Rangos torna december végén
2008. november 7. 12:30
Bajnokok Tornája elnevezéssel, három ország négy bajnokcsapatának részvételével rangos nemzetközi tornát rendeznek Dabason, 2008. december 27-28-án.„Felkészületlenebbek vagyunk”
2008. november 7. 6:50
Villámrajtot vett a tavalyi BL-döntős Hypo NÖ: az első körben rögtön az új sztárcsapatnak kikiáltott FCK-t lepte meg. Pénteken a Németh András által vezetett gárda a Zsiga Gyula irányította Podgoricát fogadja.Bemutatkozik az Ikast-Brande
2008. november 7. 3:57
Újra Győrbe érkezik az Ikast. Utoljára hat éve járt itt, s akkor még volt remény arra, hogy EHF-kupa-győztes lehet az ETO. Egy héttel később azonban fergeteges győzelmet értek el kint a dánok, így maradt az "ezüstérem".Kárpát-kupa magyar ifikkel
2008. november 6. 16:12
November 21. és 23. között ismét megrendezik Kolozsváron a Kárpát-kupa elnevezésű felkészülési tornát. A román válogatott mellett Horvátország, Ukrajna és Németország jelezte részvételi szándékát."A céljaink győzelemre köteleznek"
2008. november 6. 14:39
Vérbeli skandináv csapat érkezik a Győri Audi ETO otthonába vasárnap: nyolc norvég és kilenc dán játékos alkotja az Ikast keretét, több olimpiai bajnokkal sorában. Konkoly Csabáék azonban nem ijedősek, csak a győzelmet tartják elfogadhatónak ezúttal is.Fordulópont Ikastban
2008. november 5. 10:13
Az első Bajnokok Ligája - csoportforduló legnagyobb meglepetését éppen az az Ikast szolgáltatta, amely vasárnap a Győri Audi ETO-hoz utazik. Hammersengék ugyanis a címvédő Zvezdát hatgólos vereséggel küldték haza.Hajdu Krisztina felhagy a kézivel
2008. november 5. 9:52
A 29 éves Hajdu Lindhardt Krisztina befejezi pályafutását a tavasszal a dán elsőosztályba feljutó Sønderjysk csapatánál.A Pannon-kupa programja
2008. november 4. 16:38
Megváltozott a Pannon-kupa második napi mérkőzéseinek időpontja. Ennek alapján a szombathelyi Arena Savariában megrendezésre kerülő torna programja a következőképpen alakul:Podgorica, a türelem városa
2008. november 4. 7:38
Kétgólos győzelmet aratott első idei BL-mérkőzésén a Zsiga Gyula által vezetett montenegrói Budućnost T-Mobile a spanyol Elda ellen. A szakember többek között erről a mérkőzésről is beszámolt a handball.hu - nak.Hatan kaptak behívót Larvikból
2008. november 3. 13:17
Norvégia szövetségi kapitánya, Marit Breivik kijelölte a Møbelringen - kupára, valamint a decemberi Európa - bajnokságra utazó tizenhat fős keretét.Értékes döntetlen idegenben
2008. november 2. 19:50
Végig kiegyensúlyozott meccsen, döntetlent ért el a Fehérép Alcoa FKC csapata a görög Patrasz gárdája ellen az EHF-kupa harmadik körében.Hypo-győzelem Dániában
2008. november 2. 17:45
A Bajnokok Ligája B-csoportjában a tavalyi döntős Hypo NÖ egy góllal legyőzte az FCK Håndbold csapatát. A D-csoportban a Nürnberg otthon kapott ki a Krim Mercatortól.