Nyomozás az IHF-nél
2009. január 30. 17:59
A bázeli ügyészség nyomozást indított a Nemzetközi Kézilabda Szövetség gazdálkodása miatt. A szervezet gazdálkodása mellett azt is vizsgálják, hogy Egyiptom törvényes módon kapta-e meg az 1999-es férfi vb rendezési jogát.Akár már a hétvégén játszhat
2009. január 29. 7:57
Amint arról már beszámoltunk, a Dunaferrtől Szűcs Viktória is távozott. A bajnoki aranyérmet megcélzó olasz Salerno szerződtette a beállót a következő fél évre, aki már az orvosi vizsgálatokon is túlesett.Lakat kerülhet a Brassó kapujára
2009. január 28. 17:18
A nagy álmok: a Vâlcea háttérbe szorítása, nemzetközi kupák elhódítása, sőt, a Bajnokok Ligája-diadal egyre inkább távolodnak a brassóiaktól, mint ahogyan játékosaik is.Kindl montenegrói válogatott lett
2009. január 28. 13:32
Realizálódott, amiről eddig csak suttogtak: Kindl Gabriella ezentúl a montenegrói válogatottat erősíti. Döntésének okáról a handball.hu magát az érintettet kérdezte.Fehérváron térhet vissza Juhász
2009. január 28. 6:53
A Rulmentul Brassó szélsője orrtörése után lassan felépül, és két hét múlva talán már pályára is léphet a Fehérép elleni EHF - kupa - mérkőzésen.A csúcson hagyta abba
2009. január 26. 12:19
Hétfőn délben Marit Breivik hivatalosan is bejelentette: lemond Norvégia szövetségi kapitányi posztjáról.Keresik Gumjanov utódját
2009. január 23. 17:25
Az elmúlt hétvégén véget ért a nemzetközi kupaszereplés a két legnevesebb orosz klubcsapat számára, de a megpróbáltatásoknak még nincs vége, legalábbis ami a Ladát illeti… Dán Róbert írása.Mehlmann anyaszerepben
2009. január 23. 12:26
A Győrben élő Mehlmann Ibolya december 28-án a győri Petz-kórházban egészséges kisfiúnak adott életet. A balkezes átlövő minden percét kitölti Olivér, de gondolatban már a visszatérésre is készül.Kialakultak a BL-időpontok
2009. január 22. 15:29
Igencsak sűrű menetrend vár a Győri ETO-ra az elkövetkezendő hetekben. A BL középdöntő-fordulók pontos időpontjai úgy tűnik, tisztázódtak, a bajnoki és Magyar Kupa-csaták pedig így a hétköznapokra tolódnak.Emrich elköszönt
2009. január 22. 13:34
Armin Emrich, Németország 57 éves szövetségi kapitánya személyes okokra hivatkozva lemondott tisztségéről. A szakember utódját egyelőre még keresi a Német Kézilabda Szövetség."A Viborg mellett továbbjuthatunk"
2009. január 21. 14:22
Csoportját megnyerve jutott tovább az osztrák Hypo NÖ együttese a Bajnokok Ligája középdöntő - csoportjába. Az eddig történtek tapasztalatairól Németh András vezetőedző mesélt.Breivik távozik?
2009. január 21. 11:50
Bár előzetesen februárra ígérte Marit Breivik, Norvégia szövetségi kapitánya, hogy eldönti, meghosszabbítja-e szerződését, a norvég TV2 csatorna információi szerint a sikeredző feláll a kispadról.