Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

Meglepetések a Bundesligában

2018. január 7. 7:53 © handball.hu

Csak két csapat maradt veretlen a karácsonyi erőltetett menetben, és nem azok, akikre számíthattunk. Az egyik alulról jött, a másikat nemrég "temettük".

December 23. és 27. után 30-án és január 6-án is teljes fordulót rendeztek a német első osztályban. A 30-i Metzingen - Göppingen mérkőzést ráadásul a hazaiak az idén is bevitték a stuttgarti sportcsarnokba, mert újabb nézőszám-rekordot szerettek volna elérni. A női Bundesliga csúcsát ők érték el, pont egy évvel ezelőtt, ugyanitt, 6.157 nézővel. Ezúttal viszont csalódottan kellett hazautazniuk. Bár a tavalyihoz hasonlóan az ellenfél az idén is a régióból való volt, a Göppingenből érkező szurkolókkal együtt is lényegesen kevesebben jöttek el, mint egy éve. Igaz, az 5.740 néző így se mutatna rosszul, ha nem lett volna kifejezett cél a rekorddöntés.

Pedig aki jegyet váltott, ezúttal sokkal jobb meccset kapott a pénzéért, mint 2016 végén (akkor a Metzingen simán nyert). Az első játékrészben még inkább a hazaiak vezettek, egy-két góllal, de elhúzni sosem tudtak, Aleksandar Knezević csapata végig tartotta a lépést a Metzingennel. A második félidőben pedig meg is fordították az állást. A hazaiak sem tudtak mit kezdeni a Göppingen agresszív védekezésével, így tíz perccel a vége előtt már öt góllal is vezettek a vendégek, köszönhetően nem utolsósorban a végül kilenc góllal záró Michaela Hrbkovának. Ebből végül négyet meg is őriztek a lefújásig, így a TuS Metzingen begyűjtötte második bajnoki vereségét is - ráadásul hazai pályán.

A jelentősen meggyengült Bietigheimtől azt várhattuk, nehézségei lesznek. Ráadásul az óév utolsó fordulójában a dobogóért legnagyobb riválisát, a Buxtehude együttesét fogadhatta. A Buxte játékából továbbra is hiányzik egy komolyabb irányító, felállt fal elleni támadásban csak kínlódik, ezúttal is mindössze 21 találatot ért el. A támadásbéli hibáikat a címvédő jól használta ki, és végül megnyerte a mérkőzést, biztosítva ezzel a helyezését. Sőt, a Metzingen váratlan veresége után még előrébb is lépett.

A Nellingen és a Bensheim-Auerbach kiesési rangadóján döntetlen született, és ezzel leginkább az utolsó helyen, pont nélkül szerénykedő Rödertal helyzete vált még nehezebbé. A Bad Wildungen Vipers együttesének esélye sem volt a szintén a biztos bennmaradásért hajtó Blomberg-Lippe ellen - az majd a következő forduló fényében lesz igazán érdekes.

Az új esztendő első fordulójában az eddig két döntetlennel álló Bensheim-Auerbach otthonába látogatott a Metzingen. Igaz, a hazaiak azt a két döntetlent (az egyiket a Bietigheim ellen) az előző két fordulóban érték el, de így is a vendégek számítottak a mérkőzés esélyesének. Ennek megfelelően végig vezettek is, annak ellenére, hogy akiknek húzóembereknek kellene lenniük, azok gyakorlatilag nem lőttek gólt (Loerper csak hetesből, Minevskaja pedig csak egyet), és a védekezésük is leginkább átjáróházhoz hasonlított. Négy és fél perccel a vége előtt, Marlene Zapf gólja révén, négy góllal vezetett a Metzingen, hogy aztán a hátralévő perceket elveszítse 5-0-ra, és két egymást követő fordulóban vesztesként hagyja el a pályát. A szezon kezdete előtt akár a bajnoki címre is esélyesnek tartották a rózsaszín csapatot. Jól igazolt, és hozott egy dán edzőt, akinek az elképzelései ősszel még működni látszottak. Ugyan kikapott a THC-től idegenben, de ez akár bele is férhetett volna. Mostanra viszont a játék teljesen szétesett, se védekezésben, se támadásban nem látni semmi elképzelést, és gyors egymásutánban le is adott négy pontot.

S ki mindennek a legnagyobb haszonélvezője? A Bietigheim. Nagyon simán hozta a kötelezőt, húsz góllal nyert a Rödertal otthonában. Ez a meccs is inkább arról marad emlékezetes, hogy több, mint kétezren mentek ki Drezdában, ahol pedig évtizedek óta nincs első osztályú kézilabda, és valószínűleg nem is lesz, hiszen a Rödertal továbbra is pont nélkül áll. A Bensheim-Auerbach a három meccsen begyűjtött négy pontjával ellépett a kieső helyekről, és már a sváb Nellingen áll kiesésre. A Bietigheim pedig, három kieső játékos ide vagy oda, a négy érintett fordulóban csak egy pontot dobott el, és tíz forduló után 17 ponttal a második helyen áll.

A két zöld-fehér csapat összecsapásán a Göppingen tulajdonképpen esélyesként várhatta a nagyon szűk keretével az erőltetett menetbe belefáradó Oldenburg gárdáját, és érvényesítette is ezt az esélyt. Simán nyert, ezzel a téli szünet előtt mindössze négy pontot gyűjtő csapat négy meccset nyert egymás után (egyedüliként nekik sikerült ez), és feljött az ötödik helyre.

A forduló, sőt az egész eddigi szezon legnagyobb meglepetését a Thüringer HC wildungeni vendégjátéka okozta. A Vipers 7 pontjával a tabella alsó régiójában szerepelt, és riválisnak tekinthető csapatoktól szenvedett vereséget. A THC pedig az idén még hibátlan volt, és a világbajnokság utáni fordulókban kifejezetten jó formát is mutatott, főként védekezésben. Ebből ezúttal a nagyérdemű semmit nem láthatott. Herbert Müller és csapata talán kicsit lebecsülte az ellenfelet, és amikor már baj volt, nem tudott váltani, mindenesetre harminc gólt kapott egy papíron nála lényegesen gyengébb csapattól. Egy darabig még ment is a szekér, a második félidő elején is négy góllal vezetett a THC, majd utána a védekezés szétesett. A gyenge védelem mögött a kapusok sem tudtak bravúrokat bemutatni, és nyolc perc alatt kaptak nyolc gólt, amivel egyenlő lett az állás. Itt még meg tudta fogni a meccset a THC, öt perccel a vége előtt is döntetlenre állt, de a végjátékot, akárcsak riválisuk, a Metzingen, csúnyán elveszítette, és végül 30-27 arányú vereséget szenvedett. Persze már eleve nem lett volna szabad a végjátékra hagyni a döntést.

Így már nincs hibátlan csapat a bajnokságban. A THC továbbra is vezet, 18 ponttal, de csak egyetlen pont hátránnyal áll mögötte a Bietigheim. A Metzingen, a Buxtehude és a Göppingen már 4-6 ponttal vannak lemaradva, és küzülük nem is látni egyiknél sem azt a formát, amitől hirtelen be tudnának szállni a bajnoki címért folyó harcba. Viszont, mint láthattuk, a mezőny viszonylag kiegyenlített, az éllovasok is ki tudnak kapni bárkitől, szóval korai volna még bajnokot avatni.

Németh Attila

Külföld - további hírek

2019. május 22. 18:15

Búcsúzunk

2019. május 15. 7:19

Női keret a vb-selejtezőkre

2019. május 12. 15:12

Megvan az ötödik BL-győzelem is!

2019. május 11. 22:16

Junior Final4-győztesek a magyarok

2019. május 11. 20:40

Felülhet a trónra a Siófok

2019. május 11. 15:05

Lehengerlő játékkal döntős a Győr

2019. május 10. 15:12

Döntőben a juniorok

2019. május 10. 12:09

Megvan a BL All Star csapata

2019. május 5. 14:45

Siófok: döntetlen az odavágón

2019. április 29. 12:58

Katarina Bulatović visszatér Győrbe

2019. április 29. 7:24

Emilie Christensen a Fradinál

2019. április 16. 18:31

A Vipers-szel elődöntőzik az ETO

2019. április 16. 11:19

EHF-kupa: az Esbjerg kezd otthon

2019. április 14. 13:51

Bejutott a fináléba a Siófok

2019. április 13. 15:36

BL: kiesett a Fradi, négy között az ETO

2019. április 9. 14:57

Bundesliga: a gólkülönbség dönthet

2019. április 7. 14:36

BL: kikapott a Fradi, ETO-siker

2019. április 6. 16:54

Négy gól a Siófok előnye

2019. április 5. 22:59

Öttel kapott ki a Bukarest

2019. április 4. 18:43

Montenegróval egy csoportban