Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

Szlovák sztárral erősít a Loki

2008. február 15. 9:30

A szlovák Nagymihály csapatának átlövője, a válogatott Alžbeta Tóthová lesz a DVSC-Aquaticum új játékosa.

Szlovák sztárral erősít a Loki
A szlovákiai magyar napilap, az Új Szó online kiadásának információja szerint Alžbeta Tóthová a debreceniek új kiszemeltje.

A handball.hu úgy tudja, a játékos egyelőre fél évre kölcsönbe érkezik a cívisvárosba.

Az Új Szó kérdésére a múlt héten még csak annyit mondott, sokadszorra is elhalasztja kisujja operációját, mert a nagymihályiak rábeszélték, segítsen még két EHF-kupa-mérkőzésen a Iuventa kézilabdacsapatának. Mostanra kiderült, a szombati, Volgográd elleni meccs az átlövő számára valóban az utolsó lesz ebben a szezonban nagymihályi mezben – május 31-ig ugyanis Debrecenben folytatja.

„Amíg ki voltam írva a kezemmel, megkeresett a Debrecen. Már négy éve folyamatosan érdeklődnek irántam, de eddig soha nem lett az ügyből semmi. Most is úgy nézett ki, esett a dolog, mert a Iuventa túl sokat kért értem, de aztán azt ajánlották a nagymihályi vezetők, hogy ha még segítek nekik a két EHF-kupa-meccsen, akkor vendégjátékra mindenképpen elengednek. Azután meg meglátjuk” – mesélte a háromszor is Szlovákia legjobbjának választott kézilabdázó, és hozzátette, a kisujja már kibírja azt a három hónapot: „Magam is kíváncsi vagyok, hogyan fogja viselni a megterhelést, de remélem, nem lesz gond. Jó kis próbatétel lesz nekem a Debrecenben játszani, hiszen sok a sérültjük, így fontos, hogy jól játsszak, sokat várnak tőlem!”

Alžbeta Tóthová számára nem lesz ismeretlen a debreceni közeg, hiszen ellenfélként már sokszor találkozott a magyar bajnokságban jelenleg 5. helyezett csapattal. „Ellenük mindig jól ment a játék, talán ezért is figyeltek fel rám. A jövendő játékostársaimat és a klubvezetést is ismerem, és nagyon örülök, hogy a magyar bajnokságban játszhatok. Bár azért kicsit furcsa lesz tíz nagymihályi év után máshol folytatni…” – ismerte be a kézilabdázó.

Forrás: Új Szó online

Ismét ikszelt a Debrecen
Újabb debreceni fiaskó

Külföld - további hírek

2019. május 22. 18:15

Búcsúzunk

2019. május 15. 7:19

Női keret a vb-selejtezőkre

2019. május 12. 15:12

Megvan az ötödik BL-győzelem is!

2019. május 11. 22:16

Junior Final4-győztesek a magyarok

2019. május 11. 20:40

Felülhet a trónra a Siófok

2019. május 11. 15:05

Lehengerlő játékkal döntős a Győr

2019. május 10. 15:12

Döntőben a juniorok

2019. május 10. 12:09

Megvan a BL All Star csapata

2019. május 5. 14:45

Siófok: döntetlen az odavágón

2019. április 29. 12:58

Katarina Bulatović visszatér Győrbe

2019. április 29. 7:24

Emilie Christensen a Fradinál

2019. április 16. 18:31

A Vipers-szel elődöntőzik az ETO

2019. április 16. 11:19

EHF-kupa: az Esbjerg kezd otthon

2019. április 14. 13:51

Bejutott a fináléba a Siófok

2019. április 13. 15:36

BL: kiesett a Fradi, négy között az ETO

2019. április 9. 14:57

Bundesliga: a gólkülönbség dönthet

2019. április 7. 14:36

BL: kikapott a Fradi, ETO-siker

2019. április 6. 16:54

Négy gól a Siófok előnye

2019. április 5. 22:59

Öttel kapott ki a Bukarest

2019. április 4. 18:43

Montenegróval egy csoportban