"A Magyar Kézilabda Szövetség, és elsősorban a szövetségi kapitány kérésére utaztunk ki a tornára, hogy amíg ő a csapattal a Batta Kupán szerepel, addig mi a német válogatottról személyes benyomásokat szerezzünk. Hárman utaztunk: Németh András, az edzőbizottság elnöke, Elek Gábor, a Fradi edzője és én. csütörtökön indultunk, és elég hosszú utazás után érkeztünk meg a szállásunkra Saarbrückenbe, amely a völklingeni torna helyszínétől nagyjából tíz kilométerre helyezkedik el. Egy elég kis csarnok adott otthont a kupának, de egy nagyon jó hangulatú, és jól szervezett eseményen voltunk jelen, amelyen Európa élcsapatai vettek részt a házigazda Németország, Spanyolország, Franciaország és Norvégia személyében. A spanyolok játékán látszott, hogy több, az Itxako együttesét erősítő meghatározó játékosuk hiányzott. A franciák teljes kerettel érkeztek, a norvégoknál pedig egy-két tapasztaltabb ember hiányzott, mint például Tonje Larsen, Gro Hammerseng és Nora Mørk, de a húsvét ellenére minden válogatott közel jó kerettel, és nagy elszántsággal vett részt a tornán.

Az első napon Németország - Spanyolország és Franciaország - Norvégia meccset rendeztek. A franciák meglepetésre kiváló védekezéssel megverték a norvégokat, a németek pedig a végjátékban egy góllal a spanyolokat. A házigazdán látszott, hogy még a tőle megszokott mentalitásánál is hatalmasabb elszántsággal, motiváltsággal és büszkeséggel vett részt ezen az eseményen, amit saját országában rendeztek. Láttuk, hogy az új szövetségi kapitányuk megpróbált mindenkit mozgósítani, és feltűnő volt a német csapat óriási lelkesedése, ahogy hozzáálltak a meccsekhez, ahogy egymásért is küzdöttek. Ez a legpozitívabb dolog volt, amit a játékukban felfedeztem.

Természetesen azt is észre lehetett venni, hogy többféle összeállítást kipróbált Heine Jensen, aki még keresi a csapatát, és ismerkedik a játékosaival, de mindenképpen látszott, hogy jó összhang van közöttük, megpróbálnak a taktikai elképzeléseknek megfelelve kézilabdázni, és még egyszer ismétlem, hogy csapatként olyan pozitív motiváltság is érezhető volt, amely az egyre jobb eredmények felé sodorta őket. A spanyolok ellen még akadozott a gépezet, látszott, hogy az új és a régi emberek régen találkoztak, és a szövetségi kapitány munkája sem mindig a legnagyobb összeszokottsággal találkozott. Szépen védekezték a hatos falat, két magas középső védővel, akik jó hatékonysággal oldották meg a sáncmunkákat. A végjátékban a nagy akarat meghozta a gyümölcsét, és egy nagyon szoros meccsen tudtak nyerni végül.

Pénteken szünnap volt, mi ekkor kirándulgattunk Saarbrückenben, megnéztük a Saar-folyót egy hajóút keretében, sétálgattunk a városban, amelyen látszik, hogy ide-oda vándorolt a történelem folyamán. Inkább egy franciásabb, déliesebb hangulatú kisvárosról van szó, ahol a jó idő és az ünnep hatására mindenki kivonult a parkokba, a Saar-menti strandra, az utcákra, az éttermekbe.

Szombaton folytatódott a torna, ahol a németeknél több olyan ember is lehetőséget kapott, aki az első meccsen nem, és meglehetősen jó játékkal tudták döntetlenre hozni a mérkőzést az egyébként kiválóan kézilabdázó, és a tornát megnyerő francia válogatott ellen. Nagyobb szerepet kapott a visszatérő Nadine Krause, és kisebbet Grit Jurack. Új emberek is bekerültek a csapatba. Beállóban hiányzott Althaus, az ő feladatát szükségbeállókkal oldották meg: hol az irányító, hol pedig a Lipcse balszélsője szerepelt ezen a poszton. Összességében jó teljesítményt nyújtottak, mozgékonyabb, dinamikusabb volt a védelmük, összeszokottabb a támadómunkájuk, és egy igen jó színvonalú meccset vívtak a franciákkal.

Ezt a két találkozót láttuk, a norvégok elleni győzelmüket nem, mert szombaton éjfélkor hazautaztunk, de gondolom, hogy a németek még jobban játszottak, hiszen a formájuk folyamatosan javult a tornán. Ez a nagy diadal a további munkájukkal kapcsolatban döntő fontosságú lesz, hiszen még tovább motiválja őket. Az egyezség szerint az összes meccsükről megkapja az MKSZ a felvételt, ők pedig cserébe a Batta Kupa mérkőzéseit. Mi személyesen próbáltuk feltérképezni a hangulatot, az ottani miliőt, és szerintem sok értékes információt szereztünk. Mind a hárman különböző megfigyelési szempontok alapján jegyzeteltünk, és ezeket meg fogjuk osztani Mátéfi Eszterrel. Ha megkapja a videókat, megnézi azokat, és utána összegezzük a véleményeinket.

A Batta Kupa vasárnapi mérkőzését a brazilok ellen már láttuk. Óriási különbséget véltem felfedezni az akarati tényezőkben, tehát a németek és a magyarok hozzáállása között. Mindaz, ami egy igazi csapatra jellemző, az a németekre illett: az egymásért való küzdés, az egyéni akarati tényezők magas szintje. A labdajáratás sebességében, futómunkában is mindent megtettek. Persze semmi rendkívülit nem kell elképzelni. Kint azt mondtuk, hogy ez egy olyan német válogatott, amely ellen a magyarnak van esélye, és ez a Batta Kupa után sem változott, de azért megdöbbentő volt a hozzáállásbeli különbség, és a játék sebességében való differencia, amely alapján igen komoly, és nehéz mérkőzésekre kell számítanunk.

A németeknek magas átlövőik vannak, akik kifejezetten jó százalékkal dolgoztak. Feltűnő volt Jurak kicsit visszafogottabb teljesítménye, aki vagy sérülés, vagy egyéb taktikai megfontolás miatt kevesebb szerepet kapott. Látszott, hogy Wörz sérülése miatt Jensen az irányítókat próbálgatta ezen a poszton, és Althaus hiánya miatt még beálló poszton is keresi az igazi megoldást. Jellemző volt rájuk a folyamatos futás, a gyors középkezdések, azaz egy olyan lendületes játékra való törekvés, amely a nemzetközi élmezőny trendjének megfelelő. Próbáltak folyamatosan indulni, elsősorban a szélsőik labdafelviteli módokat gyakoroltak, és a felállt fal ellen is folyamatos törekvést láttam az eredményes befejezésekre. Ez hol két beállós átmenetből történt, hol pedig helycserékből kialakított befutásokból.

A Brazília elleni battai meccset nem kell elfelejteni, sőt, mindig emlékezni kell rá. Számomra a találkozó azért volt bosszantó, mert a magyar élcsapatokat általában nem jellemzi ez a hozzáállás, ám a válogatottunknál ezt már decemberben is tapasztaltam az Európa-bajnokságon. Az akarat tüze sokszor hiányzik a játékból. Hogy ez abból fakad-e, hogy nem mindig találjuk meg a megfelelő megoldást, amitől idegesebb lesz a csapat, és kicsit bepánikol, azt nem tudom, de tény, hogy az edzésmunka színvonala megfelelő, mégis a mérkőzésen mutatott játék elmaradt attól, amit szeretnénk látni. Lényegesen alacsonyabb volt a támadásunk dinamikai hatásfoka, az agresszivitás a német tornához képest, ahol elsősorban a minden elsöprő megállításra törekvés, a faultok, a megelőző védekezés voltak jellemzőek. Itthon azért elég bátortalan és kiszolgáltatott helyzetbe kerültek sokszor a védőink az együttműködésbeli és a váltáshibák mellett.

Bulath és Zácsik hiányzott, illetve a második napon Pálinger, és a középső védő Szabó Valéria kimaradt, ez mindenképpen befolyásolta a teljesítményt, bár azt gondolom, hogy akik bekerülnek a válogatottba, és bizonyítási lehetőséges kapnak, azoktól mindenképpen többet várnék. Ha megnézzük a bent lévőket - Zácsikkal kiegészülve - szerintem a legjobb magyar játékosokról van szó. Ezen a kereten már olyan sokat változtatni nem lehet. Látjuk, hogy a nagyon jónak mondott magyar bajnokság nemzetközi eredményei megfelelő szintűek, hiszen a KEK-döntőben ott van a Fradi, a BL-elődöntőbe bejutott a Győr, az EHF-kupa legjobb nyolc csapata közé a Vác, a Loki pedig a BL-selejtezőn túljutva a BL-csoportkörben bizonyított. Nem rossz szereplést zártak tehát a klubcsapataink, mégis elmarad ettől a válogatottbeli teljesítményünk. Ez nagyon fontos szempont. Bár a nemzeti csapatnak lényegesen kevesebb ideje van együtt gyakorolni, de a versenynaptár sűrűsége sokkal több együtt készülésre nem is ad lehetőséget. Igaz, ez jellemző Európa többi együttesére is. Emellett pedig a németeknél is rengeteg csapatból tevődött össze a válogatott, a Buxtehudétól kezdve a Lipcséig.

Én a válogatottban való versenyzés akarati tényezőjében, és a nemzeti mez viselésében sokkal nagyobb presztízst látok, de már az Európa-bajnokságon is elmondtam, hogy ebben látok sokkal nagyobb különbséget a többiekhez képest. Ez az egész magyar kézilabda társasalomra jellemző. Mi, régi edzők mindig hiányoljuk a mindent elsöprő akaratot, mert valahogy régebben mást szoktunk meg. Véleményem szerint ez az új nemzedék már így nőtt föl nálunk. Mindenki láthatja, hogy hol tartunk a különböző színtereken Magyarországon a nemzetközi trendhez viszonyítva, nem csak a sportban, hanem a munkában, a gazdaságban, a kultúrában, az iparban, a szabadidő és a kulturális idő helyes eltöltésében, a barátságok, a kommunikáció terén, és a többi. Tehát sok mindenben vannak olyan lemaradásaink az élet egyéb területén, ami visszatükröződik a játékunkon. Ezen mindenképpen változtatni kell, bár nagyon nehéz beidegződött dolgokon, kialakult szokásokon változtatni.

Érdekes, hogy a magyar rangadók színvonala, akarati tulajdonságai magasabbak. Biztos vagyok benne, hogy ez nem szándékos. Remélem, hogy a játékos nem úgy érkezik egy válogatott összetartásra, vagy tornára, hogy kíméli magát annak érdekében, hogy a klubjában jobb eredményt tudjon elérni. Mi egyszerűen nem tudunk megszakadni az akarattól. Legalábbis én azt látom, hogy amíg más csapatokra a nemzeti érzés, összetartozás, összefogás jellemző, nálunk ezzel kapcsolatban sok hiányt látok. Remélem, hogy azt azért mindenki felfogja, hogy a magyar kézilabda szempontjából olyan esemény következik, amely kvalifikál a világbajnokságra, amin az olimpiai szereplés is kiharcolható. Ha ezen elbukunk, az a sportág számára hatalmas visszaesést jelent.

A hanyatlásunk nem pillanatnyi, hanem egy tartósabb folyamat eredménye, ami végigkísér bennünket, és ezt látnunk kell. Tény, hogy vannak nemzetközi sikereink a klubcsapatok szintjén, de válogatott szinten a középmezőnybe való visszaesés nem egy pillanatnyi rossz szereplésnek köszönhető. Ami megdöbbentő ebben, hogy erre már sok éve felhívtuk a figyelmet, és boncolgattuk az utánpótlás helyzetét is. Én dolgoztam az utánpótlással, és valóban lényegesen kevesebb a kézilabdázó, az igazi tehetség, és a felnőtt, nemzetközi szinten is bevethető játékos, mint régen, amikor a klubcsapatokban tízesével szerepeltek ilyen emberek.

Vannak figyelmeztető jelek, de a probléma nem új keletű, hiszen nagyjából 2007-től tart ez a folyamat. Sokszor kérdés a légiósok szerepe is a magyar bajnokságban. Sajnos ez mind azt jelzi, hogy vannak problémáink, amik kivetítődnek a nemzetközi színtérre is. Tény, hogy világ- és európai szinten nem vagyunk a legjobb öt csapat között, de a középmezőnyben helyünk van, magyarul a világbajnoki selejtezőt sikeresen meg kell vívnunk, hiszen csak így lenne meg az esély az olimpiára való kijutásra. A magyar kézilabda megítélése mindig a válogatotton keresztül történik, és ezáltal kap például anyagi támogatást is. Nem jó megoldás, ha a mindenkori szövetségi kapitány, az edzők, vagy a játékosok fejét vesszük le. Tény, hogy ez egy közös folyamat, amely együtt jár a társadalom nemzetközi szinthez képest való visszaesésével is.

Elhangzott az is, hogy talán kevesebbet kellene edzenünk, hiszen a nemzetközi szinten kevesebbet tréningeznek nálunk. Ez egy óriási tévedés, mert a nyugati játékosok is edzenek hetente hatszor-nyolcszor, mellette pedig olyan egyéni erősítést folytatnak, olyan étrendet követnek, olyan orvosi háttér áll mögöttük, amellyel jobb a regenerációjuk, a sérüléseket megelőzik. Természetesen ez elsősorban pénz kérdése, de itt nem erről van szó, hanem a munkához való viszonyról. Annak a munkának a megbecsüléséről, amelyben a játékos nem munkásként vesz részt, hanem szerencséjére a tehetsége révén azt csinálhatja, amit szeret. Annak az igazi átérzése hiányzik a játékosainkból, hogy ez számára nem csak munka és pénzkeresési lehetőség, hanem hivatás. Ha ezt megéreznék, akkor biztosan nem hiányoznának ezek az akarati tényezők, amelyek most a válogatott meccseken nem voltak fellelhetőek nálunk.

Nem igaz az sem, hogy többet kell edzeni, pedig amikor decemberben hazajöttünk Norvégiából, akkor ezt mondtam, és hogy a fájdalomtűrő küszöböt ezáltal magasabbra kell emelni. Ezt átgondolva úgy vélem, hogy nem kell többet tréningezni, hanem a játékosoknak magukévá kell tenni az edzésmunkát. Minden foglalkozáson érezniük kell, hogy ez értük van, és nem ellenük, hogy minden tréningnek van célja a képesség és a készségfejlesztés szempontjából. Ha ezt megértik, és jobb befogadó alanyokká válnak, akkor az edzés minősége jobb lesz. Nem az a jó tréning, ahol a játékos mindent megcsinál, hanem amiből profitál, tehát önmaga alkotó részévé válik, olyan dolgokat próbál meg, vagy valósít meg, amelyekkel még jobb lehet, és ha ennek eredményeként ez majd a mérkőzéseken is visszaköszön, akkor lesz olyan változás, ami elősegíti a még jobb szereplést.

Sokszor a játékosok szájába adjuk, hogy győznünk kell, és győzni fogunk. Most rá kellett döbbennünk, hogy rendkívül össze kell kapnunk magunkat a hátralévő időszakban, akár a bajnoki meccseken, akár a világbajnoki selejtezőn, hogy azt sikeresen megvívjuk. A folyamat kulcsa tehát a mentális és akarati tulajdonságok megértése lehet. Az, hogy a játékosok nem akarnak, abból is adódik, hogy félnek a kudarctól, egy-egy rosszul sikerült kísérlet után kialakul egy negatív hozzáállás, amelyre inkább a visszafogottság, a kudarckerülés a jellemző, és nincs meg az a pozitív hozzáállás, ami kell, hogy a további sikerekhez segítse. Magyarországon ha győzünk, akkor hurrá-hangulat van, ha kikapunk, akkor pedig temetői. A kettő között kell megtalálni azt az egészséges utat, ami a kudarcot nem elkerüli, hanem abból építkezik, és a sikert is meg tudja élni, és abban is látja a hibákat. Nem hurrá, vagy pokolhangulatnak kell kialakulnia, mert minden siker viszonylagos, és minden kudarc lehet építő. Ha ezt felfogja a válogatott, a játékos, akkor mindenképpen fontos lépés kell, hogy legyen a vb-selejtező megvívása. Egy tény: ha ez a szint így marad, akkor sok siker nem várható."

Köstner Vilmos

Francia tornagyőzelem Völklingenben
A norvégok kiütötték a spanyolokat
Francia siker Norvégia ellen
"A magyarok játéka kisebb csalódás volt"
Nem nőttünk fel a brazilokhoz
Felfrissülten, szép játékkal nyert csapatunk

© handball.hu