Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

Válogatott összetartás februárban is

2017. február 9. 9:08

Az újabb válogatott összetartás előtt a 2017-es esztendő feladatairól és a női nemzeti együttes programjáról, céljairól beszélt Kim Rasmussen szövetségi kapitány a keziszovetseg.hu-nak.

Válogatott összetartás februárban is
- Emlékezetes magyar-dán mérkőzésen vagyunk túl. Látta a férfi világbajnokság nyolcaddöntőjét?
- Természetesen! A magyar válogatott megérdemelt sikert aratott, okosan, magas színvonalon játszott, a dánoknak esélyük sem volt. Miután már ősszel kiderült, hogy a dán szövetségi kapitány, Gudmundur Gudmundsson 2017-ben távozik posztjáról, azt lehetett érezni, hogy nem igazán tudta elérni, hogy magas hőfokon, nagy szívvel játsszanak a játékosai, e nélkül pedig a nagyszerűen teljesítő magyar csapat ellen nem volt ellenszere Hansenéknek.

- Férfi kézilabdáról térjünk „haza”, a női szakághoz. Januárban egyszer már összejött két napra a válogatott, februárban pedig ismét találkoznak, igaz, a BL-középdöntő idején ezúttal nem teljes kerettel.
- Nem egyszerű összehívni ilyenkor a játékosokat, de a klubokkal jó kapcsolatot ápolunk. Fontos apró lépéseket tudunk megtenni ilyenkor, és bár az egyesületeknek nyilván az az érdekük, hogy minél többet gyakoroljanak velük a játékosok, a nemzeti válogatott úgy tud előre lépni, márpedig ez a célunk és a feladatunk, ha folyamatosan együtt készülünk. 2016 júliusa óta eddig húsz napot tudtunk együtt dolgozni, és itt olyan napról beszélek, amikor nem mérkőzést játszunk, hanem edzünk. Ha egy klubcsapat felkészülését nézzük, a nyáron több mint másfél hónap telik el az első tétmérkőzésig, és még akkorra sem kerülnek csúcsformába az együttesek. Nekünk tehát, amikor csak tudunk, együtt kell lennünk, ebben kérjük a klubok támogatását. Ha jobbak szeretnénk lenni, akkor csak a közös munka visz előre. A keret nem állandó, időről-időre új játékosokat is behívok, a cél, hogy egy bő keret dolgozzon, és egyfajta B-keret is működjön, ismerje meg az elképzeléseimet, hiszen így tudunk fejlődni és eredményt elérni. Elég, ha csak a decemberi Európa-bajnokság előtt és alatt történt időszakra gondolunk, amikor több mint egy kezdőcsapatra való játékos esett ki sérülés miatt. Ha nagyobb a merítés, akkor könnyebben illeszkedhetnek be a keretbe azok, akikkel már dolgoztunk közösen. Biztos vagyok benne ugyanakkor, hogy még egyszer nem fordul elő, hogy ennyi jó játékost nélkülöznünk kell, de akik extra teljesítményt tudnak nyújtani, azokra szükségünk van, és azért dolgozunk, hogy minél többen tudjanak kiemelkedően játszani a válogatottban, ismerjék az elképzeléseimet, és megfeleljenek a mindenkori kéréseknek, taktikának. Olyan kézilabdázókra van szükségünk, akik éhesek, harapnak, fejlődni akarnak. Ezzel persze azt is elérhetjük, hogy egyre nehezebb lesz kiválasztanom a mérkőzéseken pályára lépő 16 játékost, de ennek csak örülök.

- Mi lesz a legközelebbi összetartás legfőbb célja?
- A védekezést építjük, támadásban pedig apróbb lépésekre szorítunk időt. Néhány olyan játékosra is kíváncsi vagyok, akikkel még nem dolgoztam együtt, nyilván a BL-középdöntő idején nem is lehet mindenkit behívni a keretbe. Fontos, hogy lehetőséget adjunk a 19-22 éves korosztálynak is, akik esetleg az utánpótlás-válogatottakban már nem játszanak, de a felnőtt mezőnyben kevesebb lehetőséget kapnak és a kispadon ülnek, holott a képzés legfőbb időszaka a 14-18 éves kor, utána már a mérkőzésrutinit kell megszerezniük a kézilabdázóknak. Ezzel a problémával több országban is küzdenek, a felnőtt korba lépő játékosok kicsit magukra maradnak, gyakran sérülnek meg, miközben alig játszanak megfelelő számú és színvonalú mérkőzéspercet. Magyarországon rengeteg jó játékost képeznek és nevelnek föl, akik aztán a kispadokra szorulnak, válogatott szempontból viszont az az érdekünk, hogy minél többet játsszanak, és adott esetben lássuk őket hibázni is, miközben fejlődnek. Gondoskodnunk kell tehát róluk. A szövetséggel, a klubokkal és az edzőkkel együtt mindent meg kell tennünk, hogy azok a játékosok, akik a 2020-as és a 2024-es olimpiára lehetnek optimális versenyzői korban, minél több lehetőséghez jussanak, hiszen így a válogatott számára is nagyobb lesz a merítési lehetőség.

- Visszatérve a nemzeti csapat gerincét adó játékosokra: az Európa-bajnokságról kényszerűségből hiányzó kézilabdázók a BL-ben már újra pályára lépnek, ám nyilván nem egyforma ütemben tudják újraépíteni magukat.
- Szucsánszki Zita és Kovacsics Anikó hetek óta teljes értékű munkát végez, játszanak folyamatosan. Jó látni, hogy Tomori Zsuzsanna és Zácsik Szandra is pályára lép, látszik rajtuk a korábbi hosszú kihagyás, de két nagyon jó játékosról beszélünk, akikre szükségünk van nekünk is a válogatottnál, és szívós munkával újra elérhetik vagy talán túl is szárnyalhatják a korábbi nívót, amelyen kézilabdáztak.

- A női válogatott célkeresztjében a tokiói olimpia áll, 2017 pedig meghatározó év lehet a fejlődés szempontjából. A legközelebbi cél a Szlovákia elleni vb-selejtező, ám kérdés, a tétmérkőzések mellett milyen ellenfelekkel szemben tud majd pályára lépni a csapat?
- Alakul a programunk, és elmondhatjuk, hogy a gyakorlóidőszakban a legjobbak lehetnek az ellenfeleink. Márciusban Horvátországot látjuk majd vendégül, a szlovákok elleni vb-selejtező előtt pedig Románia ellen gyakorolhatunk júniusban. Szlovákia ellen kemény csatára számítok, tisztelnünk kell az ellenfelet, fel kell készülnünk, és ki kell jutnunk a világbajnokságra, ez azonban csak kemény munkával érhető el, ezt a játékosokban is tudatosítanunk kell. Nyáron alkalmunk nyílik Magyarországra hívni közös edzőtáborozásra a világ- és Európa-bajnok norvégokat. Ennek részleteit most egyeztetjük, de az az időszak nagyszerű alkalom lehet arra, hogy a világ legjobbjaitól tanuljunk, és velük közösen eddzünk. A decemberi, németországi világbajnokság előtt pedig mi utazunk Norvégiába, és a Möbelringen Kupán a házigazdák mellett pályára léphetünk az olimpiai bajnok oroszok, valamint a mindig kiszámíthatatlan dél-koreaiak ellen.

- Az ellenfelek erejét elnézve nem lesz könnyű éve a válogatottnak a tétmérkőzéseken kívül sem. Hasznosabb felkészülni a vb-selejtezőre és a vb-re az elit segítségével?
- Tanulni mindig érdemes, és esetlegesen egy-egy vereségből talán még jobban lehet, a legfontosabb, hogy képesek legyünk hatvan percen keresztül koncentráltan kézilabdázni. Komoly tapasztalatot adott számomra a decemberi Európa-bajnokság, hiszen ősszel, illetve az Eb előtt győztes meccseket játszottunk Szlovénia, majd a Kárpát Kupán Hollandia B-válogatottja és a Neagu nélkül felálló románok ellen, így a kontinensviadalon kellett, hogy megtapasztaljam, melyik játékos miként reagál a vereségre, hogyan tudnak továbblépni a lányok. Természetesen minden mérkőzésen győzni szeretnék, de egy felkészülési meccsen elszenvedett vereség is lehet hasznos.




A női válogatott kerete a február 20-21-i összetartáson:
(Budapest, Elektromos Csarnok)

Kapusok: Bíró Blanka (FTC-Rail Cargo Hungaria), Janurik Kinga (ÉRD), Oguntoye Viktória (Dunaújvárosi Kohász KA)

Jobbszélsők: Faluvégi Dorottya (FTC-Rail Cargo Hungaria), Klujber Katrin (Dunaújvárosi Kohász KA), Lukács Viktória (FTC-Rail Cargo Hungaria)

Átlövők, irányítók: Hornyák Dóra (FTC-Rail Cargo Hungaria), Kiss Nikolett (ÉRD), Klivinyi Kinga (ÉRD), Kovács Anna (Dunaújvárosi Kohász KA), Pálos-Bognár Barbara (Budaörs KC), Szalai Babett (Dunaújvárosi Kohász KA), Szekeres Klára (FTC-Rail Cargo Hungaria), Termány Rita (MTK Budapest), Tomori Zsuzsanna (Győri Audi ETO KG), Triscsuk Krisztina (Siófok KC), Szöllősi-Zácsik Szandra (FTC-Rail Cargo Hungaria)

Beállók: Kisfaludy Anett (ÉRD), Mészáros Rea (FTC-Rail Cargo Hungaria), Sirián Szederke (DVSC-TVP)

Balszélsők: Erdősi Ildikó (Siófok KC), Kelemen Éva (DVSC-TVP), Schatzl Nadine (FTC-Rail Cargo Hungaria)

Szövetségi kapitány: Kim Rasmussen
Edző: Siti Bea

Forrás: MKSZ



Magyarország - további hírek

2019. május 22. 18:15

Búcsúzunk

2019. május 18. 18:21

Az ÉRD lett a bajnoki negyedik

2019. május 17. 17:55

Tisztességgel helytállt a Móvár

2019. május 15. 17:57

Snelderrel győzött a Fradi

2019. május 15. 7:19

Női keret a vb-selejtezőkre

2019. május 13. 7:27

"A magyaroknak nincs taktikája"

2019. május 12. 15:12

Megvan az ötödik BL-győzelem is!

2019. május 11. 22:16

Junior Final4-győztesek a magyarok

2019. május 11. 20:40

Felülhet a trónra a Siófok

2019. május 11. 15:05

Lehengerlő játékkal döntős a Győr

2019. május 10. 19:09

Móváron is kikapott a Békéscsaba

2019. május 10. 15:12

Döntőben a juniorok

2019. május 10. 12:09

Megvan a BL All Star csapata

2019. május 10. 6:20

Junior Final Four Pesten

2019. május 9. 18:04

Magabiztos Fradi-diadal

2019. május 8. 18:40

Pontot csent otthon az Eger

2019. május 5. 14:45

Siófok: döntetlen az odavágón

2019. május 5. 6:41

Négy meccs szombaton

2019. május 4. 18:08

Danyi megerősítve pozíciójában

2019. május 3. 18:44

Újabb két pontot zsebelt be a Fradi