SZTÁR Sport: Az EHF-kupával kapcsolatban eddig csak az nem jött be, hogy a Lipcsével játszhassátok az elődöntőt...
Tóth Tímea: Valóban, én szerettem volna az elődöntőben inkább külföldi csapat, jelen esetben a Lipcse ellen játszani. Egyrészt kellemes emlékeink vannak a németek ellen korábban vívott meccsekről, másrészt egy utazással járó, külföldi mérkőzésnek a hangulata nagyon tudja motiválni a játékosokat. De a sorsolás nem kívánságműsor, ha már így alakult, belekezdünk a nagy, Cornexi elleni sorozatba. Mindenesetre érdekes helyzet, hogy a bajnoki találkozókkal együtt másfél hónap alatt ötször mérkőzünk a fehérváriakkal.

SZTÁR Sport: A Gudme elleni első találkozó után talán csak a legelvakultabb Fradi-drukkerek bíztak a továbbjutásban. Hogyan élted meg belülről a negyeddöntő párharcát?
Timi: Furcsa, de biztosan éreztem, hogy meglesz a továbbjutás. Bár a Népligetben csupán egyetlen góllal tudtunk győzni, úgy láttam, hogy a dánok a tőlük telhető maximumot nyújtották, s ez a visszavágón be is bizonyosodott. Az elődöntőbe jutáshoz persze az is kellett, hogy mi sokkal jobban játszottunk idegenben, mint hazai pályán, több olyan játékos volt, aki hozzá tudott tenni a sikerhez. Jó érzéssel töltött el, hogy mindenkin hatalmas elszántságot láttam, s ebben a "na, most megcsináljuk!" hangulatban nem is születhetett más eredmény.

SZTÁR Sport: Az elmúlt hetek válogatott és kupamérkőzései kapcsán újra beszédtéma lett a magyar csapatok úgynevezett dán-fóbiája. Véleményed szerint létezik ilyen?
Timi: Tény, hogy a mi szempontunkból nagyon negatív a magyar-dán mérleg, de én nem fóbiáról beszélnék, inkább azt mondom, az elmúlt évek tétmeccsein nem volt szerencsénk ellenük. Hiszem, hogy a válogatott és a klubcsapatok dánok elleni, mostanában aratott győzelmei véget vetnek ennek a sorozatnak, és a jövőben ez nem lesz téma többé.

SZTÁR Sport: Nem nyomaszthatja a válogatottat, hogy az első győzelmek és a klubcsapatok remeklése megnövelheti az oroszországi világbajnoksággal kapcsolatos elvárásokat?
Timi: Az nem baj, ha egy sikeres "alapozó" periódussal vágunk neki a közvetlen felkészülésnek. Ezek az eredmények hatalmas tartást és önbizalmat adhatnak egy megfiatalított együttesnek. Azonban nem szabad elhamarkodott következtetéseket levonni az elmúlt hónapok győzelmeiből, hiszen teljesen más megnyerni egy-egy mérkőzést, mint egy világbajnokságon, sorozatterhelés alatt teljesíteni. Én, aki mindig a maximumra törekszem, és azt rendre ki is mondom, most kicsit óvatosabb vagyok, nem merem egyértelműen kijelenteni, hogy éremért játszunk majd az év végén Szentpéterváron. Bár ahogy ismerem magam, a vébé előtt már úgyis azt fogom nyilatkozni, hogy győzni megyünk...

SZTÁR Sport: A válogatott átalakulásával párhuzamosan a csapaton belüli szerepek is megváltoztak. Könnyen feldolgoztad, hogy - gólerős átlövőként - vezérszerep hárul rád?
Timi: Azt hiszem, számomra most jött el az idő, amire mindig is vártam, történetesen, hogy a válogatottban is felnőjek a rám szabott feladatokhoz. Bevallom, büszke is vagyok arra, hogy egy fiatal, rendkívül motivált csapatban vár rám vezérszerep. A helyzet egyébként nem új számomra. A Ferencvárosnál voltam már hasonló szituációban, amikor a korábbi sztárok elmentek a klubtól, ránk, fiatalokra nagy teher hárult, és nagyon jól jöttünk ki belőle, bőven túlteljesítettük a várakozásokat. Valami hasonlót remélek idén a válogatottól.

SZTÁR Sport: Nem titok, hogy kitűnő ajánlatot kaptál a Dunaferrtől. Mi tart mégis a Ferencvárosnál?
Timi: A Dunaferré egy minden szempontból kifogástalan, igazi profi klub ajánlata volt, azonban egy újabb évre elköteleztem magam a Fradihoz. Legalábbis szóban, de ez számomra becsületbeli kérdés, felér egy aláírással.

SZTÁR Sport: Mégis miért?
Timi: Egyszerűen azért, mert nem éreztem úgy, hogy mennem kell. Addig pedig, amíg a szívem nem késztet változtatásra, maradok. Lehet, hogy a Ferencvárosnál nem olyan profik a körülmények, mint Dunaújvárosban, de az érzelmeimmel nem tudok harcolni. Mondok egy példát! A válogatott összetartásán a csapattársaim sorra jöttek oda hozzám, hogy milyen jó nekem, mert Németh András személyében ilyen jó fej edzőm van. Én pedig kihúztam magam, és büszkeséggel töltött el, hogy hát igen, ő az én edzőm! Egyébként mindketten úgy gondoljuk, hogy a fejlődésem szempontjából egy évre még mindenképp szükségem van a Fradinál végzett munkára, aztán majd meglátjuk. Biztató a jövőre nézve, hogy a jelenlegi csapat magja jövőre is együtt marad, a közös távlatokhoz pedig már csak az kell, hogy az idei eredményes szereplésre mások is felfigyeljenek. Olyanok, akiknek a segítsége könnyebbé teheti a klubnál a jövőt.

SZTÁR Sport: Érthető, hogy klub- és válogatottbeli mestered ragaszkodik hozzád, hiszen annak idején ő fedezett fel...
Timi: Ami tény, hogy amikor 16 éves voltam, ő kereste meg a szüleimet, és hozott el a Fradihoz. Akkoriban persze teljesen más volt a csapatban betöltött pozícióm, olyannyira, hogy az első két évben használhatatlan voltam. Bár a zalaegerszegi Caolánál már 15 éves koromtól NB I-ben játszottam, a Fradinál végzett edzésmunka annyira megterhelt, hogy szinte folyamatosan sérüléssel kínlódtam. Ennél fogva egy jó ideig nem tudtam a felnőtt csapatban bemutatkozni.

SZTÁR Sport: Nem ért csalódásként, amikor két Népligetben töltött év után Vácra kerültél kölcsönjátékosként?
Timi: Egyáltalán nem. Akkoriban a Vác a Fradi fiókcsapata volt, ahová nem azért kerültek játékosok, mert lemondtak róluk, hanem azért, hogy fejlődjenek és szokják az NB I-es mérkőzéseket. Egyébként - ahogy utólag megtudtam - csak nagy nehézségek árán sikerült a kölcsönadásom. Vácott nem tartottak olyan játékosnak, aki segíthet a csapatnak, így a Fradi-vezetőknek hosszasan kellett könyörögniük, hogy ott játszhassak. A kölcsönévem azonban nagyon jól sikerült, a csapat hatodik helyen végzett a bajnokságban, én pedig sokat profitáltam abból, hogy végigjátszottam a meccseket. Majd visszatértem a Népligetbe és elkezdtem megvalósítani az álmaimat.

SZTÁR Sport: Apropó, álmok! A legutóbbi közös interjúnkban azt mondtad, leginkább az olimpiai részvételről álmodsz. Milyen érzés volt végül Athénban "felébredni"?
Timi: Nem mondom, hogy csalódás volt az olimpia, de az a tény, hogy nem az előzetesen elvárt eredményt értük el, alaposan rányomta a hangulatra a bélyegét. Lehet, hogy a magyar kézilabdának soha nem lesz ilyen játékosállománnyal rendelkező válogatottja, ezért bosszantó, hogy elszalasztottuk a nagy lehetőséget. De én optimista vagyok, bízom abban, hogy a mostani válogatott is kivívja az olimpiai szereplés jogát, és Pekingben javíthatunk.

SZTÁR Sport: El tudod képzelni, hogy amennyiben másként alakul az életed, súlylökőként szerepelj az olimpián?
Timi: Dehogyis! Ma már semmiképp. Az igaz, hogy középiskolás koromig párhuzamosan kézilabdáztam és atletizáltam. Nyolcadikos koromban a Népstadionban az országos bajnokságon egyéni összetettben 6., súlylökésben pedig 5. voltam. Egy ideig nagyon komolyan gondolkodtam az atlétikában. Magas, vidéki kislányként az adottságaim is megvoltak a sportághoz, és az edzőm, miután látta, hogy a gerelyt és a diszkoszt is egész ügyesen el tudom dobni, biztatott a dobóatléta-karrierre. Azonban hiszem, hogy nincsenek véletlenek, így én sem véletlenül kerültem az atlétika helyett a kézilabdavilágba.

Forrás: SZTÁR Sport (Pircs Anikó)
Fotó: Pálfai Károly