Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

Hajdu Pekingből értékel

2008. június 16. 12:24 © handball.hu

Szerdáig Pekingben tartózkodik Sinka László, az MKSZ főtitkára, valamint Hajdu János, válogatottunk szövetségi kapitánya. A handball.hu az utóbbit kereste meg, és kérte az olimpiai sorsolás értékelésére, valamint rövid helyzetjelentésre.

Hajdu Pekingből értékel
Hajdu János: Ha a csoportunk erejét nézzük, kissé nehezebbnek tartom, mint a másik hatost, amely szintén erős. A sorsolás így alakult, tehát így kell elfogadnunk. Pozitívumnak gondolom viszont, hogy az erősebb ellenfelek mindig kicsit nagyobb motivációt jelentenek a felkészülés során. Egy gyenge csoportba való kerülés után sokszor megnyugszanak a kedélyek, eláraszthatja a csapatot a hurrá-hangulat, elkönyvelhetik, hogy odamegyünk, és mindenkit jól elverünk. Most viszont a lányok és a szakvezetők is láthatják, hogy minden meccs nagyon komoly lesz. A sorsolás másik előnye pedig az, hogy a csoportmérkőzések után, azaz a hatodik találkozón talán egy hangyányival könnyebb ellenfelet kaphatunk.

handball.hu: Reálisan tekintve hányadik helyezést szerezheti meg a válogatottunk a csoportban?
Hajdu: Mindenképpen továbbjutó helyre, azaz az első négy közé várom a lányokat. A csoportmeccsek első szakasza eldönti, hogy pontosan hová. Az olimpiai kalapbeosztás azt bizonyítja, hogy papíron két csapat is erősebb nálunk (az oroszok az első, a németek a második, mi pedig a harmadik kalapba kerültünk a sorsolás előtt – a szerk.). Mi azonban nem hajtunk fejet Oroszország előtt, ahogyan a világbajnokságon sem tettük, és a németek sem legyőzhetetlenek. Ugyanakkor nem lebecsülendő a többi ellenfél, Dél-Korea, Svédország és Brazília sem.

handball.hu: Dél-Korea játékstílusa amúgy sem szokott túl „kényelmes” lenni a számunkra…
Hajdu: Sinka Lászlóval éppen arról beszélgettünk, hogy mi lenne az előnyösebb: Dél-Koreát, vagy a hazai olimpián játszó Kínát kapni? Szerintem tízből öt ember az egyikre, öt pedig a másikra szavazna. A kínaiak évek óta csak erre a világversenyre készülnek, mégpedig egy kiváló edző vezetésével. Bár ősszel nagy különbséggel (40-21-re - a szerk.) vertük őket a Pannon-kupán, már akkor azt mondogattuk, hogy nem biztos, hogy velük kellene kezdenünk az olimpia nyitómeccsén…

handball.hu: Mivel töltitek az időt Kínában szerdáig?
Hajdu: Nem csak a sorolás miatt jöttünk ki, hanem bejárni a területet, az olimpiai falut, a mérkőzések helyszínét, és felmérni a kettő közötti távolságot. Sok helyen jártam már életemben, de most egy igazi világvárosba csöppentünk, ahol tátva maradt a szánk. Csodálatos, tornyokkal, üvegpalotákkal és sugárutakkal teli centrumba érkeztünk. Az olimpiai mérkőzések helyszínei pedig egyszerűen fantasztikusak: a csoportmeccsek egy 6-7.000 nézőt befogadó komplexumban kerülnek megrendezésre, a helyosztók pedig egy 18.000 férőhelyes gyönyörű építményben, de az edzőtermek is megütik egy magyarországi sportcsarnok színvonalát. Az olimpiai falu igazán kényelmesnek tűnik, tele virágkompozíciókkal, fákkal és parkokkal, mindössze egy-másfél kilométerre az edzőtermektől és a meccsek helyszínétől.

handball.hu: Milyen vendéglátók a kínaiak?
Hajdu: A szervezők rendkívül segítőkészek és barátságosak, mindenhová elkísérnek minket, és bemutatják a várost. Sinka Lacival végigjártuk Peking különböző negyedeit, és azt tapasztaltuk, hogy a többi ember is igen kedves. Mondhatom, hogy megérte vállalni a hosszú utazást, hiszen rengeteg olyan tapasztalatot gyűjtünk, amelyeket a későbbiekben fel tudunk majd használni. Ne felejtsük el azt sem, hogy a jövő évi világbajnokságot szintén Kínában, pontosabban Shanghaiban rendezik! Emiatt is hasznos a sportdiplomáciai barátság építése, a beszélgetés a Nemzetközi Kézilabda Szövetség vezetőivel, a szervezőkkel. Barátként fogunk ide visszatérni, ismerve több olyan személyt, akikhez bármikor bármilyen ügyben fordulhatunk. Egyik fő célunk pedig az volt, hogy edzőmérőzéseket szervezzünk le a csapat akklimatizációs időszakának idejére. Ez részben sikerült, hiszen a tervek szerint augusztus 5-én a házigazdák ellen teszteljük magunkat, a másnapi ellenfelünket pedig még keressük. Sajnos a Dél-Korea elleni taktikát nem tudjuk gyakorolni a kínaiakkal szemben, hiszen úgy alakult, hogy a legutolsó csoportmeccsünket játsszuk ellenük. A meccsek sorrendje egyébként a következő: először a svédekkel, majd a brazilokkal, a németekkel, az oroszokkal, végül pedig Dél-Koreával mérkőzünk meg.

handball.hu: Gondolom, az olimpia időbeosztása sem lesz olyan feszített, mint a többi világversenyé…
Hajdu: Minden mérkőzés között egy pihenőnapunk lesz, ez megfelelő a kisebb sérülések kipihenésére, a relaxációra, valamint a következő ellenfél feltérképezésére.

Peking: Oroszország, Németország

handball.hu (bee)

Magyar válogatott - további hírek

2019. május 22. 18:15

Búcsúzunk

2019. május 15. 7:19

Női keret a vb-selejtezőkre

2019. május 11. 22:16

Junior Final4-győztesek a magyarok

2019. április 4. 18:43

Montenegróval egy csoportban

2019. április 2. 21:35

Kisorsolják a selejtezőcsoportokat

2019. március 24. 15:51

Fölényes siker a vb házigazdája ellen

2019. március 24. 9:34

Tornagyőztesek Siófokon a juniorok

2019. március 23. 13:32

Újra nyertek Franciaországban az ifik

2019. március 22. 21:15

Felkészülnek az ifik és a juniorok is

2019. március 20. 17:12

Pena és Szikora elhagyja az FTC-t

2019. február 28. 19:41

Sorsoltak az ifi Eb-re is

2019. január 17. 7:38

Schatzl Nadine marad a Népligetben

2019. január 15. 11:10

Kiss Éva sem vált klubot

2019. január 9. 8:09

Szucsánszki Zita babát vár

2018. december 13. 19:10

Vb: ellenfélre várnak a magyarok

2018. december 12. 15:43

Véget értek a középdöntők

2018. december 7. 18:43

Súlyos vereség a norvégok ellen

2018. december 5. 22:59

A középdöntő programja

2018. december 5. 18:41

Két pontot visznek a magyar lányok

2018. december 3. 17:44

Megvan az első Eb-győzelmünk