Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

A Budućnost pontokért jön Dabasra

2013. október 12. 9:08

Nehéz feladat előtt áll a hullámvölgyben lévő Ferencváros, hiszen vasárnap a bombaerős Budućnosttal kell megküzdenie a Bajnokok Ligájában. A montenegróiak sztárja, Cristina Neagu úgy véli, nagyon fontos lenne az idegenbeli győzelem.

A Budućnost pontokért jön Dabasra
A Budućnost igen meggyőzően kezdte az idei Bajnokok Ligája-küzdelmeket, hiszen 31-19-re iskolázta le a lengyel bajnok Lublint, ráadásul a montenegrói együttesből tíz játékos is betalált a kapuba.

A csapat legnagyobb sztárja, Cristina Neagu így fogalmazott a találkozó után: "A Lublin hosszú évek után most szerepelt újra a Bajnokok Ligájában, úgyhogy nagyon idegesnek tűnt. Persze mi pedig kiválóan felkészültünk, ahogy minden ellenfelünkkel szemben szoktunk. Hazai pályán játszottunk, ezért voltunk ilyen meggyőzőek."

A vasárnapi, Ferencváros elleni mérkőzéssel kapcsolatban pedig így vélekedett a román játékos: "Nehéz meccsre számítok. Számunkra nagyon fontos, hogy elhozzuk a pontokat, hiszen rengeteget jelentene idegenben győzni, hogy mi jöjjünk ki jól az FTC és az FCM elleni harcból."

Neagu egy komoly sérülés, és húsz hónapos kihagyás után nemrég tért vissza a pályára. "Nagyon izgatott voltam, hogy ismét játszhatok, ráadásul pont a BL-ben. A legfontosabb számomra, hogy egészséges maradjak, és a maximumot nyújtsam."

Cristina már a Lublin ellen is szerzett négy gólt, valamint több gólpasszt is adott, ennek ellenére nem foglalkozik ezzel. "A lényeg, hogy megint jól érzem magam, élvezem a játékot, örülök, hogy itt lehetek. Néha jobban, néha pedig kicsit rosszabban megy, de az a fontos, hogy mindig a legtöbbet hozzam ki magamból. Az edzéseken száz százalékot teljesítek, de attól tartok, hogy nem tudom újra a régi formámat nyújtani. Nem könnyű egy kétéves kihagyás után" - fogalmazott.

A pénztár két órával a mérkőzés előtt nyit a dabasi OBO Arénában. Jegyvásárlásra még a helyszínen is lesz lehetőség, de már csak korlátozott számban. A már lefoglalt jegyeket, bérleteket a pénztárban fizethetik, és vehetik át a szurkolók, legkorábban a mérkőzés előtt két órával. Az átutalással kifizetett jegyeket is a dabasi csarnok külső pénztárában tudják átvenni. A klub arra kéri a szurkolókat, hogy a nagy számban félretett jegyek miatt időben érkezzenek a helyszínre, hogy az estleges hosszabb várakozás esetén is még időben bejussanak a csarnokba a mérkőzés kezdetére. A meccs szünetében és végén is nyitva tart majd a pénztár, így a következő két csoportmérkőzésre történő jegyvásárlásra is lesz lehetőség.

Forrás: www.fradi.hu, www.vijesti.me



Bajnokok Ligája, B-csoport, 2. forduló

FTC-Rail Cargo Hungaria - ŽRK Budućnost
2013. október 13. (vasárnap) 18.00, Dabas, OBO Aréna
Játékvezetők: Andrei Gousko, Siarhei Repkin (fehéroroszok)
ÉLŐben: DIGISport1

Bajnokok Ligája, a B-csoport állása
1.ŽRK Budućnost ŽRK Budućnost110031-19122 pont
2.Herning-Ikast Håndbold FC Midtjylland110032-2392 pont
3.FTC-Rail Cargo Hungaria FTC-Rail Cargo Hungaria100123-32-90 pont
4.MKS Perła Lublin MKS Lublin100119-31-120 pont

A csoport másik mérkőzése:

MKS Lublin - FC Midtjylland
2013. október 12. (szombat), 20.00, Lublin
Játékvezetők: Radojko Brkic, Andrei Jusufhodzic (osztrákok)
ÉLŐben: www.ehftv.com

Kőkemény vereségbe futott a Fradi
BL: vasárnapi parádé



© handball.hu

További hírek

2019. május 22. 18:15

Búcsúzunk

2019. május 18. 18:21

Az ÉRD lett a bajnoki negyedik

2019. május 17. 17:55

Tisztességgel helytállt a Móvár

2019. május 15. 17:57

Snelderrel győzött a Fradi

2019. május 15. 7:19

Női keret a vb-selejtezőkre

2019. május 13. 7:27

"A magyaroknak nincs taktikája"

2019. május 12. 15:12

Megvan az ötödik BL-győzelem is!

2019. május 11. 22:16

Junior Final4-győztesek a magyarok

2019. május 11. 20:40

Felülhet a trónra a Siófok

2019. május 11. 15:05

Lehengerlő játékkal döntős a Győr

2019. május 10. 19:09

Móváron is kikapott a Békéscsaba

2019. május 10. 15:12

Döntőben a juniorok

2019. május 10. 12:09

Megvan a BL All Star csapata

2019. május 10. 6:20

Junior Final Four Pesten

2019. május 9. 18:04

Magabiztos Fradi-diadal

2019. május 8. 18:40

Pontot csent otthon az Eger

2019. május 5. 14:45

Siófok: döntetlen az odavágón

2019. május 5. 6:41

Négy meccs szombaton

2019. május 4. 18:08

Danyi megerősítve pozíciójában

2019. május 3. 18:44

Újabb két pontot zsebelt be a Fradi