Kezdeném azzal, hogy jelenleg nem kis hazánkban élek, és itt Angliában nem igazán ismerik ezt a sportágat. Van ugyan néhány klub, de ott is főleg észak- és kelet-európai származású játékosok szerepelnek.
Így már ki voltam éhezve egy jó kézi-, természtesen elsősorban Fradi meccsre. Elhatároztam tehát, hogy az első idegenbeli kupameccsre elutazok, mondjuk tegyük hozzá, hogy szerencsém is volt a sorsolással.
A repjegyet, szallást már október végen elintéztem, amint megtudtam, hogy kit kaptunk ellenfélnek. Probáltam több embert is rábeszélni, de sajnos még sokaknak a Fradi egyet jelent a focival...
Így végul ketten vágtunk neki a 6 napos útnak, ugyanis egybekötöttük egy kis nyaralással is, ha már úgy hozta a sors hogy Madeirán lesz a mérkőzés. Mondjuk szerencse is, hogy így terveztük, mert ugyebár eredetileg szombat este lett volna megrendezve, de a TV itt is közbeszólt, így áttették másnapra...
A repülőnk pénteken kora reggel indult es a közel 4 óras út után délelőtt 11-re érkeztünk meg a szigetre, ahol ragyogó napsütés fogadott minket, így a nagykabát, pulóver egyből lekerült rólunk. Miután elfoglaltuk a szállásunkat, majd megkajáltunk egy helyi kisvendéglőben, nyakunkba vettük a várost, hogy megtaláljuk a csarnokot.
Elsőre könnyűnek is tűnt, mert megvolt a cím - legalábbis először azt hittük, de kiderült, hogy ez csak a klubbé és nem a csarnoké.
Ezek után jött a kérdezősködés - mivel az irodát még zárva találtuk - ami szintén nem volt egyszerű, mert kevesen beszélnek angolul, mi meg nem tudunk portugálul.
Végül aztán sikerrel jártunk és elballagtunk a vasárnapi mérkőzés helyszínére, ami az óvárosban, egy futballpálya mellett van.
Azt tudtuk, hogy szombaton edzés lesz és gondoltuk hogy ebben a csarnokban, de arra az időpontra más volt kiírva így nem is mentünk el másnap. Utólag kiderült, hogy mégis itt volt...
A szombati napunk így egésznapos túrázással telt el a hegyekben, ami eléggé embertpróbáló volt. Az utak levadak(csatornák) mentén vezettek, amelyek néhol 20 centiméteresre keskenyedtek: egyik oldalon a csatornával, másikon egyből a szakadékkal.
Kovetkező napon jött a várva várt mérkőzés. En már délelőtt elkezdtem "bemelegíteni", de egy kicsit elszámítottam magam, ugyanis a madeirai bor a szokottnál erősebb, így már ugyancsak jókedélyű lettem dél körül.
1 óraval a kezdés előtt már a csarnoknál voltunk, ami a szállásunktól kb.15 percre volt gyalog. Az első meglepetés a bejáratnál ért, mert nem volt belepő, ami elég szokatlan számomra. Mivel valami szuvenírt akartam szerezni, így kértem egyet a mérkőzést meghirdető plakátból, amit szinte azonnal meg is kaptam. Bent ekkor még csak páran lézengtek, így volt idő mégegyszer körülnézni. Rövid nézelődés után elfoglaltuk helyünket a közepvonal tájékán, és kiraktunk egy magyar és egy Ferencváros feliratú zászlót. Közben szépen gyűltek az emberek, és megérkezett a kb. 15 fős magyar különítmény is, akik a csapattal együtt utaztak. Ők a klub alkalmazottai ill. szponzor(ok) voltak,
rajtuk kívül még kijött néhány Funchalban élő, dolgozó magyar fiatal is, így végül kb. 20 magyar volt jelen a lelátón.
A csarnokban 500-an lehettünk összesen, tulnyomórészt fiatalok, ami gyakorlatilag majdnem teltházat jelentett.
Megmondom őszinten én nem számítottam ennyi emberre, mivel mindkét funchali focicsapat otthon játszott, szinte egyidőben ezzel a mérkőzéssel, és hát a foci ott is, mint mindenütt, népszerűbb.
Szurkolás nem igazán volt egyik oldalon sem, bár néha rázendítettünk 2-3-an, amire jött is általában válasz egyszerű rigmusok formájában.
A mérkőzés nem hozott nagy izgalmakat, lányaink már az elején elhúztak, bár aztán az ellenfél felzárkózott kisebb kihagyások, figyelmetlenségek miatt. Mondjuk az 1. meccsen elért 20 gólos győzelem után nem is számított senki egy öldöklő küzdelemre, meg gondolom ilyenkor nem is lehet annyira összpontosítani minden mozdulatra.
A második felidőben aztán a fiatalabb játékosok kaptak tobb lehetőséget, amivel éltek is. Én Nóri és Zizi játéka mellett kiemelném még Hangyáét is, aki hozta szokott formájat.
Meccs után jött a szokásos pacsizás, majd a csapat szinte azonnal el is hagyta a csarnokot és ment vissza a szallásra.
Mi még maradtunk pár percig, beszélgettünk a helyi fiatalokkal, majd irány nekünk is a hotel.
A csapatnak másnap volt még egy pihenőnapja, mely alatt megnézték a helyi botanikus kertet - ami csodálatos -, majd kedden kora reggel utaztak is vissza Budapestre.
Mi hétfőn és kedden körbejártuk kocsival az egész szigetet, ami mondjuk nem nagy teljesítmény, mert kb. 740 négyzetkilométer a területe.
Pár érdekes helyen megálltunk, pl. Sao Vicente-ben ahol egy 700 méteres lávaalagút van, és természtesen a fővárosban is megnéztük a már említett botanikus kertet ill. egy külön részen az orchideákat.
Másnap aztan elérkezett a hazaút napja. Gepünk este 6-kor indult vissza Londonba, így meg bőven volt időnk, hogy megmaradt pénzünket elköltsük borra, virághagymákra és kisebb ajandéktárgyakra.
Azt hiszem ez egy emlékezetes túra marad örökre és remélem mégegyszer, és persze nem 9 ev múlva, összehoz a sors(olás) velük újra.

Szerző: Bhoy72

handball.hu

A Fradi is bejutott a 16 közé