"Legalább huszonhatszor kijelentettem, hogy csak az egyenes kiesés kezdetéig tervezek előre. Annyit tűzhettem ki reális célként, hogy a csoportban szerezzük meg az első két hely valamelyikét, azt pedig tudtam, hogy a következő mérkőzésen, a negyeddöntőben dől el a megítélésünk. Ha nyerünk, pozitív lesz, ha kikapunk, negatív. Kikaptunk. De ki és milyen mértékegységgel képes megállapítani, hogy a magyar válogatott játékosanyaga az első vagy a harmadik? Én magam csupán annyit merek kijelenteni: a mi együttesünk akkor lehetett a világ egyik legjobbja, amikor igazi csapatot alkotott. Most nem így volt. Pedig olimpiai aranyéremről csak az álmodozhat, aki százszázalékosan megoldja minden részfeladatát"- nyilatkozta Mocsai Lajos a Népszavának.

A korábbi szövetségi kapitány elmondta, több dologban is hibázott, de hármat ezek közül ki is emelt. Úgy véli, az általa összeállított taktikai terv túlméretezett volt, kiszemeltjeit nem tudta vezéregyéniséggé kinevelni, ráadásul egyes játékosokban túlzott teljesítményingadozásuk ellenére is jobban bízott, mint kellett volna.

"A szerencse nyilvánvalóan forgandó, de inkább amellé áll, aki rászolgált. Tehát nem a vakszerencsében bízom, hanem a lehető leglelkiismeretesebb felkészülésben, amely Fortunának a legkisebb esélyt hagyja. De a téma kapcsán érdemes megjegyezni, hogy a mi csapatunkban voltak jelen legnagyobb arányban a támadó- és védőspecialisták, ami különösen akkor probléma, ha a kispadtól távolabb eső oldalról kellene cserélni. Mert ilyenkor vagy a gyors indítás és visszarendeződés hiúsul meg, vagy maga a váltás, ami megbontja a védelem egységét. A két kritikus meccsen, az ukránok és a franciák ellen mindkétszer rosszul jött ki számunkra a térfélválasztás - ez például kifejezetten balszerencse."

A már magyar fóbiává váló utolsó szakaszban előjövő fatális balszerencséről is kialakult Mocsai véleménye: "A felmérések alapján idegen környezetben, izgalmi állapotban a magyar játékosoknál a szorongás jóval meghaladja a normális mértéket, e tekintetben a riválisaink mögött járunk."

Forrás: Népszava - Ballai Attila