handball.hu: Hogyan kerültél ki Ausztráliába, és hogyan folytattad a kézilabda-pályafutásodat?
Marczinka Zoltán: Néhany éves "világutazás" után 1990-ben települtem ki Ausztráliába. Ezt megelőzően egyetemi tanulmányaim alatt Pécsett, majd azt követően Százhalombattán játszottam átlövőként. Kezdetben nem is gondoltam, hogy létezik itt, Ausztráliában a sportág, hiszen otthon sohasem hallottunk ausztrál kézilabdáról. Aztán feleségem tanácsára körülbelül egy év után lapoztam fel a telefonkönyvet, és találtam rá az ausztrál szövetségre. Megtudtam, hogy vasárnap délelőttönként "kézilabda-matiné" folyik az egyik egyetemi csarnokban. Ez úgy nézett ki, hogy kb. 40-50 fiatal jött össze, és a terembért összedobva rövid mérkőzéseket játszottak egymás ellen.

handball.hu: Ennyi volt az itteni kézilabda-élet?
Marczinka: Igen, tulajdonképpen ennyi. Aztán több, Európából kivándorolt játékossal - akik saját hazájukban soha nem szerepeltek válogatott színekben - megszerveztünk egy csapatot, amely később az ausztrál válogatott lett. Akkoriban magunk fizettük még a szerelésünket, valamint az utazások és az edzőtaborok költségének egy részét is. 1991-ben részt vettünk az Ázsia-bajnokságon, ahol jó szereplésünknek köszönhetően az ausztrál kézilabda számára megnyílt az út a világbajnoki részvétel felé. Aztán később iskoláról iskolára jártam egy összerakható kapuval, és magát a játékot mutattam be a gyerekeknek és a testnevelő tanároknak. A tehetségeseket összegyűjtöttem, és délutánonként külön foglalkoztam veluk. Ebből a korosztályból nőtt ki tulajdonképpen annak a csapatnak a magja, amely aztán 2000-ben a sydneyi olimpián játszott. Életem első nagy edzői élménye volt, hogy szövetsegi kapitányként segíthettem munkájukat a hazai rendezesű olimpián.

handball.hu: Mondhatjuk, hogy a kézilabda az olimpia után népszerű sportág lett Ausztráliában? Sokan ismerik?
Marczinka: Ha az ember kimegy az utcára, és érdeklődik a sportág iránt, tízből kilenc ember nem tudja, mi az a kézilabda. Igen kesőn, csak 1998-ban kezdtünk el igazán készülni az olimpiára a csapattal, miután a megelőző, jugoszláv kézben lévő vezetés sok pénzt elherdált, es lejáratta a sportágat. Először az 1999-es egyiptomi vb-n szerepeltünk, és a papírformának megfelelően az utolsó helyen végeztünk. A csapat azonban komoly egyéni áldozatvállalásokkal lelkesen készült tovább, és annak ellenére, hogy egyetlen meccset sem nyertünk az olimpián, úgy gondolom, becsületesen helyt álltak játékosaim. A szervezőbizottság olcsó jegyekkel csalogatta be a nézőket a kézilabda-csarnokba, így aztán szinte mindig teltház előtt játszottunk. A közönségnek megtetszett az új játék, és a játekosok küzdeni tudásukkal maguk mellé állították őket. Az olimpia után azonban méltatlanul merült feledésbe a kézilabda, a vezetők parlagon hagyták mind a csapatot, mind a sportágat. A szövetség például négy hónapra bezárt 2000 végén, és úgy érzem, egy soha vissza nem terő, nagyszerű lehetőséget hagyott kihasználatlanul.

handball.hu: Hogyan kerültél ezután vissza Magyarországra?
Marczinka: Az olimpia után hosszabb időre hazautaztunk. Hajdu János, a Nemzeti Edzőképző Központ (NEK) akkori igazgatója keresett meg 2001-ben, hogy azon a nyáron vezessek egy-egy edzőképzést arab és amerikai csoportok számára. Aztán az élet úgy hozta, hogy - szintén rajta keresztül - megkerestek Szentendréről, vállaljam el az NBIb-s férficsapat edzői munkáját, amely kérésre szívesen mondtam igent. A családom szempontjából is könnyű döntés volt ez, hiszen Réka lányomat Budán, a Pető Intézetben tudták megfelelően gyógykezelni. A csapat vezetése először egy évre hívott, majd miután meg voltak velem elégedve, újabb egy év szakmai munkára kértek fel. A Szentendre mindkét évben jól szerepelt, és a kézilabda-megszállott Tóth Lajos, valamint a főszponzor Marton Imre személyében nagyszerű társakra, jó barátokra leltem.

handball.hu: Mikor és hogyan kerültél Mocsai Lajos kiszemeltjei közé, hogyan lettél a szövetségi kapitány segitője?
Marczinka: 2003 áprilisában keresett meg Lajos, hogy a Bosznia-Hercegovina elleni vb-selejtező-mérkőzésekre, majd az azt követő horvátországi vb-re való felkészítésben segédkezzem. Mivel a családom ekkor már visszautazott Sydney-be, azzal a feltétellel vállaltam el a munkát, hogy amikor a válogatott nem készül együtt, hazautazhassam a családomhoz Ausztráliába. Nagyon élveztem a munkát a játékosokkal, a világbajnokság pedig a csapat szárnyalásával óriási edzői élmény volt. Lajossal való jó munkakapcsolatom, és a vb jó eredménye miatt aztán újra Magyarországra költöztünk, folytattuk a közös munkát.

handball.hu: Az olimpiai ötödik helyezéssel meg voltatok elégedve?
Marczinka: Úgy érzem, a csapaton túl nagy volt a teher, nagy volt a vb-ezüstérem utáni elvárás. Mindenki olimpiai aranyat várt a lányoktól. Részben jogosan, hiszen a magyar válogatott szakmailag kimagaslott a horvátországi vb-n. Athénra azonban nem úgy sikerült a felkészülés - és különösen annak utolsó fázisa -, ahogyan szerettük volna. Közvetlenül a torna előtt hiányzott az a teljes nyugalommal eltöltött egy hét, amelyet például 2003 novemberében Hévízen tölthettünk. Sok volt továbbá az olyan felkészülési mérkőzés, amelyen a csapat győzelmi kényszerben játszott. Így is csak apróságokon múlott az elődöntőbe jutás, de a kritikus pillanatokban a csapat ismét nem tudta átlépni a küszöböt...

handball.hu: Hogyan tudtad meg, hogy Mocsai Lajos közös megegyezéssel távozott a szövetségi kapitányi posztról?
Marczinka: Dr. Tállay András hívott fel telefonon, hogy elmondja a hírt. Számítottam erre, hiszen ahogyan a közvéleménynek, a szövetségnek sem feleltünk meg az ötödik hellyel. Az MKSZ azonban azonnal új munkát ajánlott: az Eb Szervezőbizottságának igazgatóhelyettese lettem. Szívesen vállaltam ezt a rövid távú megbízatást, és nem csalódtam, mert nagyszerű munkatársakkal dolgozhattam az Eb-irodán, és részese lehettem egy sikeres kontinensbajnokságnak. Közben megkeresett a Spartacus és a Százhalombatta csapata is, hogy a megüresedett edzői posztra felkérjenek. Nemet kellett mondanom a két ajánlatra, hiszen már akkor tudtam, az Eb után ismét Ausztráliába utazom majd családommal.

handball.hu: Mit csinálsz jelenleg itt, Ausztráliában?
Marczinka: Egyrészt helyettesítőtanár vagyok, amelynek az a lényege, hogy benne vagyok egy számítógépes rendszerben a képesítéseimmel együtt. Ha valahol megbetegedés vagy üresedés van, hívnak, és különböző tantárgyakat helyettesítek. Másrészt pedig továbbra is IHF- illetve EHF-előadó vagyok, így részt veszek konferenciákon, illetve kézilabdás publikációkat írok, példaul az EHF Periodical című újságába. Június végén jártam Bangkokban az IHF edzők és játékvezetők számára tartott szimpóziumán, ahol többek között Kovács László is tartott nagy sikerű előadást és bemutató edzést a beálló játékosok képzéséről. Így hát nem maradtam távol a sportagtól, és amikor csak tehetem, összegzéseket, elemzéseket írok a kézilabdáról. Persze azért elsősorban edzőnek tartom magam, a legjobb alkotói korban vagyok, é készülök a következő edzői feladatra.

handball.hu: Úgy tudom, az Ausztrál Kézilabda-szövetség ismét szövetségi kapitányt, illetve menedzsert keres. Szívesen elvállalnád újra ezt a munkát?
Marczinka: Ez így van. Valóban megkeresett néhány egykori játékosom, akikkel az olimpia óta tartom a kapcsolatot. Kérnek és buzdítanak, hogy legyek újra az edző, hiszen akkor ők is visszajönnének játszani a válogatottba. Benne vannak még a korban, 30 év kürüliek, és úgy hallom, van egy-két ügyes junior is. Ez is egy érdekes edzői kihívás lenne. De csak rövid távra, mondjuk a 2006-os Brit Nemzetközösségi Játékokig vállalnam, hiszen inkább európai lehetőségekben gondolkodom. Olasz származású feleségem is megszerette Magyarországot, a gyerekeim ott jártak iskolába, és én is szívesebben dolgoznék újra Magyarországon.

handball.hu: Igaz, hogy az Európa-bajnokság után kerestek már magyar klubok?
Marczinka: Igen, januárban megkeresett a Vasas. Telefonon és elektronikus úton is tartottuk a kapcsolatot, és a vezetéssel szóban mindenben megegyeztünk, hiszen kettő plusz két éves edzői munkára kértek fel. Szerződést azonban nem írtunk alá, hiszen a Vasas igen korrekten említette, még nézelődnek a palettán, és én sem tudtam még biztosan, hogy visszaköltözünk-e Magyarországra. Amint a „családi tanács” döntött, örömmel közöltem a vezetőkkel, hogy készen állok a következő évadra, és már elkezdtem tervezni. A választásuk március végén azonban egykori kollégámra, Mocsai Lajosra esett (vagy Mocsai választása esett a Vasasra), aki éppen a Gummersbachban edzősködött. Mivel jelenleg Sydney-ben élek, nem vagyok képben Magyarországon, sokan nem tudják, hogy szívesen dolgoznék a hazai bajnokságban. Annál is inkább, hiszen hírforrásaim szerint sok csapat erősödött a női és férfi mezőnyben is, amely remélhetőleg komoly izgalmakat hozhat a jövő évben. Alapelvem, hogy ahol csak egy edzőre van szükség, ott nincs komoly szakmai koncepció. Aki pedig éppen engem szeretne edzőnek, az úgyis megtalál.

handball.hu - Brisbane, Ausztrália (bghb)