Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

Akadémiai sikerek

2015. május 22. 9:47 © handball.hu

A Nemzeti Kézilabda Akadémia sikereitől hangosak a korosztályos bajnokságok hírei, sőt, még az alsóbb osztályú felnőtt bajnokságok kapcsán is felmerül a nevük. Szokásos év végi összefoglalónkban a reflektorfényből kimaradó bajnokságok eredményeit igyekszünk áttekinteni.

Akadémiai sikerek
Az utánpótlás-bajnokságok évek óta nagyrészt az ETO és az FTC versengéséről szóltak (általában a győriek sikerével), amibe csak néha tudtak mások beleszólni. A NEKA azonban már tavaly is letette a névjegyét az Országos Serdülő Bajnokság megnyerésével, az idén pedig, kis túlzással, ahol megjelentek, ott bajnokok is lettek. Ahol pedig nem, ott sincs szégyenkeznivalójuk.

Az OSB-t (U16) az idén is ők hódították el. Az örvendetesen sok nevező csapat miatt az idei szezonban nyolc csoportban folytak az alapszakasz küzdelmei, és az országos nagydöntő sem hat, hanem nyolc csapat részvételével zajlott. Az Akadémia és a Mosonmagyaróvár csapatai impozáns teljesítményt nyújtottak, az alapszakaszban és a rájátszásban is csak 1-1 vereséget szenvedtek (értelemszerűen egymástól), így jutottak az országos döntőbe. A korábbi években jól szereplő Győri ETO a rájátszásban a középmezőnyben végzett. A mosonmagyaróváriak azután az országos döntőben már kevésbé szerepeltek jól, többek között a Ferencvárostól is kikaptak, a NEKA viszont hibátlan mérleggel jutott a döntőbe. Ugyancsak vesztett mérkőzés nélkül jutott oda a szezon közben még többször is hibázó FTC is. A döntőben pedig a balatonbogláriak bizonyultak jobbnak, végig vezetve nyerték meg a döntőt (22-21), és védték meg címüket.

Hasonlóan jól teljesítettek egy szinttel feljebb, az ifjúsági (U18) bajnokságban is, itt a Győri ETO volt az ellenfelük. Az alapszakaszban az egymás elleni meccseiket mindkétszer a hazai csapat nyerte, és ezen kívül nem találtak legyőzőre. A rájátszásban azután már az akadémisták nem hagytak kétséget afelől, hogy ki a jobb, Győrben is nyerni tudtak, így a teljes szezonban egyetlen vereséggel, a rájátszásban hibátlan teljesítménnyel nyerték meg a bajnokságot.

A junior bajnokságban (U20) nem voltak esélyesek, hiszen a legidősebb játékosaik is három évvel fiatalabbak a korosztály korhatáránál (a NEKÁ-ban 1998-as születéstől vannak játékosok, az idei junior korhatár pedig 1995 volt). Ennek ellenére sikerült bejutniuk a felsőházi rájátszásba, amit mindenképpen komoly sikernek tarthatnak, akkor is, ha a bajnoki címbe nem szólhattak bele. Ez a Győr és a Mosonmagyaróvár versenyfutásáról szólt, és egészen a legutolsó fordulóig nyílt maradt. Ekkor az ETO Balatonbogláron, a Mosonmagyaróvár pedig a Népligetben vendégeskedett, a két mérkőzést egy időben játszották. Mindkét csapat azonos pontszámmal indult, de az egymás elleni eredmény a mosoniaknak kedvezett. Ők azonban kikaptak a Ferencváros vendégeként, és egy darabig azt hitték, kicsúszott a kezükből az aranyérem, de azután megjött a hír, hogy a Győr is vereséget szenvedett a NEKA otthonában, így a Mosonmagyaróvár nyerte meg a bajnokságot.

A másodosztályban (NB I/B) nyugaton az idén is a Szekszárd és a Budaörs versenyfutása határozta meg a bajnokságot. Bár mindketten hibáztak itt-ott, ezek a pontvesztések kiegyenlítették egymást, és egészen az utolsó fordulóban rendezett Budaörs - Szekszárd rangadóig nyílt maradt a bajnokság. Itt azután a hazaiak 24-20-ra nyertek, ezzel 2013 után ismét Budaörsre került a nyugati csoport bajnoki címe. Érdemes kiemelni a budaörsi csapat kiegyensúlyozottságát: úgy lettek bajnokok, hogy a legjobb góllövőjük, Földes Viktória, csak a 26. a bajnokság góllövőlistáján (a gólkirálynő a szekszárdi Vasas Edina lett). A kieső helyeken a Marcali, a Pilisvörösvár és a Pécs végeztek, a junior bajnokságot a Kozármisleny csapata nyerte meg.

A keleti csoportban a friss feljutó Göd csapata egyből az első évben meg is nyerte az NB I/B bajnokságot is. Csapatuk meghatározó tagjai vagy régi ismerősök, vagy a szomszédból kölcsönkapott játékosok: Tóth Tímea (aki a bajnokság legjobb góllövője is volt) és Kirsner Erika, egykori válogatott játékosok voltak a csapat vezérei, és fontos szerep jutott a Vácról kettős játékengedéllyel Gödre is lejátszó Helembai Fannynak és Hámori Konszuélának is. Kiesett (legalábbis papíron) az Abonett KC, a Balmazújváros és a DVSC II. A junioroknál a Hajdúnánás lett a bajnok.
Érdemes megemlíteni, hogy az idei évben a másodosztályú küzdelmekben négy NB I-es klub II. csapata vett részt, a Győr, a Mosonmagyaróvár és a Ferencváros nyugaton, a Debrecen pedig keleten, ez utóbbiak a 12., kieső helyen végeztek.

Érdemes megemlíteni, hogy az idei évben a másodosztályú küzdelmekben négy NB I-es klub II. csapata vett részt, a Győr, a Mosonmagyaróvár és a Ferencváros nyugaton, a Debrecen pedig keleten, ez utóbbiak a 12., kieső helyen végeztek.

Szokatlan végeredmény született a harmadik vonalban, az NB II-es bajnokságokban. Itt hat csoportban zajlott a bajnokság, és a hatból négy helyen is egy-egy utánpótláscsapat lett a bajnok. Kivételként északkeleten a Füzesabony, északnyugaton pedig a másodosztályból tavaly kieső VKL SE nyerte meg a bajnokságot. Az északi csoport győztese a Szent István SE II lett. Ők természetesen nem juthatnak fel, mivel klubjuk első csapata az NB I/B-ben szerepel. Mögöttük az elvileg feljutást érő második helyen a Tata végzett. A keleti csoportban a Békéscsaba II lett a bajnok, és az Orosháza II. csapata is felállhat a képzeletbeli dobogóra. A déli csoportban a Dunaújváros II lett a bajnok, az ezüstérmet az Érd II szerezte meg, ezt a csoportot tehát uralták az utánpótláscsapatok. A délnyugati csoport kapcsán pedig visszakanyarodhatunk a cikk elejéhez: itt ugyanis a Nemzeti Kézilabda Akadémia lett a bajnok (és itt is egy utánpótláscsapat, a Kozármisleny II szerezte meg az ezüstérmet).

Amennyiben a déli országrész mindhárom bajnoka vállalná jövőre az NB I/B-t (ez korántsem lehetetlen), és a DVSC II is (feljutó hiányában) itt folytathatná, akkor ott jövőre 7, a papíron felnőtt, de kizárólag utánpótláskorú játékosokat foglalkoztató Szent István SE-vel együtt 8 utánpótláscsapat versenyezne.

A döntésre még bő egy hónapjuk van, akárcsak az NB I/B-s bajnokoknak. A Göd csapata szinte biztosan nem fog nekirugaszkodni az első osztálynak, Budaörsön szándék lenne rá, de azt ők is látják, hogy a lehetőségeik egy stabil NB I-es szerepléshez nem biztosítottak, hogy végül hogyan fognak dönteni, még nem tudhatjuk.

A bajnokoknak, helyezetteknek, és mindazoknak, akik tisztességgel harcolták végig a 2014/15-ös szezont, ezúton is gratulálunk!

Németh Attila

© handball.hu

Magyarország - további hírek

2019. május 22. 18:15

Búcsúzunk

2019. május 18. 18:21

Az ÉRD lett a bajnoki negyedik

2019. május 17. 17:55

Tisztességgel helytállt a Móvár

2019. május 15. 17:57

Snelderrel győzött a Fradi

2019. május 15. 7:19

Női keret a vb-selejtezőkre

2019. május 13. 7:27

"A magyaroknak nincs taktikája"

2019. május 12. 15:12

Megvan az ötödik BL-győzelem is!

2019. május 11. 22:16

Junior Final4-győztesek a magyarok

2019. május 11. 20:40

Felülhet a trónra a Siófok

2019. május 11. 15:05

Lehengerlő játékkal döntős a Győr

2019. május 10. 19:09

Móváron is kikapott a Békéscsaba

2019. május 10. 15:12

Döntőben a juniorok

2019. május 10. 12:09

Megvan a BL All Star csapata

2019. május 10. 6:20

Junior Final Four Pesten

2019. május 9. 18:04

Magabiztos Fradi-diadal

2019. május 8. 18:40

Pontot csent otthon az Eger

2019. május 5. 14:45

Siófok: döntetlen az odavágón

2019. május 5. 6:41

Négy meccs szombaton

2019. május 4. 18:08

Danyi megerősítve pozíciójában

2019. május 3. 18:44

Újabb két pontot zsebelt be a Fradi