Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

Az utánpótlás-bajnokságok átszervezése

2017. május 2. 21:23 © handball.hu

A Magyar Kézilabda Szövetség a 2017/18-as bajnoki szezontól alaposan újraszervezi az utánpótlás-bajnokságokat. Az új rendszerű ifjúsági és serdülő bajnokságok lebonyolítását tekintjük át. Németh Attila írása.

Az utánpótlás-bajnokságok átszervezése
Az átalakítás legfontosabb lépése, hogy az NB I., NB I/B és NB II. junior bajnokságok, valamint az NB I. ifjúsági bajnokság megszűnik. Helyettük egy országos, egységes ifjúsági bajnokság kerül bevezetésre.

Az ifjúsági bajnokságot három osztályban írják ki. Az első osztályban két csoportban 12-12 csapat mérkőzik egymással, teljes körmérkőzéses rendszerben (22 bajnoki forduló), majd a bajnokság végén a két csoport első és második helyezettjei egy kétnapos rájátszáson küzdenek meg az országos bajnoki címért. A két csoportot földrajzi alapon állítják össze, keleti és nyugati csoport formájában. Az első játéknap 2017. szeptember 10., a négyes döntő időpontja pedig 2018. május 26-27. A II. osztály lebonyolítása ezzel azonos. A versenykiírás szerint a II. osztályban nincs rájátszás, van azonban a rájátszásnak időpontja, ezt minden bizonnyal javítani fogják. Mindkét csoport bajnoka feljut az ifjúsági I. osztályba, és mindkét csoport utolsó 3-3 helyezettje kiesik a III. osztályba.

Az ifjúsági III. osztály kapcsán a versenykiírás félreérthetően fogalmaz, aszerint ugyanis itt is csak 24 csapat szerepelne, ami viszont nem lehetséges. Az egyéb rendelkezéseket is figyelembe véve alighanem itt is 6 csoportot szerveznek, amelyek létszáma a jelentkezők számától függ (hasonlóan az Országos Serdülő Bajnokság korábbi lebonyolításához). A csoportok győztesei juthatnak fel az ifjúsági II. osztályba. A III. osztályból nem lehet kiesni.

Megfelelő viszonyítási alap hiányában a 2017/18-as szezonra az ifjúsági I. osztályba sorolják be a 14 NB I-es klub csapatait, a Nemzeti Kézilabda Akadémia ifjúsági csapatát, valamint 9 egyéb csapatot. Ez utóbbiakról a szövetség megfelelő bizottsága fog dönteni, a nevezések alapján. Az NB I/B osztályban szereplő klubok csapatai az ifjúsági I. vagy II. osztályba kerülnek, de a versenykiírás nem zárja ki, hogy akár olyan egyesület ifjúsági csapata is a bajnokság első osztályába nyerjen besorolást, amelynek egyáltalán nincs felnőtt csapata. A bajnokság végén az I. osztályból mindkét csoport utolsó helyezettje kiesik az ifjúsági II. osztályba, függetlenül az adott klub felnőtt csapatának besorolásától. Azaz lehetséges, hogy a 2018/19-es bajnoki évben már lesznek olyan NB I-es klubok, amelyek ifjúsági csapata a II. osztályban szerepel.

A Nemzeti Bajnokság első három osztályában szereplő klubok kötelesek az ifjúsági bajnokság valamelyik osztályában csapatot indítani. Egy klub csak egy ifjúsági csapatot köteles indítani, akkor is, ha szerepel II. csapatuk az NB I/B-ben vagy az NB II-ben. Ugyanakkor bármely sportszervezet jogosult két ifjúsági csapat indítására.

Nem magyar állampolgárságú játékosok az ifjúsági és a serdülő bajnokságban akkor vehetnek részt, ha magyarországi oktatási intézményben tanulnak, és rendelkeznek megfelelő magyarországi tartózkodási engedéllyel. Az ifjúsági bajnokság I. és II. osztályában kötelező csapatonként legalább 12 játékost nevezni minden mérkőzésre. Aki ezt elmulasztja, attól 1 pontot levonnak. Minden harmadik büntetőpont automatikusan a felnőtt csapattól (ha van) is 1 pont levonással jár. Ha egy klub két ifjúsági csapatot indít, akkor az alacsonyabb osztályban szereplő csapat számára csak 10 fő szerepeltetése kötelező, ill. az ifjúsági III. osztályban minden résztvevő számára 10 fő az előírás.

Az ifjúsági bajnokság mindhárom osztályában 1999. január 1. - 2003. december 31. közt született játékosok szerepelhetnek. Ez azt jelenti, hogy az idén az 1997-es évfolyam mellett az 1998-as is kiöregszik az utánpótlás-korosztályból. Amennyiben azonos klub ifjúsági és serdülő csapata is játszik azonos napon, akkor legfeljebb négy olyan játékos lehet, akik mindkét mérkőzésen szerepelnek. Ha öt, vagy annál több játékos kerül egy napon mindkét mérkőzésen a jegyzőkönyvbe, az jogosulatlan szereplésnek minősül (azaz automatikusan az ellenfél kapja a két pontot, 10-0 gólkülönbséggel, vagy a pályán elért eredménnyel, ha az számára kedvezőbb).

A serdülő bajnokságot szintén három osztályban írják ki, az ifjúságival teljesen megegyező lebonyolítási rend szerint. Itt is az NB I-es klubok serdülő csapatai, valamint a NEKA kerülnek az I. osztályba, de ugyanúgy kieshetnek, mint az ifjúsági bajnokságnál. Minden egyéb előírás is azonos az ifjúsági bajnoksággal, akárcsak a versenynaptár (azaz az ifjúsági és a serdülő négyes döntő azonos napokon kerül megrendezésre). A serdülő bajnokság mindhárom osztályában 2002. január 1. - 2005. december 31. közt született játékosok szerepelhetnek. A serdülő bajnokságban, a korábbi éveknek megfelelően, a játékidő 2×25 perc.

Új szabály, hogy a serdülő bajnokságban (mindhárom osztályban) csak a labdát birtokló csapat cserélhet (azaz nem lehetséges csak a védekezésben pályán lévő védőspecialisták szerepeltetése). Ez az előírás nem vonatkozik a mérkőzés során megsérülő játékosokra, ők továbbra is korlátozás nélkül lecserélhetőek.

Amint láthatjuk, az OSB korábbi rendszeréhez hasonlóan az ifjúsági bajnokság is elszakad a felnőtt bajnokságok rendszerétől. Ez új lehetőségeket nyit meg, viszont szervezési nehézségeket is jelenthet, főleg a kisebb (alsóbb osztályokban szereplő) klubok számára, hiszen már nem azonos helyszínen, egymás után kell játszani egy junior és egy felnőtt meccset, mint eddig. A korosztályok száma is csökkent, már nem lesz külön junior és ifjúsági korosztály, és ezzel kapcsolatosan egy évvel leszállították a legfelső korhatárt is. A kieső-feljutó rendszer egy-két év alatt kiegyenlítettebb mezőnyt alakíthat ki. Az MKSZ szakmai koncepcióját követő változások a 13-19 éves korosztály számára egy teljesen új, a korábbiaktól teljesen eltérő versenyrendszert hoznak.

Németh Attila

© handball.hu

Magyarország - további hírek

2019. május 22. 18:15

Búcsúzunk

2019. május 18. 18:21

Az ÉRD lett a bajnoki negyedik

2019. május 17. 17:55

Tisztességgel helytállt a Móvár

2019. május 15. 17:57

Snelderrel győzött a Fradi

2019. május 15. 7:19

Női keret a vb-selejtezőkre

2019. május 13. 7:27

"A magyaroknak nincs taktikája"

2019. május 12. 15:12

Megvan az ötödik BL-győzelem is!

2019. május 11. 22:16

Junior Final4-győztesek a magyarok

2019. május 11. 20:40

Felülhet a trónra a Siófok

2019. május 11. 15:05

Lehengerlő játékkal döntős a Győr

2019. május 10. 19:09

Móváron is kikapott a Békéscsaba

2019. május 10. 15:12

Döntőben a juniorok

2019. május 10. 12:09

Megvan a BL All Star csapata

2019. május 10. 6:20

Junior Final Four Pesten

2019. május 9. 18:04

Magabiztos Fradi-diadal

2019. május 8. 18:40

Pontot csent otthon az Eger

2019. május 5. 14:45

Siófok: döntetlen az odavágón

2019. május 5. 6:41

Négy meccs szombaton

2019. május 4. 18:08

Danyi megerősítve pozíciójában

2019. május 3. 18:44

Újabb két pontot zsebelt be a Fradi