A királynő búcsúzik
2012. augusztus 13. 12:28 © handball.hu
Amikor szombaton lefújták a londoni olimpia női kézilabda versenyének döntőjét, a figyelem elsősorban Norvégia újabb sikere felé irányult, de ebben a pillanatban lezárult a korszak egyik (ha nem A) legnagyobb játékosának, Bojana Popovićnak páratlanul sikeres pályafutása is.
Itt került először egy csapatba Maja Savić-csal. Savić három évvel idősebb nála, 1976. április 29-én született Ivangrad városában, Jugoszláviában; ez a város ma Montenegróban található, és a Berane nevet viseli.
Popović és Savić négy évet töltött együtt Podgoricában. Ezalatt a Budućnost minden esztendőben megnyerte a jugoszláv bajnokságot. Rögtön az első évben eljutottak a Bajnokok Ligája elődöntőjéig, ahol a Krim Ljlubljana idegenben lőtt több góllal verte ki őket (a "hazai" mérkőzést is külföldön, Szarajevóban kellett játszaniuk, zárt kapuk mögött, ott kikaptak, majd Ljubljanában győztek). A Krim azután a döntőben kikapott a Dunaferrtől.
A következő három év is hasonló eredményt hozott: a Budućnost négyszer egymás után az elődöntőben szállt ki a BL küzdelmeiből, 2000-ben a későbbi győztes Hypo, 2001-ben ismét a Krim verte ki a csapatot (a Ljubljana ebben az évben már meg is nyerte a Bajnokok Ligáját). 2002-ben egyetlen góllal kaptak ki összesítésben a döntő későbbi vesztesétől, a Ferencváros csapatától.
Eközben Petrovićot beválogatták a jugoszláv nemzeti együttesbe is, 2001-ben az Olaszországban rendezett világbajnokságon a bronzérmet szerezték meg.
Bár úgy tűnt, elődöntőnél tovább az a csapat, amelyben ő játszik, nem jut, ez nem ijesztette el az akkortájt felemelkedő új dán csodacsapat, a Slagelse FH vezetőségét, akik 2002-ben leigazolták Petrovićot. A Slagelse ebben az évben csak az EHF-kupában indulhatott (a klub történetének első nemzetközi szereplése volt ez), de, ha már ott voltak, ezt rögtön meg is nyerték. Ehhez akkor két magyar csapatot kellett legyűrniük: a Debrecent mindkétszer simán verték, a döntőben pedig összesítésben két góllal bizonyultak jobbnak a Dunaferrnél.
Ugyanebben az évben a Slagelse megnyerte a dán bajnokságot is, és ezzel indulási jogot szerzett a Bajnokok Ligájában. A szezon folyamán kétszer is ellátogattak Magyarországra. A legjobb nyolc között (mert hogy a csoportból veretlenül jutottak tovább) a Ferencvárossal játszottak. A Népligetben még nyerni tudott a Fradi (de Petrović ezen a meccsen is lőtt tizenegy gólt), de a koppenhágai Brøndby sportcsarnokban rendezett visszavágó már az első félidőben eldőlt - Petrović kilenc góllal vette ki a részét ebből a sikerből. A következő kör Dunaújvárosban komoly gólpárbajt hozott (Ferling és Radulovics tíz, míg Petrović tizenegy gólt lőtt), a visszavágó pedig annak ellenére lett sima (32-22), hogy itt a szerb játékos csak hat gólig jutott. A döntőben a Krim Ljlubljanát oda-vissza verték (Petrović kilenc és öt gólt jegyzett), és ezzel megnyerték a Bajnokok Ligáját.
Bojana Petrović ebben a szezonban 98 góllal segítette csapatát a BL-ben, ehhez hasonló teljesítményre azután hosszú éveken keresztül nem volt képes. Ehhez persze az is hozzájárult, hogy a keret egyre jobban megerősödött, így mások is komoly részt tudtak vállalni a terhekből. Többek között az első BL-győzelem után, 2004-ben követte ide egykori csapattársát Maja Savić is, a 2004/05-ös szezonban már együtt nyerték meg a BL-t. A Slagelse ebben a szezonban egy kivétellel minden mérkőzését megnyerte (egy számukra tét nélküli szkopjei meccsen szenvedtek vereséget), Petrović 85, Savić 50 góllal vette ki a részét a sikerből.
A három, egymást követő kupagyőzelem meghozta a klubvezetés önbizalmát, és új nevet adtak a világ legjobb játékosait összeszedő csapatnak: a következő szezonban már Slagelse Dream Team néven szerepeltek. Ahogy az ilyenkor lenni szokott, ebben az évben már nem sikerült felérni a csúcsra: a Viborg már a negyeddöntőben megállította őket. Hiába lőtt az első meccsen hét gólt az akkor már asszonynevét használó Bojana Popović, a túloldalról Grit Jurack és Heidi Astrup is tartotta vele a versenyt. Astrup ráadásul a visszavágón is lőtt tízet, míg Popović csak négyig jutott. Talán ezen múlott, hogy, hiába nyert az SDT Viborgban, a hazai hatgólos vereséget már nem tudták kiegyenlíteni, és kiestek. Ez volt Popović profi pályafutásának első éve, amikor csapata nem játszott elődöntőt nemzetközi kupában (ezt megelőzőleg két BL-, egy EHF-kupa-győzelem, valamint négy BL-elődöntő szerepelt az eredménylistáján).
A Dream Team azonban megrázta magát. A 2006/07-es évben ismét övék lett a legrangosabb európai trófea. Ezúttal is volt két magyar ellenfelük: az FTC a csoportkörben mellékszereplőként volt csak jelen, és az ETO sem tudta az elődöntőben megnehezíteni a dolgát: a győri mérkőzésen is fölényes győzelmet aratott a dán sztárcsapat. A döntő első meccse talán még ígért némi izgalmat, de a koppenhágai visszavágón ötezer néző előtt tizenkét góllal verték meg az orosz Lada együttesét, így négy éven belül háromszor az ő kezükbe került a kupa.
Ezzel azonban véget is ért a Slagelse tündöklése. A következő évben még elindultak a BL-ben, de tavaszra teljesen szétesett a csapat, a második csoportkörben minden mérkőzésüket elveszítették, úgy, hogy a legkisebb különbség is hét gól volt. Ennek azonban Popović már nem volt részese, ő ugyanis 2007 nyarán átigazolt az akkor egy új sztárcsapatot építő Viborg HK együttesébe.
Az első szezonjuk nem sikerült jól. Hiába dolgozott akkor itt a világ talán legerősebb játékoskerete, a második csoportkörben nem tudtak felnőni a szezon két későbbi döntőse, a Zvezda és a Hypo mellé, és itt elbúcsúztak a BL-től. Ez volt Popović pályafutásának második (és egyben utolsó) olyan éve, amikor csapata nem jutott el legalább az elődöntőig.
A következő két év már az övék volt. Popović számára azonban mégsem nevezhető egyértelműen sikeresnek a 2008/09-es év. A második csoportkörben Maria Enzersdorfban egy lerohanásnál szerencsétlenül ütközött a Hypo kapusával, Sabine Englerttel (a kapus nem hibáztatható az esetért), és elszakadt a keresztszalag a térdében, emiatt hosszas kihagyásra kényszerült.
Ekkortájt sokan várták a kor talán két legjobb játékosának, Bojana Popovićnak és Görbicz Anitának a párbaját. Kettejük csapatai találkoztak is egymással, méghozzá az erre legalkalmasabb fázisban, a Bajnokok Ligájának döntőjében. A sors azonban úgy rendelte, hogy egyikük sem léphetett pályára ezeken a mérkőzéseken, ugyanis röviddel a BL-döntő előtt egy népligeti bajnoki mérkőzésen Görbicz is ugyanilyen súlyos sérülést szenvedett. A két nagy sztár hiánya kiegyenlítetté tette az esélyeket, és a végeredmény is ennek megfelelő lett: minkét mérkőzést a vendégcsapat nyerte, de összesítésben egyetlen góllal a Viborg bizonyult jobbnak.
A súlyos sérülés után Popović térde teljesen rendbejött, 84 góllal tudott hozzájárulni csapata újabb BL-győzelméhez. Az elődöntőben a Larvik, a döntőben az Oltchim Vâlcea együttesénél bizonyultak jobbnak.
Popović időközben, több év kihagyás után visszatért hazája válogatottjába is – ez azonban már egy másik haza volt, mint az, amellyel 2001-ben bronzérmet nyert. Szerbia és Montenegró végérvényesen szétvált, és a játékos Montenegrót választotta. Ugyan nem ott született, de ott lett belőle kész játékos, férje is montenegrói – és ebben az időszakban a szerb szövetség hozzáállása sem segített abban, hogy őket válassza. A válogatottban újra összefutottak Savić-csal, ő született montenegrói, így számára egyszerűbb volt a döntés.
Az újonnan létrejött ország válogatottját kivezette a 2010-es Európa-bajnokságra, ahol a hatodik helyet érték el. Popović kilenc év után vett részt újra válogatottak számára kiírt világversenyen.
A 2010-es BL-győzelem után Popović hazatért. Na, nem Nišbe, hanem ahhoz a csapathoz, ahol igazán ismert és elismert kézilabdázó vált belőle, a Budućnost Podgoricához. A montenegrói csapattal azonban ebben a szezonban is pont csak addig jutott, ameddig fiatalabb korában: a BL elődöntője hozta el számukra a végállomást. Akárcsak az előző évben a Viborggal, ebben a szezonban is a Larvik volt az ellenfél az elődöntőben, ezúttal azonban a később a BL-t meg is nyerő norvég csapat diadalmaskodott.
A következő évben ismét találkozott Popović és Savić pályája: 2011 nyarán ugyanis a balszélső is hazatért. Mindketten túl a harmincon, sőt, Maja Savić már a harmincötöt is betöltötte. Még egyszer, utoljára nekirugaszkodtak. Hibátlan csoportkörök (egy, számukra már tét nélküli meccset Ikastban lényegében feladtak, de a többi mérkőzést megnyerték) után, immár megszokásból, ismét a Larvik következett az elődöntőben. Ez alkalommal, hasonlóan a két évvel ezelőtt, még a Viborg színeiben megvívott páros mérkőzéshez, Bojana Popović csapata került ki győztesen. Popovićnak a visszavágó legvégén lőtt pimasz hétméteresét az egész világ megcsodálta.
Majd következett a döntő. Létrejöhetett a Görbicz Anitával való, három évvel korábban a sérülések miatt meghiúsult nagy párbaja. Az első, győri mérkőzés kettejükről szólt: a magyar játékos tizenkettő, a montenegrói tizennégy gólt szerzett. A visszavágón Popović leginkább azzal segítette csapatát, hogy teret nyitott átlövőtársa, Katarina Bulatović előtt: Popović csak háromszor talált a hálóba, Bulatović azonban állta a versenyt Görbicz-cel (kilenc-kilenc gól). Ám Popović az egészet nem bánta, hiszen csapata ezúttal elérte a csúcsot: megnyerték a Bajnokok Ligáját. Bojana Popović pályafutásának legtermékenyebb évét zárta, 106 gólt szerzett a BL-ben (a gólkirálynői címhez ez sem volt elég, azt Görbicz Anita szerezte meg).
A nemrég befejeződött olimpia tán még minden olvasó emlékezetében él: Montenegró válogatottja Popović vezérletével az ezüstérmet szerezte meg.
Bojana Popović profi karrierjének tizennégy éve alatt hatszor nyerte meg a Bajnokok Ligáját (háromszor a Slagelsével, kétszer a Viborggal, egyszer a Budućnosttal), további öt alkalommal jutott csapatával a sorozat elődöntőjébe (mindannyiszor a Budućnosttal), egyszer pedig megnyerte az EHF-kupát (a Slagelsével). Soha, senki nem tudott ilyen sikeres lenni a női kézilabdában. 2002 és 2012 közt tíz BL-szezonból hatot az a csapat nyert meg, amelyikben ő játszott. Ráadásul ez három különböző klub volt, azaz nem csak jókor volt jó helyen, vagy nem egy rendkívül sikeres kollektíva egyik résztvevője volt csupán, hanem azt mondhatjuk, hogy, ha kihagyásokkal is, de a serleg útja mindig az övét követte.
Az olimpiai döntővel ez a páratlan pályafutás lezárult. A kézilabda iránt érdeklődők pedig kíváncsian várják, képes lesz-e még egyszer valaki ilyen sikersorozatra. A mérce nagyon magasra lett állítva.
Németh Attila
© handball.hu