Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

Szerződéseken múlhat az Eb sorsa

2004. október 22. 10:36 © handball.hu

Szerda délelőtt meglepő információ került fel a Debrecen Televízió hivatalos honlapjára, amely elképzelhetővé tette, hogy a városban mégsem rendeznek nőikézilabda-Eb-meccseket. A városi szervezőbizottság kilátásba helyezte, felmondja az együttműködési megállapodást, amennyiben az országos szövetség nem enged betekintést a szerződésekbe.

Szerződéseken múlhat az Eb sorsa
A délutáni szervezőbizottsági ülésen normalizálódott a helyzet. Zalaegerszegen és Békéscsabán a támogatási kontraktus megkötésével talán elhárultak a legnagyobb akadályok, Győr készen áll a csapatok fogadására.

Másfél hónappal a magyarországi nőikézilabda Európa-bajnokság nyitánya előtt még mindig nem teljesen tisztázott minden a helyszínekkel kapcsolatban. Azt korábban is lehetett tudni, hogy az öt helyszín közül három, a budapesti Papp László Aréna, a győri Egyetemi Csarnok és a debreceni Főnix-csarnok megfelel az előírásoknak, ám szerdán délelőtt a hajdúsági város képviselői kilátásba helyezték, mégis visszalépnek.

A Debrecen Televízió honlapján "Veszélyben az Eb?" címmel jelen meg írás, amelyben a hajdúsági szervezőbizottság nehezményezte, hogy nem tekinthet bele a viadal szerződéseibe.

Márpedig ez különös jelentőséggel bírhat, hiszen a Magyar Kézilabda Szövetség és a városok közötti szerződés értelmében minden létesítményt ingyen bocsátanak az esemény rendezésére, ám a fővárossal kötött megállapodás tartalmát a helyi szervező bizottságok eddig nem láthatták, feltételezésük szerint a szövetség bevételei egy részét eltitkolja a városok elől. (Az Eb bevételeiről tudni kell, hogy teljes egészében a magyar szövetség kasszájába folynak be és azt csak a rendezvény után forgatják vissza a rendező városok kézilabdasportjába.)

Délután Debrecenben szervezőbizottsági ülést tartottak, ahol Orendi Mihály helyszínigazgató és Sinka László, az Eb szervezőbizottság elnöke megbeszéléseket folytatott. Információink szerint Sinka elmondta, a szerződésekbe bárki betekintést nyerhet, ez úgy tűnik, egyelőre megnyugtatta a kedélyeket.

A hírek szerint akadtak problémák Zalaegerszegen is, ahol a minisztérium által ígért pénz nem érkezett meg, ennek megfelelően csúsztak is a munkálatokkal. Józsi György helyszínigazgató azonban jó hírrel szolgált: "A minisztériumból már elküldték a papírokat, így nem lesz akadálya az ígért 15 millió forint kézhez vételének. Ahhoz ugyanis, hogy hozzájussunk, eredendően egy támogatási szerződést kell kötnünk. A pénzfolyósítás azért apadt el, mert a tervek szerint a sportlétesítmények értékesítéséből befolyó összeg fedezte volna mindezt, ám végül más forrás után kellett nézni. Békéscsaba ugyanebben a helyzetben volt, ott is megoldódott a probléma."

- Azt lehet tudni, hivatalosan mennyibe került a zalaegerszegi Városi Sportcsarnok felújítása?
- Összesen 62 millióba, ebből 15 milliót vállalt az állam, ezt természetesen előre meghiteleztük. A csarnokra ráfért már az alapos felújítás. Hétfőn az Európai Kézilabda Szövetség illetékesei tartanak csarnokbejárást, utána már csak az Eb technikai hátterének megteremtése a feladatunk.

Győr készen áll

Az újonnan épült Egyetemi Csarnok esetében nem is okozhatott gondot a helyszín. Az ugyan már korábban kiderült, hogy a világítás nem felel meg az előírásoknak, ám ezt már a szeptember eleji, asztalitenisz főiskolai-egyetemi világbajnokságra kijavították. Csupán kisebb tennivalók akadnak: mindkét kapu mögé labdafogó hálót kell felszerelni, meg kell hosszabbítani a közvetítőállásokat és a nézőteret is közelebb kell "vinni" a pályához.

handball.hu

Külföld - további hírek

2019. május 22. 18:15

Búcsúzunk

2019. május 15. 7:19

Női keret a vb-selejtezőkre

2019. május 12. 15:12

Megvan az ötödik BL-győzelem is!

2019. május 11. 22:16

Junior Final4-győztesek a magyarok

2019. május 11. 20:40

Felülhet a trónra a Siófok

2019. május 11. 15:05

Lehengerlő játékkal döntős a Győr

2019. május 10. 15:12

Döntőben a juniorok

2019. május 10. 12:09

Megvan a BL All Star csapata

2019. május 5. 14:45

Siófok: döntetlen az odavágón

2019. április 29. 12:58

Katarina Bulatović visszatér Győrbe

2019. április 29. 7:24

Emilie Christensen a Fradinál

2019. április 16. 18:31

A Vipers-szel elődöntőzik az ETO

2019. április 16. 11:19

EHF-kupa: az Esbjerg kezd otthon

2019. április 14. 13:51

Bejutott a fináléba a Siófok

2019. április 13. 15:36

BL: kiesett a Fradi, négy között az ETO

2019. április 9. 14:57

Bundesliga: a gólkülönbség dönthet

2019. április 7. 14:36

BL: kikapott a Fradi, ETO-siker

2019. április 6. 16:54

Négy gól a Siófok előnye

2019. április 5. 22:59

Öttel kapott ki a Bukarest

2019. április 4. 18:43

Montenegróval egy csoportban