Nemzetközi tornán szerepeltünk
2013. július 2. 6:17 © handball.hu
Hétvégén a felnőtt és a junior női strandkézilabda-válogatott a Budaörsön megrendezett nemzetközi tornán mérette meg magát, hogy hol is jár a felkészülésben. Köszönhetően a Budaörs és Neukum Tamás munkájának, női szinten színvonalas verseny kerekedett.

Budaörs – Magyarország 0-2
A nagyon szimpatikus budaörsi csapattal jó hangulatú mérkőzést játszottunk, ahol a könnyen nyert első félidő után a hazaiak a második félidőben már nagyon szoros eredményt értek el a válogatottal szemben.

Magyarország: Bozsó Nóra, Tóth Enikő - Tóth Krisztina, Ladics Vivien, Csiki Renáta, Sütő Sára, Zsigmond Adrienn, Gróz Kitti, Kretz Fruzsina, Tóth Emese,
Gólszerzők: Kretz F. 10, Csiki R. 8, Tóth E. 10, Ladics 1, Sütő S 4, Gróz K. 16
Szenzációsnak mondható eredmény született, ellenfelünk kicsit nagyképűen állt a mérkőzéshez, és menet közben már nem tudott az érett játékot játszó magyar junior válogatott ellen felállni a padlóról. Nagyon jó érzés volt látni a lányok játékát. Bár korai még bármit mondani, az idei junior válogatott sem lesz valószínűleg gyenge. A támadó négyesünk parázs játékot mutatott be.

Magyarország: Kókai Ágnes, Győri Ágnes - Csuka Alexandra, Oláh Nóra, Hajdú Ágnes, Sidó Krisztina, Fekete Bozsana, Kretz Fruzsina, Tóth Emese, Gróz Kitti
Gólszerzők: Oláh N. 2, Kretz F. 12+2, Fekete B. 10, Gróz K. 16, Tóth E. +2
Az első félidő első nyolc percében folyamatosan vezettünk 6-8 góllal, így az a játékrészt könnyen hozta a válogatott. A második félidőben csakúgy, mint az első félidő harmadik harmadában, azok játszottak, akik még versenyben vannak az utazó helyekért. Sajnos 8-9 perc alatt csak hat gólt lőttünk, így hiába hajráztunk már a kezdővel, az utolsó 2-3 percben 8 pontot dobva nem volt elég. A szétlövésben a norvégok jobban játszottak a lehetőségekkel, így veszítettünk ellenük.

Magyarország: Bozsó Nóra, Tóth Enikő - Tóth Krisztina, Ladics Vivien, Csiki Renáta, Sütő Sára, Zsigmond Adrienn, Gróz Kitti, Kretz Fruzsina, Tóth Emese
Gólszerzők: Kretz F. 9, Csiki R. 6, Tóth E. 11, Ladics 2, Sütő S. 2, Gróz K. 14, Bozsó 2, Tóth E 2
Csakúgy mint a felnőttel, itt is jó hangulatú barátságos mérkőzés alakult ki, helyenként szép technikás játékkal mind a két részről.
Norvégia A – Magyarország junior 1-2 (19-20, 25-22) 10-11
Magyarország: Bozsó Nóra, Tóth Enikő - Tóth Krisztina, Ladics Vivien, Csiki Renáta, Sütő Sára, Zsigmond Adrienn, Gróz Kitti, Kretz Fruzsina, Tóth Emese
Gólszerzők: Kretz F. 5+4, Csiki R. 6, Tóth E. 4+3, Ladics 2, Sütő S. 7+2, Gróz K. 18+4

Norvégia B – Magyarország 0-2 (16-23,17-20)
Magyarország: Kókai Ágnes, Győri Ágnes - Csuka Alexandra, Oláh Nóra, Hajdú Ágnes, Sidó Krisztina, Fekete Bozsana, Kretz Fruzsina, Tóth Emese, Gróz Kitti
Gólszerzők: Hajdú 16, Kretz F. 2, Fekete B. 13, Gróz K. 5, Csuka A. 5, Sidó K. 6
Már nem sok energiája maradt a csapat egy részének az esti mérkőzésre, ami ennek ellenére nagyon jól sikerült a felnőtt csapatunk számára. Hajdú Ági és fekete Bozsi gólerős játéka biztos záloga volt a győzelmünknek. A védekezésünk erősen biztató volt a rendes felállások ideje alatt.

Magyarország: Hajdú 6, Fekete B. 18+2, Csuka A. 12, Sidó K. 4, Oláh N. 6+2, Zsigmond A. 2
Magyarország junior: Kretz F. 2, Csiki R. 2+2, Tóth E. 28+2, Ladics 6, Sütő S. 7+2, Gróz K. 4
Érdekes mérkőzés volt, igyekeztünk színvonalasan játszani, és kiszolgálni a közönséget. Mesi és Bozsi nagyot játszottak, és érdekes gyakorlás volt mind a két csapatrésznek.
Norvégia B – Magyarország junior 1-2 ( 21-25, 26-24) 8-10
Magyarország: Bozsó Nóra, Tóth Enikő - Tóth Krisztina, Ladics Vivien, Csiki Renáta, Sütő Sára, Zsigmond Adrienn, Gróz Kitti, Kretz Fruzsina, Tóth Emese
Gólszerzők: Kretz F. 4, Csiki R. 4, Tóth E. 6+2, Ladics 2, Tóth Enikő 2, Bozso Nóra L. 2, Gróz K. 35+2

Magyarország – Horvátország 2-0
Válogatottunk fölényes győzelmet aratott a 2011-es Európa-bajnokkal szemben a torna utolsó mérkőzésén. Ez a mérkőzés volt hivatott dönteni egy-két még kiadó helyről a csapatban. Kellemes meglepetés volt a játékosok érett, megfontolt játéka, és meg nem alkuvó küzdelme a kiadó helyért.

Junior válogatottunk - köszönhetően a meghívásnak - bizonyíthatott végre a felnőtt mezőnyben az évek óta fanyalgóknak, hogy nem azért nyer,

Nagyon szépen köszönjük a szereplési lehetőséget a rendezőknek, a kedves fogadtatást és szurkolást a budaörsieknek, és mindenkinek, aki ott volt, és támogatott minket! A lányok nagyon elszántak, és nagyon szeretnének valami kiugró eredményt hozni az idén. Reméljük, jó úton járunk, és sikeresek leszünk!
Gróz János
© handball.hu