik elleni mérkőzés előtt ez a nagyarányú volgográdi győzelem?
Elek: Ez majd kiderül. Minden meccs más. Nyilván a Volgográd elleni találkozó megalapozta az önbizalmunkat, azt a hitünket, hogy nekünk komolyan itt van a helyünk ebben a ligában. Viszont ha most abban gyönyörködünk, hogy milyen szépen vertük meg tizenhat góllal az oroszokat, akkor kellemetlen meglepetések érhetnek minket vasárnap. A világ egyik legjobbját fogadjuk, és én is nagyon kíváncsi vagyok rá, hogy hol tartunk.

A Fradi is megkezdte a BL-menetelést

© handball.hu

További hírek

2019. május 22. 18:15

Búcsúzunk

2019. május 18. 18:21

Az ÉRD lett a bajnoki negyedik

2019. május 17. 17:55

Tisztességgel helytállt a Móvár

2019. május 15. 17:57

Snelderrel győzött a Fradi

2019. május 15. 7:19

Női keret a vb-selejtezőkre

2019. május 13. 7:27

"A magyaroknak nincs taktikája"

2019. május 12. 15:12

Megvan az ötödik BL-győzelem is!

2019. május 11. 22:16

Junior Final4-győztesek a magyarok

2019. május 11. 20:40

Felülhet a trónra a Siófok

2019. május 11. 15:05

Lehengerlő játékkal döntős a Győr

2019. május 10. 19:09

Móváron is kikapott a Békéscsaba

2019. május 10. 15:12

Döntőben a juniorok

2019. május 10. 12:09

Megvan a BL All Star csapata

2019. május 10. 6:20

Junior Final Four Pesten

2019. május 9. 18:04

Magabiztos Fradi-diadal

2019. május 8. 18:40

Pontot csent otthon az Eger

2019. május 5. 14:45

Siófok: döntetlen az odavágón

2019. május 5. 6:41

Négy meccs szombaton

2019. május 4. 18:08

Danyi megerősítve pozíciójában

2019. május 3. 18:44

Újabb két pontot zsebelt be a Fradi