Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

Már Nyíregyházán a válogatott

2009. június 10. 18:04

Szerdán elkezdte a közvetlen felkészülést a Szlovákia elleni világbajnoki selejtezőre a magyar nőikézilabda-válogatott.

Már Nyíregyházán a válogatott
A mieink a vasárnapi, Bujtosi csarnokban (kezdés 18 órakor) esedékes visszavágóra egygólos előnyt (22–21) csikartak ki a felvidéki Simonyban, ennek ellentételezéseként egy nap plusz szabadságot kaptak Imre Vilmos szövetségi kapitánytól.

Szerdától azonban nem volt pardon, a lányok fejest ugrottak a munkába a mérkőzés helyszínén, és a rávezető futballozás után technikai feladatok, majd a védekezés, és az ebből vezetett gyors lerohanások összehangolása szerepelt a mintegy másfél órás programban. Délután újabb gyakorlás várt a tizennégy játékosból álló keretre, csütörtökön ugyancsak kettőt edzenek Vértenék, a péntek délelőtti gyakorlás után tervezett közönségtalálkozóra viszont csak szombaton fél tizenkettőtől kerül sor a Kossuth téren. Persze, ennek is megvan az oka…

– Számomra a vasárnapi tényleg igazi hazai mérkőzés lesz, hiszen mátészalkai származásúként tulajdonképpen hazajöttem – mondta a győriek huszonhat éves, Bajnokok Ligája második helyezett átlövője, védekező specialistája, Hornyák Ágnes. – Mostanában nagyon ritkán jutok el Szalkára, legutóbb januárban voltam otthon, akkor a válogatott miskolci meccse adott apropót a látogatásra. Kihasználva a mostani alkalmat, a szlovákiai mérkőzést követő három napot is otthon töltöttem, a péntek délutáni szabadprogram keretében pedig meghívtam a csapatot a szüleimhez egy bográcsolásra. Tizennégy évesen kerültem el Szatmár fővárosából, előbb Kisvárdára, majd Dunaújvárosba, Vácra és Győrbe vezetett az utam. Nem tudom, hogy csak miattam hányan érkeznek a vasárnapi mérkőzésre, de a szüleim biztosan ott lesznek.

A tavalyi olimpiai negyedik helyezett csapat tagja igazán nem mondhatja, hogy pihentető szezon van a háta mögött, hiszen a bajnoki, Magyar Kupa és a BL-fronton is eljutott csapatával a végkifejletig. Ezek után nehéz összeszednie magát a játékosnak az ilyen pluszfeladatokra?

– Nehéz, bizony – vallotta be Hornyák Ágnes. – Itt a jó idő, már mindenünk fáj ilyenkor, de legalább már látjuk a végét, hiszen csak egy meccs van hátra az idényből. Ráadásul, ha ezt sikerül abszolválnunk, akkor kijutunk a kínai világbajnokságra, ami elégedettségre adhat majd okot. A szlovákiai meccs nagyon kemény volt, amit a kevés szerzett gól is jelez, hasonlóra számítunk vasárnap, Nyíregyházán is, persze, ha eredményesebbek leszünk a lerohanások végén, akkor nyert ügyünk lehet.

A magyar női válogatott 16 fős kerete

Forrás: www.szon.hu

Vb 2009 - további hírek

2009. december 21. 23:33

Véget ért a menedzserjáték is

2009. december 21. 12:00

„Nyugodt lelkiismerettel jöttem haza”

2009. december 21. 5:52

Szabó Edina: Krumbholz egy zseni

2009. december 20. 13:11

Íme az All Star-csapat!

2009. december 20. 11:34

"Gyors atomkézilabdát játszottunk"

2009. december 20. 11:20

Harmadszor is a világ tetején

2009. december 20. 9:08

Éremmel utaznak haza a norvégok

2009. december 18. 16:10

"A csillagok talán ezt írták meg"

2009. december 18. 14:01

"Meccsről-meccsre fejlődtünk"

2009. december 18. 13:58

Triplázhat Oroszország

2009. december 18. 11:11

Újra robbant a francia bomba

2009. december 17. 14:35

Dánia a legjobb ötben

2009. december 17. 12:04

Összement a nagy mellény

2009. december 17. 9:36

Angoláé a 11. hely

2009. december 17. 9:10

Méltó befejezés

2009. december 17. 8:10

Igazán szép búcsú Szucsoutól

2009. december 16. 18:01

Bemutatkozik Ausztria

2009. december 15. 14:54

Dél-Korea lehet még ötödik is

2009. december 15. 14:39

Oroszország is a négyben

2009. december 15. 13:15

Felcserélt mérkőzések