Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

Bajnokikat is rendeznek szombaton

2014. március 1. 5:45

A nemzetközi meccsdömping mellett három találkozóra is sor kerül a hazai bajnokságban.

Bajnokikat is rendeznek szombaton
NB I., alapszakasz, 21. forduló

EUbility Group-Békéscsabai ENKSE - Veszprém Barabás Duna Takarék KC
18.00, Békéscsaba, Városi Sportcsarnok
Játékvezetők: Dobrovits Csaba, Tájok Péter Dr.
ÉLŐ szöveges közvetítés: www.onlajnok.com

A tét nagy, hiszen győzelem esetén a lila-fehérek megelőzhetik a Debrecen csapatát, vagyis a helycserével a viharsarkiak kerülhetnek a középmezőnybe, a hajdúságiak pedig az alsó házba. Igaz, lesz még egy forduló hátra az alapszakaszból, ám ott mindkét félre nehéz meccs vár, és ott már a papírforma nem a Békéscsaba mellett szól, ugyanis a Debrecen Székesfehérvárra, a Békéscsaba Vácra látogat. Ha ott igazolódik a papírforma, akkor - a mostani esetleges veszprémiek elleni siker esetén - a rájátszást a csabaiak az 5-8. helyért, a debreceniek pedig a kiesés ellen folytatják. (A Debrecen már lejátszotta a 21. fordulóbeli meccsét, amelyen 29-20-ra kikapott a Győrtől.)

De egyelőre maradjunk a szombati, békéscsabai mérkőzésnél. Az őszi szezonban Veszprémben szinte végig vezetett a csabai egylet, ám a finisben mégis alulmarad, akkor 20-19-re nyert a házigazda. Tehát van miért visszavágnia a liláknak. Igaz, a Veszprém is hallatlanul nagy erővel készül, ugyanis számukra is még nyitott a kérdés: győzelmük esetén akár ők is odakerülhetnek a középmezőnybe. Ennek megakadályozására tör az Előre, amelynek mérlege nyolc győzelem és tizenkét vereség. A veszprémiek eddig hat győzelemmel, egy döntetlennel és tizenhárom vereséggel rendelkeznek. Ebből is látszik, hogy csupán egy ponttal vannak a csabaiak és kettővel a Debrecen mögött (egymás elleni mérlegük jobb a Debrecennél).

Mindezek az előjelek nemcsak a mérkőzés fontosságát vetítik előre, hanem azt is, hogy rendkívüli izgalmakra lesz kilátás szombat este Békéscsabán.

Forrás: www.elorenkse.hu



Dunaújvárosi Kohász KA - Eszterházy KFSC-Globál Safe
18.00, Dunaújváros, Városi Sportcsarnok
ÉLŐ szöveges közvetítés: www.onlajnok.com

Hazai környezetben lép pályára szombaton este hat órától a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia, mely a sereghajtó Eger együttesét fogadja a Dunaújvárosi Sportcsarnokban. Mátéfi Eszter tanítványai remek teljesítményt nyújtottak az elmúlt fordulóban, hiszen kiütéses, 36-23-as sikert arattak a Siófok ellen, és a papírforma alapján újabb könnyed győzelemmel kecsegtető összecsapás vár a dunaújvárosi drukkerekre.

A hétvégi vetélytárs ugyanis az idei szezonban még nem tudott pontot szerezni, eddig lejátszott húsz mérkőzésének mindegyikét elveszítette. Az őszi szezonban lejátszott egri mérkőzésen ráadásul a Kohász sima, 36-26-os győzelmet aratott az Eger csapata ellen, így ezúttal is egyértelmű esélyesként várja az összecsapást. Csak a sikert tartja elfogadhatónak az Eger elleni összecsapáson Mátéfi Eszter vezetőedző is, aki elmondta, hogy jó játékot és biztos sikert remél tanítványaitól:

"Az alapszakasz utolsó hazai találkozóján lépünk pályára, méghozzá egy olyan vetélytárssal szemben, melyet idei mindkét egymás elleni mérkőzésünkön magabiztosan sikerült legyőznünk. Éppen ezért most sem várok mást, mint a győzelem megszerzését, s ennek a szellemében készültünk egész héten az összecsapásra. Fontosnak tartom, hogy a csapat minden tagja megfelelő meccsterhelést kapjon, igaz ez a kulcsjátékosainkra és a fiatalokra egyaránt, s utóbbiaktól természetesen azt várom, hogy éljenek is a számukra felkínált lehetőséggel" - mondta.

Forrás: www.dunaujvaros.com



MTK-Budapest SE - ÉRD
18.00, Budapest, Elektromos Csarnok
ÉLŐ szöveges közvetítés: www.onlajnok.com

© handball.hu

További hírek

2019. május 22. 18:15

Búcsúzunk

2019. május 18. 18:21

Az ÉRD lett a bajnoki negyedik

2019. május 17. 17:55

Tisztességgel helytállt a Móvár

2019. május 15. 17:57

Snelderrel győzött a Fradi

2019. május 15. 7:19

Női keret a vb-selejtezőkre

2019. május 13. 7:27

"A magyaroknak nincs taktikája"

2019. május 12. 15:12

Megvan az ötödik BL-győzelem is!

2019. május 11. 22:16

Junior Final4-győztesek a magyarok

2019. május 11. 20:40

Felülhet a trónra a Siófok

2019. május 11. 15:05

Lehengerlő játékkal döntős a Győr

2019. május 10. 19:09

Móváron is kikapott a Békéscsaba

2019. május 10. 15:12

Döntőben a juniorok

2019. május 10. 12:09

Megvan a BL All Star csapata

2019. május 10. 6:20

Junior Final Four Pesten

2019. május 9. 18:04

Magabiztos Fradi-diadal

2019. május 8. 18:40

Pontot csent otthon az Eger

2019. május 5. 14:45

Siófok: döntetlen az odavágón

2019. május 5. 6:41

Négy meccs szombaton

2019. május 4. 18:08

Danyi megerősítve pozíciójában

2019. május 3. 18:44

Újabb két pontot zsebelt be a Fradi