Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

A fiatal játékosok szezonja II

2016. június 27. 17:58 © handball.hu

A fiatal játékosokról szóló cikkünk második részében a bajnokság második feléről és az itt szereplő csapatokról lesz szó. Dán Róbert cikkének második része.

Dakos Noémi
Dakos Noémi
Nem is olyan régen, három vagy négy éve, több lehetőséget kaptak itt az utánpótlásból érkező magyar játékosok. A bajnokság közép- és alsóházában jóval kisebb volt az eredménykényszer (és jóval kevesebb volt a pénz). Ez azóta megváltozott: ma már nálunk nincsenek középházi csapatok, mindegyik a top 4-be akar jutni, csak van, amelyiknek ez most nem sikerült.

Az új igazolásoknál is ez a fontos: kész játékosok kellenek, ha itthon nincs, akkor külföldről. Így aztán kevesebb idő jut a fiatalokra és egyáltalán, az utánpótlásra. Igaz, ez lehet, hogy változni fog, ha az MKSz a nemzetközi kupában nem induló csapatok finanszírozásában ebből indul majd ki. De ez még a jövő zenéje, nézzük inkább, hogy mi történt az elmúlt évben.

Fehérvár KC

Az FKC csapatában fiatal játékos Májer Krisztina, és több nincs is. A volt junior-válogatott jobbszélsőnek jól kezdődött az év, az MTK ellen szeptemberben alighogy beállt, máris lőtt három gólt és kiharcolt két hetest is. Ezzel megfordította a meccset (amit aztán a Fehérvár végül két góllal elveszített). A következő alkalommal, a Debrecen ellen már ő kezdett, az első helyzetét (indításból) elrontotta, ezután Bakó rögtön levette a pályáról és beküldte helyette Csákit.

Ezt követően visszaállt a megszokott rend, és Májer megint csak a mérkőzések végén kapott néha lehetőséget. Január óta már akkor is ritkán: Gjorgjievszka érkezésével ugyanis Hajduch Csenge kikerült szélre, ahol Csáki és ő osztoztak ezen a poszton. Ezért aztán Májer Kikinek ez a szezonja még az előzőnél is kevésbé sikerült...

A Fehérvárnak újra van néhány serdülő válogatott játékosa is; Bakó Botond nem törődött velük, de márciustól Deli Rita többször is pályára küldte őket, leginkább persze a meccsek végén. Utasi Linda lőtt három akciógólt a Fradinak két meccsen, és Hudra Enikő egy egész félidőn át kifejezetten okosan védekezett zavaróban, ugyancsak az FTC ellen.

A hírek szerint a Fehérvár meg akarja tartani tehetséges serdülő játékosait, és ehhez az kell, hogy lássák, van esélyük bekerülni a felnőttcsapatba két-három éven belül. A japán Tanabe távozásával már most szóba jöhetne Hudra balszélen, igaz, Tornóczky is arra a posztra érkezik nyáron a NEKÁ-ból, és akkor Pelczéderről még nem is beszéltünk. Úgy tűnik, a saját nevelésű fiataloknak Fehérváron még egy ideig várniuk kell a sorukra...



Ipress Center-Vác

Vácon sok fiatal játékos tűnt el szinte nyomtalanul. Vácon sok fiatalból lett NB I-es játékos, sőt válogatott is. Mindkét állítás igaz, mert a Vác az ellentmondások csapata. Drávai Gyöngyi, Virág Noémi, Kaiser Melitta, Dakos Noémi felnőtt pályafutása itt került kátyúba (közülük egyedül Dakos Noémit sikerült idén az MTK-ban újra felépíteni), és a jelenlegi csapatban is vannak fiatal játékosok, akik két év alatt semmit nem léptek előre (Pelczéder, Ertl, Tóth Eszter).

De az is igaz, hogy ugyanez a Vác az utóbbi időben két saját nevelésű játékost adott a válogatottnak (Bíró Blani, Mészáros Rea) és rajtuk kívül még hármat a felnőtt csapatnak (Helembai Fanny, Hámori Koni, Szondi Zsófi). Ilyen jó eredményekkel - és mindezt a saját utánpótlásból - az ETO-n kívül egyetlen másik NB I-es csapat sem dicsekedhet.

Az idei év váci felfedezettje egyértelműen Helembai Fanny, aki beálló poszton Fülöp Andrea távozása és Sara Vukčević sérülése után élt a kínálkozó lehetőséggel és hamar biztos helyet vívott ki magának a felnőttek között. Amikor január végén 4-4 gólt lőtt két egymást követő meccsen a Fradinak és az ETO-nak, sokan Vácon kívül is felfigyeltek rá, és a korosztályos válogatottban is szívesen látták volna. Ez végül nem valósult meg, de beálló poszton mindig kellenek a fiatal játékosok, és egy nagyon jó tavaszi félévet követően Helembai már így is letette a névjegyét az NB I-ben.

Kevés fiatal játékos kerül be a felnőtt csapatba balkezes poszton jobbkezesként, de Hámori Koninak ez sikerült, méghozzá olyan jól, hogy az MKSz őt választotta az év junior játékosának 2015-ben. De kevés fiatal játékos olyan intelligens, kreatív és motivált mint ő, aki a játékát támadásban és védekezésben is ilyen sikeresen tudja igazítani a saját képességeihez, méghozzá úgy, hogy azokból a lehető legtöbbet tudja kihozni (ez a tudatosság ritka ilyen fiatalon).

De mondhatjuk azt is, hogy Hámori Koni az a jobbkezes jobbátlövő, aki védekezni is tud, és az a balkettes játékos, aki irányítani is tud. Az idei szezonban Soós Viki cseréjeként általában 20-25 percekre állt be, több nagyon jó meccse is volt (így az Érd-Vác a szezon elején, a Debrecen-Vác MK-nyolcaddöntő, vagy az MTK-Vác az alapszakasz végén). A bajnokság utolsó mérkőzésén, a Siófok ellen nemcsak négy gólt lőtt, hanem egy félidőn keresztül kiválóan irányította is a csapatot. Érdekes lenne Konit áthozni a baloldalra irányító-átlövőbe, ahol egy-két éven belül lehetne belőle egy olyan jó játékos mint Misi, egy olyan Misi, aki irányítani is tud...



Siófok KC

A Siófok egy éve rengeteg légióst igazolt a felnőtt csapatba, és rajtuk kívül egy magyar játékost is: Gercsó Nórit, a junior válogatott kapusát, aki az NB I/B-ből jött. Ez a döntés részéről eleve lutri volt, mert igazából akkor lett volna esélye NB I-es meccseken védeni, ha a Pastrovics mellé Németországból igazolt Szalamaha nem válik be. De bevált, így aztán Gercsó Nóri az NB I-ben csak perceket kapott. Most, a légiósok távozásával, szeptembertől viszont úgy tűnik, második számú kapus lesz, azaz könnyen lehet, hogy mégis jól döntött, amikor tavaly a Siófokot választotta.

Tavaly került ide Maláti Dóra is, aki akkoriban már az ETO utánpótlás csapataiban sem nagyon kapott lehetőséget. A Siófok juniorban viszont alapember lett, egy év alatt 27 meccsen 149 gólt lőtt (ezt megelőzően az ETO-juniorban 21 meccsen mindössze 31-et). Ez az óriási javulás Maláti kézilabdás karrierjét újraindította, bár a helyzete így sem egyszerű. Dalmose ugyanis a felnőttben csak a szezon vége felé cserélte be őt néhányszor, amikor már komoly bajban volt a csapat (így például a rájátszásban a Fehérvár és a Vác ellen). Maláti ezeken a meccseken dinamikusabbnak és eredményesebbnek tűnt mint a felnőtt csapatban rendszeresen játszó Nyikityina, ezért akár több lehetőséget is kaphatott volna, már korábban is.

Igaz, Dalmosét nem különösebben érdekelték a Siófok fiatal játékosai, még a papírforma meccseken is (például az EHF-kupában a portugál csapat elleni visszavágón) a légiósokból álló alapcsapatot játszatta, a fiatalok közül csak ketten kerültek pályára az utolsó tíz percben. Nem volt rájuk szükség, és ezt ők is tudták; beszédes volt, amikor egyikük év közben egy interjúban azt nyilatkozta, hogy ő igazából sokkal szívesebben játszana a Fradiban mint Siófokon.



MTK Budapest

Az MTK az a csapat, ahol idén Termány Rita balátlövőben végre megmutatta, mit tud és bizonyította, hogy hiba volt őt éveken át a kispadra száműzni Siófokon. A bajnoki szezont a Dunaújvárosban kezdte, majd átkerült kölcsönbe az MTK-ba, ahol aztán elkezdte lőni a gólokat egymás után: a Fradinak négyet, a Siófoknak négyet, az Érdnek hetet, az ETO-nak ötöt.

Ezen kívül összjátékban és gólpasszokban is sokkal jobb volt mint korábban bármikor, ráadásul mindezt úgy, hogy 15-20 percnél több játékidőt azért az MTK-ban sem nagyon kapott. Most hirtelen úgy tűnik, hogy alig egy hat hónap alatt Termány Rita be tudta hozni azt a többéves hátrányt, amibe az NB I-ben már két éve rendszeresen játszó kortársaival (például Walfisch-sal) szemben került. Szeptembertől mindenesetre Dunaújvárosban folytatja újra, remélhetőleg a pályán, nem a kispadon.

Faluvégi Dorottya (másnéven Csibe) tizenhét évesen a Fradiból érkezett erre a szezonra az MTK-ba, azzal az ígérettel, hogy ott egy félidőt minden meccsen játszik majd. A fiatal jobbszélső már ezt megelőzően nevet szerzett magának, olyannyira, hogy a Nemzeti Sport a szezon elején őt jósolta az év felfedezettjének. Csibe valóban különleges személyiség: komoly, szorgalmas, intelligens, kitűnő tanuló és messze a legokosabb kézis blog írója is (igaz, egy ideje már nem írja...) Ugyanakkor a korosztályánál érettebben gondolkodik és fogalmaz meg saját magának kérdéseket arról, hogy jó-e, kell-e neki a kézilabda, és a számtalan stressz, ami elit szinten a sportban elkerülhetetlen. Csibében van bizonyos hamleti tudatosság és hamleti bizonytalanság egyszerre...

Ehhez képest a pályán mutatott játéka ennek a teljes ellentéte: nem ritkán kapkodó, hebrencs, sokszor túl magabiztos és gyakran átgondolatlan. Vannak szélsők és vannak "szélsők extrákkal", akik tudnak mást is, zavaróban és kettesben védekeznek, elöl átlövésekre is képesek etc. etc. Csibe néha mintha csak az extrákat tudná (de azt nagyon), a szélsőjátékot meg nem.

Az MTK-ban edzője, Golovin feladata idén leginkább az lehetett, hogy hozzászoktassa őt a folyamatos koncentrációra, a pontos, megbízható, és gyakran unalmas szélsőjátékra. És a stabil védekezésre is, amiben Csibe eddig nem jeleskedett. Ezt a feladatot végülis felemásan sikerült teljesíteni: voltak nagyon jó meccsei, de januárban egy komoly hullámvölgye is, amikor néhányszor pályára sem került. Elöl hozta azt a gólátlagot, amit a felnőtt jobbszélsők, az alapszakaszban 40 akciógólt lőtt 20 meccsen, igaz, ebből 27-et a három másik alsóházi csapatnak. Ennél azért több kell majd tőle a bajnokság első felében álló ellenfelekkel szemben a Ferencvárosban, ahol szeptembertől folytatja majd.

Az MTK amúgy minden dicséretet megérdemel: ebben a szezonban Golovin volt az az edző, akinek a kezei között a fiatal játékosok a legtöbbet fejlődtek. Dakos Noémiből – akiről Vácon már lemondtak – egy év alatt válogatott beállóst formált, Kovács Grétából, akit legtöbben már a másodosztályba száműztek volna, egy stabil, nagyon hasznos NB I-es irányítót, és Gera Szimonetta játéka is jóval ötletesebb volt idén nála, mint egy éve Dunaújvárosban (ahol gyakorlatilag teljesen leírták). Most nyáron az MTK csapata félig kicserélődik, sok pénz a hírek szerint nincs új igazolásokra, kérdés, hogy külföldiek vagy fiatal magyar játékosok érkeznek-e. Reméljük, hogy az utóbbiak.



EUbility Group-Békéscsabai ENKSE

Két éve már annak, hogy a Békéscsaba a saját junior csapatából tíz játékossal is profi szerződést kötött, igaz, utána a beígért fiatalításból nem lett semmi, legfeljebb a kispadon. Tavaly aztán Borbély Márti Debrecenbe igazolt, Gidai Esztert kölcsönbe adták Kisvárdára, de nyolcan még így is maradtak. Közülük a jobbszélső Diószegi Nikolett és a beálló Tóth Kata sérülés miatt gyakorlatilag az egész szezont kihagyta.

Török Gabriella, Mézes Laura és Bottó Rózsa balszélen kaptak néha lehetőséget, ami biztos jele annak, hogy a felnőttben nem nagyon tudtak mit kezdeni velük, és Békéscsabán lemondtak arról, hogy bármelyiket is közülük komolyan beépítsék a csapatba. (Bottó Rózsa amúgy elöl balszélen játszik, de hármasban védekezik, ez, azt hiszem, igazi kuriózum.) Kölcze Gabi a kapuban nem bizonyult túl meggyőzőnek és Terenyi Bia visszatérése után már nem is nagyon nevezték meccsekre. Így Kovács Anett maradt szinte egyedüli hírmondónak a junior bajnokcsapatból a felnőtt NB I-ben, ő is azért, mert jobbszélen szó szerint nem volt cseréje.

Mégis, másfél év után hirtelen és váratlanul lett valaki a juniorok közül, aki felhívta magára a figyelmet: a balátlövő Mihálffy Adrienn. Először január elején, a Siófok elleni meccsen, ahol csak tizenöt percre állt be, de lőtt egy gólt, kiharcolt egy hetest, egyáltalán nem volt megilletődött. A Fradi ellen Walfisch helyére állt be és lőtt három gólt, majd utána a Dunaújvárosnak is hármat (egyet hetesből). Tizennyolc éves, de magabiztos és nagyon harcos játékos, védekezésben is megállja a helyét, nem is igazán értem, hogy a Békéscsaba másfél éven át hol rejtegette...



Mosonmagyaróvári KC SE

A Mosonmagyaróvár köztudomásúan az ETO-ból (és máshonnét) érkezett fiatal játékosok csapata, közülük idén is tizennégyen 1994-es vagy későbbi születésűek. Így aztán itt nem az a kérdés, hogy a fiatalok játéklehetőséghez jutnak-e, hanem az, hogy ezt mennyire hatékonyan tudják kihasználni. A játékosok egyéni fejlődése errefelé sokkal fontosabb, és ehhez persze elengedhetetlen a magas szintű szakmai munka.

Mosonmagyaróvárra 2015-ben új, fiatal edző érkezett külföldről, akiről korábban nem sokan hallottak. Hlavaty Tamás – mint utóbb kiderült – saját és családja ETO-s kötődéseinek köszönhette a megbízást: egyik felmenője régebben csehszlovák válogatottként még az ETO-ban légióskodott, ő maga pedig rövid ideig a győri kötődésű Vura József másodedzője volt a szlovák Michalovcénél (ez a felállás Mosonmagyaróváron aztán megismétlődött, azzal a különbséggel, hogy itt Vura volt a másodedző). Hlavaty ezen kívül a cseh és a szlovák bajnokságban dolgozott másodedzőként, illetve tavaly rábízták a cseh junior-válogatottat is (velük végül nem jutott ki a valenciai U19-es Eb-re).

Nálunk aztán hamar kiderült, hogy ezek a feladatok nem készítették fel őt sem a magyar NB I-ben folyó kiélezett küzdelemre, sem a magyar junior játékosok jelentette másfajta kihívásokra. Hlavaty irányítása alatt a Mosonmagyaróvár egyre gyengébben szerepelt a bajnokságban, és a játékosok egyéni fejlődése helyett is sok esetben inkább visszafejlődésről beszélhetünk. A csapat teljes szakmai csődjét a szezon végi edzőcserével próbálta elkerülni a Mosonmagyaróvár, de hogy ez sikerült-e, az a következő évben derül majd ki.

Gerháth Fanni egy ígéretes junior Eb után nem kapott elég lehetőséget és az év végén sokszor ugyanolyan bizonytalannak tűnt mint év elején. Őt meccsenként negyven-ötven percre kellett volna beküldeni, hogy megjöjjön az önbizalma, nem a kispadról néha becserélni. Ezzel Hlavaty éppen az ellenkezőjét érte el, a szezon végén voltak meccsek, ahol néha úgy tűnt, mintha Gerháth Fanni már csak levezetne az NB I-ben, de ez biztosan nincs így. (Remélem, nincs így...)

Bouti Fruzsit mostanra majdnem teljesen leépítették, igaz, ezt nem Hlavaty kezdte. Négy éve, tizenhat évesen Fruzsi elsőosztályú irányító volt, bátor gólokat lőtt, szuperül védekezett kettesben és volt olyan gyors mint bármelyik norvég szélső. Amikor beállt az OIK-döntő végén Dabason, akkor öt perc alatt megnyerte az ETO-nak a kupát. Az ETO-juniorban aztán először az irányítójátékán változtattak (megpróbáltak belőle egy Kovacsics Anikó-féle kamikaze játékost formálni...), majd utána Mosonmagyaróváron leszoktatták a góllövésről és a védekezésről is. Most meccsenként lő egy gólt vagy kettőt, védekezésben cserélik és néha már a keresztpasszokat sem tudja elkapni. Hát... ennél már csak jobb lehet. (Remélem, lesz is...)

Gyimesi Kitti jobbkezes, de két éve juniorként az Egerben jobblövő poszton meggyőzőbb volt mint most baloldalon és Dombi Luca teljesítménye is csak Hlavaty távozása után javult fel, igaz, akkor ugrásszerűen. Még a szezon előtt elküldték Mosonmagyaróvárról az NB I két legjobb fiatal irányítóját, és év közben Hanczvikkelt is (vele állítólag Hlavaty nem tudott kijönni), maradt Rajnohová, de ő nem tud irányítani... be lehetett volna állítani Vékássy Fruzsinát, de őt Hlavaty egész évben végig csak zavaró védőként küldte pályára, ki sem próbálta támadásban.

Kivételek persze mindig vannak: Katona Flórának jobbszélen voltak nagyon jó meccsei itt is (és a junior válogatottban is), de persze az igazi kivétel Kiss Nikolett. Ő előtte az ETO-juniorban meccsenként húsz-huszonöt percet kapott és folyamatos edzői instrukciókat a kispadról, itt, Mosonmagyaróváron övé volt a jobblövő poszt és Hlavaty bízott benne, nem oktatta folyton a pálya széléről, ami azt hiszem felszabadította őt.

Így első NB I-es évében jobban és magabiztosabban játszott a felnőttek között, mint előtte Győrben, a juniorban. Gólerős balkezes lövőből nincs sok, az ilyen játékosokat külföldön és nálunk is megbecsülik, és most, hogy Planéta egy ideig nem lesz, Kiss Niki nagyon hamar felnőtt válogatott lehet. Ehhez persze jó lenne még egy hasonlóan eredményes szezon és egy edző, akivel hasonlóan jól ki tud jönni. Meglátjuk...



Budaörs KC

Hosszú évek óta a Budaörs az első olyan csapat, amelyik a másodosztályból felkerülve úgy vágott neki az NB I-nek, hogy nem igazolt új játékosokat (a beállós Szabadfi kivételével, aki aztán az egyik legjobbjuk lett). Igaz, a hírek szerint eleve csak hosszas győzködés után vállalták az első osztályt. A Budaörs játékosai fiatalok, de nem túlságosan ambíciózusak. Ez kiderül abból, hogy két-három éve a másodosztályt választották, és abból is, hogy első NB I-es évükben egyikük sem nyújtott kiemelkedőt.

Néhányan ebből máris levonták azt a következtetést, hogy íme, ilyenek a fiatal magyar kézisek, nem lehet belőlük többet kihozni. Ez azonban nem pontos: inkább arról van szó, hogy ilyenek az NB I/B-ben a fiatal magyar kézisek. És még az ő esetükben sem annyira a tehetséggel van gond, legalábbis nem mindenkinél, hanem az ambícióval. Nem elég tehetségesnek lenni, a sikert akarni kell, a sportban mindennél inkább.

És itt újból oda jutunk hogy kettőn áll a vásár: kellenek a fiatalok csapatba építését felvállaló klubok, de kell minél több olyan játékos is, aki folyton előbbre akar jutni, sosem elégszik meg azzal, ameddig éppen eljutott és mindig újat, jobbat akar. A siker a bátraké, ezt sose felejtsük!

Dán Róbert

© handball.hu

Magyarország - további hírek

2019. május 22. 18:15

Búcsúzunk

2019. május 18. 18:21

Az ÉRD lett a bajnoki negyedik

2019. május 17. 17:55

Tisztességgel helytállt a Móvár

2019. május 15. 17:57

Snelderrel győzött a Fradi

2019. május 15. 7:19

Női keret a vb-selejtezőkre

2019. május 13. 7:27

"A magyaroknak nincs taktikája"

2019. május 12. 15:12

Megvan az ötödik BL-győzelem is!

2019. május 11. 22:16

Junior Final4-győztesek a magyarok

2019. május 11. 20:40

Felülhet a trónra a Siófok

2019. május 11. 15:05

Lehengerlő játékkal döntős a Győr

2019. május 10. 19:09

Móváron is kikapott a Békéscsaba

2019. május 10. 15:12

Döntőben a juniorok

2019. május 10. 12:09

Megvan a BL All Star csapata

2019. május 10. 6:20

Junior Final Four Pesten

2019. május 9. 18:04

Magabiztos Fradi-diadal

2019. május 8. 18:40

Pontot csent otthon az Eger

2019. május 5. 14:45

Siófok: döntetlen az odavágón

2019. május 5. 6:41

Négy meccs szombaton

2019. május 4. 18:08

Danyi megerősítve pozíciójában

2019. május 3. 18:44

Újabb két pontot zsebelt be a Fradi