Újra örömmámor volt a Håkons Hallban
2010. december 8. 20:04
A vendéglátó norvég válogatott az Eb második csoportfordulójában a tegnap éppen tőlünk alapos vereségbe belefutó Szlovéniával meccselt, vagyis inkább futotta le a következő kötelező kört.C-csoport: svéd és német győzelem
2010. december 8. 18:22
Az Eb második napján az A-, illetbe a B-csoportokban szünnap volt, a C-csoportban pedig mind a svéd, mint a holland együttes újabb győzelemmel folytathatta a tegnapi jó kezdést. Míg a skandinávoknak ez sikerült is, addig van der Heijdenék szoros meccsen kikaptak ...Nem ijedtek meg, csak tették a dolgukat!
2010. december 8. 17:25
Magyarország a második Eb csoporttalálkozón le tudta győzni a tavalyi vb-döntős francia válogatottat, így már legalább a csoport második helyén fog végezni, és minimum két ponttal a zsebében érkezik a középdöntőbe!Hundvin visszatért vb-győzelme helyszínére
2010. december 8. 12:50
A handball.hu a lillehammeri helyszínen tartózkodó, 1999-ben éppen ebben a csarnokban világbajnoki címet szerző norvég válogatott szélsővel, Mia Hundvinnal készített videóinterjút.Valóban bármi megtörténhet?
2010. december 8. 12:00
Szinte csodára lenne szükség ahhoz, hogy a D-csoport szerdai záró mérkőzésén ne papírforma eredmény szülessen. A norvégok bombaformában kezdtek, a szlovénoknak pedig nagy fejlődésre van szükségük előző napi vereségük után."Találkoztam már jobb francia csapattal is"
2010. december 8. 11:07
A handball.hu a norvég válogatott beállójával, Marit-Malm Frafjorddal készített videóinterjút a Norvégia - Franciaország mérkőzés után.Kemény védekezésre lesz szükség
2010. december 8. 10:00
A megismert erőviszonyok miatt szerda esti, francia – magyar csata minden bizonnyal arról szól, hogy a meccsen résztvevő csapatok hány pontot visznek a középdöntőbe. Megfelelő, egyenletesen jó védekezéssel a mieink is esélyesek.Tízzel verte a Loki a Csabát
2010. december 8. 1:07
A magyar bajnokság szünetében, az Európa-bajnokság alatt sem pihennek klubcsapataink. A Bohus Bea irányította Békéscsaba felkészülési mérkőzésen fogadta a DVSC együttesét. A mérkőzést a vendégek nyerték.Bemutatkozik Franciaország
2010. december 8. 0:09
Parázs csata várható az Eb D-csoportjának második fordulójában a magyar és a francia válogatott között, hiszen ellenfelünk csúfos vereség után szeretné bizonyítani, hogy nem hiába lett tavaly vb-ezüstérmes. A derbi 18.15-kor kezdődik.Videóinterjúk Lillehammerből!
2010. december 7. 20:58
A Magyarország - Szlovénia Eb-mérkőzés után a handball.hu videóinterjúkat készített Mátéfi Eszterrel, Bulath Anitával és a magyarok legjobbjával, Szucsánszki Zitával, valamint megszólalt a szlovénok szövetségi kapitánya is.Alaposan nekilódult a házigazda
2010. december 7. 20:12
A norvég válogatott rögtön egy nagy falattal, a tavalyi világbajnoki ezüstérmes Franciaországgal kezdte meg az idei Európa-bajnokságon a küzdelmeket. A lillehammeri csarnok teljes extázisban várta a startot, és követte csapata diadalmenetét.A svédek legyőzték a németeket
2010. december 7. 19:21
A C-csoportban a svéd válogatott kétgólos győzelmet aratott az esélyesebbnek tartott németek felett. A másik mérkőzésen Hollandia simán verte az ukrán csapatot.