Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

Spiridonék is együtt

2008. március 29. 9:31 © handball.hu

Az osztrák nőikézilabda-válogatott az Eb-felkészülés jegyében ezúttal egy rövid, háromnapos összetartáson vesz részt, melynek keretében két barátságos mérkőzést is játszik Litvánia ellen.

Simona ezúttal az osztrákokat segíti
Simona ezúttal az osztrákokat segíti
A csapat közösen tekinti ma meg a férfi Osztrák Kupa-döntőt Stockerauban, majd Hornba utazik, ahol hétfőn két alkalommal is összecsap a szintén az Eb-selejtezőre készülő litván válogatottal. Litvániára nem kisebb ellenfél vár a május végi-június eleji kvalifikációs párharcok során, mint Spanyolország együttese.

Az osztrákok Herbert Müller és Gódor Mihály irányításával május 22-től kezdik meg az intenzív felkészülést a selejtezőre. A tervek szerint ekkor még két barátságos mérkőzést fognak vívni a szlovák nemzeti alakulattal.

Az Olaszország elleni Eb-kvalifikáció első mérkőzését május 31-én Salerno-ban játsszák, míg a visszavágóra hat nappal később, június 6-án este nyolc órai kezdettel hazai pályán kerül sor a telfsi sportcentrumban.



Az osztrák keret:
Gorica Acimovic (Hypo NÖ)
Petra Blazek (Hypo NÖ)
Tamara Bösch (HC Lustenau)
Marina Budecevic (jelenleg csapat nélkül)
Katrin Engel (Hypo NÖ)
Corinna Flanfendorfer (UHC Goldmanndruck Tulln)
Laura Magelinskas (McDonald´s Wiener Neustadt)
Stephanie Ofenböck (1. FC Nürnberg)
Katrin Petschar (McDonald’s Wiener Neustadt)
Isabel Plach (Hypo NÖ)
Natalia Rusnatchenko (Hypo NÖ)
Beate Scheffknecht (SSV Dornbirn/Schoren)
Natascha Schilk (Hypo NÖ)
Simona Spiridon (Győri Audi ETO KC)
Nina Stumvoll (Hypo NÖ)
Sabrina Thurner (Hypo NÖ)
Sabrina Willmann (Hypo NÖ)



Barátságos mérkőzések:
AusztriaLitvánia
2008. március 31., 10:30, ill. 19:00
Helyszín: Horn, Ausztia

Eb-selejtező: párosítások

handball.hu (jj)


Eb 2008 - további hírek

2009. augusztus 21. 22:35

"Most már megverjük Norvégiát"

2009. augusztus 1. 18:22

Az Európa-bajnokságra készülnek

2009. június 24. 20:00

Hat bajnoki, négy MK-meccs

2009. március 31. 10:59

Andorka: Derült égből villámcsapás

2009. március 12. 12:53

II. handball.hu közönségtalálkozó

2008. december 24. 0:01

Békés, szeretetteljes karácsonyt!

2008. december 22. 15:57

Búcsúzunk

2008. december 19. 20:16

Eb, szurkolói szemmel - 3. rész

2008. december 19. 12:50

Elhunyt a fehérorosz válogatott

2008. december 18. 19:29

Eb, szurkolói szemmel - 2. rész

2008. december 17. 19:08

Eb, szurkolói szemmel - 1. rész

2008. december 16. 19:15

Herr is jobb helyezést várt

2008. december 14. 17:39

Magyar nélküli All Star-csapat

2008. december 14. 15:13

Olimpiai után Eb-győzelem

2008. december 14. 13:41

Az oroszoknak csillog a bronz

2008. december 14. 12:55

Szlovákián át vezet az út a vb-re

2008. december 13. 22:36

Magyarok a bronzmeccsen

2008. december 13. 19:31

Jurack nélkül a bronzért

2008. december 13. 16:01

Megtörténhet a címvédés

2008. december 13. 15:16

Zovko nem elégedett