Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

Önbizalomnövelő győzelem

2009. december 10. 18:44 © handball.hu

A handball.hu természetesen a Japán elleni utolsó vb-csoportmérkőzés után is készített interjúkat olvasói számára Szucsouban.

Triffa Ágnes
Triffa Ágnes
Mátéfi Eszter: Számítottam arra, hogy ilyen kellemetlen stílusban kézilabdáznak a japánok, váltogatták a védelmüket, az elején kijöttek 4+2-es védekezésre, utána visszahúzódtak picit. A meccs kezdetekor volt pár kihagyott ziccerünk, ha ezeket belőjük, még jobban elhúzhattunk volna, de ez nem jelentett volna semmit, mert tudtuk, hogy ellenfelünk az utolsó percig küzd. Igaz, nekünk is ez volt a szándékunk, hogy mindent megteszünk azért, hogy bejussunk a középdöntőbe. A szünetben átbeszéltünk pár dolgot, és ellentétben a tegnapi mérkőzéssel, amikor pár embert pihentettünk, most úgy cseréltünk minden poszton, hogy megnyerjük a mérkőzést. Amikor Tóth Timi már kicsit elfáradt, akkor bejött Zácsik Szandra, és Tomori Zsuzsát is cseréltük. A kétirányítós játékot pedig erre a mérkőzésre tartogattuk: Kovacsics Anikó és Szucsánszki Zita együtt szerepeltetése is jól sült el, ahogyan az is, hogy a Herr Orsit váltó Triffa Ági is kiváló teljesítményt nyújtott. Egyszóval: ez igazi csapatmunka volt! Nagyon örülök, hogy bejutottunk a középdöntőbe. Bízom benne, hogy a lányoknak ez nagyon nagy önbizalmat ad. Még mindig úgy látom, hogy a formánk egyre jobb. A románok ellen kilencgólos hátrányból feljöttünk kettőre, a norvégok ellen negyvenöt percig nagyon jól tartottuk magunkat. Ma végig küzdöttünk a japánok ellen, és annak ellenére volt tartása a csapatnak, hogy hatalmas tétje volt a találkozónak. Bízom benne, hogy ezután is lépésenként megyünk előre. A következő ellenfelekkel kapcsolatban a spanyol csapat szerintem gyengébb, mint a norvég vagy a román - persze nem lenézve őket.

Hwang Kyungyoung (Japán szövetségi kapitánya): Az első félidő kiegyenlített erők küzdelmét hozta, itt még volt esélyünk. Fiataljaink nem rendelkeznek elég tapasztalattal, rutinosabb játékosaink pedig elfáradtak.

Triffa Ágnes: A videófelvételekről láttuk, hogy az alacsony játékosaik iszonyú gyors lábmunkával rendelkeznek. A védekezésükkel az első félidőben megleptek minket, mert a keresztmozgásos támadásainkat nem tudtuk rendesen kivitelezni, folyton ütköztek velünk, lábbal pedig elég jól védekeztek. A második félidőben ugyanazt csináltuk, de azt megbeszéltük, hogy a keresztmozgásoknál induljunk el minél hamarabb, tehát még a labda átvétele előtt mozogjunk valamerre, és akkor a védő is megzavarodik, nem tudja, merre menjen. A bajnokságban szerencsére elég jól megy a játék a Debrecenben, amit próbáltam átmenteni erre a világbajnokságra. Bakos István kapusedzővel nagyon sokat készültünk, ő is sokat segített, hogy csiszolódjon a védéstechnikám. Sajnos a világverseny elején jól lebetegedtem, 39 fokos lázam volt, utána pedig kétszer tudtam edzeni a lányokkal. A légcsövem még mindig fáj, de nagyon boldog vagyok, hogy végre én is játszhattam, jól ment a védés, és segíthettem a csapatnak.

Szucsánszki Zita: Ráléptem az egyik japán lány lábára, és kicsit kifordult a bokám, de aztán rögzítették, és így pályára tudtam lépni a második félidőben. Kellemetlen ellenfél volt Japán, de még kétszer is meg kell küzdenünk hasonló ellenféllel Kína és Korea személyében. Nagyon furcsa volt, mert dugdossák a labdát, nincs üteme a játékuknak, de párszor azért sikerült átlőnöm őket. Nagyon örülünk, kezeltetjük magunkat, pihenünk, holnap pedig várost nézünk kikapcsolódásként.

Tóth Tímea: Remélem, hogy a Norvégia elleni mérkőzés volt számomra a holtpont. A többi meccsen, amikor pályára léptem, szerintem nem voltam rossz. Remélem, hogy a mai formámat át tudom majd menteni a következő meccsekre is. Kína mindenképpen verhető, a másik két csapat ugyanolyan képességű, bár más stílust képviselnek. Szeretném, ha mindkét találkozót tudnánk hozni. Szerencsére a közösség is jó, a pályán kívül is remekül megértjük egymást. Az idő nekünk dolgozik, mivel nem volt sok időnk együtt készülni, téthelyzetben kezd összeállni a csapat, jobban tudjuk érezni egymást, többet kommunikálni a pályán arról, hogy ki mit érez, mit kellene játszani. Nagyon remélem, hogy ez lesz a járható út, és hogy tényleg egy jó csapat van itt alakulóban. Üdvözlöm az otthoniakat, és külön a csapattársaimat is, akik – úgy tudom, hogy - ma együtt nézték a meccset. Szerencsére egy jó mérkőzést láthattak, ahol tudtunk nyerni. Szurkoljanak nekünk így tovább!

© handball.hu

Vb 2009 - további hírek

2009. december 21. 23:33

Véget ért a menedzserjáték is

2009. december 21. 12:00

„Nyugodt lelkiismerettel jöttem haza”

2009. december 21. 5:52

Szabó Edina: Krumbholz egy zseni

2009. december 20. 13:11

Íme az All Star-csapat!

2009. december 20. 11:34

"Gyors atomkézilabdát játszottunk"

2009. december 20. 11:20

Harmadszor is a világ tetején

2009. december 20. 9:08

Éremmel utaznak haza a norvégok

2009. december 18. 16:10

"A csillagok talán ezt írták meg"

2009. december 18. 14:01

"Meccsről-meccsre fejlődtünk"

2009. december 18. 13:58

Triplázhat Oroszország

2009. december 18. 11:11

Újra robbant a francia bomba

2009. december 17. 14:35

Dánia a legjobb ötben

2009. december 17. 12:04

Összement a nagy mellény

2009. december 17. 9:36

Angoláé a 11. hely

2009. december 17. 9:10

Méltó befejezés

2009. december 17. 8:10

Igazán szép búcsú Szucsoutól

2009. december 16. 18:01

Bemutatkozik Ausztria

2009. december 15. 14:54

Dél-Korea lehet még ötödik is

2009. december 15. 14:39

Oroszország is a négyben

2009. december 15. 13:15

Felcserélt mérkőzések