Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

Pálingerről mondták

2012. június 2. 11:45

A női kézilabda-válogatott vasárnap Eb-selejtező mérkőzésen fogadja a fehérorosz nemzeti csapatot. A mieink számára túl sok tétje nincs a dabasi összecsapásnak, hiszen az első csoportban az utolsó fordulótól függetlenül már most továbbjutóként tartják számon Karl Erik Böhn lányait.

Pálingerről mondták
Akad azért valami, ami mégis motiválhatja a magyar együttes tagjait: Pálinger Katalin utolsó válogatott fellépésére készül.

Pálinger Katalin Győrben kezdte a pályafutását, majd az egykori sikercsapat, a Dunaferr kötelékébe szegődött, ahol öt esztendőt töltött el. Később következett egy dániai kitérő az FCK Handbold gárdájánál, aztán egy Szlovéniában eltöltött szezon után (RK Krim), 2007-ben a zöld-fehérek visszacsábították Magyarországra, ahol öt bajnoki cím és ugyanennyi kupasiker mellett nemzetközi porondon is megsüvegelendő eredményeket ért el a győriekkel. Ami a válogatottat illeti, 1997-től kezdve kirobbanthatatlan volt a nemzeti csapat kapujából, amellyel többek között Eb-, illetve vb-bronzot ünnepelhetett, 2000-ben pedig ezüstéremmel tért haza a sydney-i ötkarikás játékokról. 2012-ig tartott ez a csodás kézilabda-pályafutás, ugyanis nem sokkal azután, hogy az idei bajnoki döntőt követően könnyek között búcsúztatta a publikum és a teljes Győri Audi ETO KC, ezúttal a válogatottban is utolsó fellépésére készül Pálinger. Nekünk szurkolóknak pedig nem maradt más, mint bízni abban, hogy a Fradi elleni fináléban bemutatott kimagasló kapusteljesítményhez hasonló produkcióval teszi magának emlékezetessé az utolsó, címeres mezben lejátszott meccsét az élő legenda! Honlapunknak Siti Beáta, Szucsánszki Zita és Herr Orsolya nyilatkozott a vasárnapi mérkőzésről és a kapus búcsújáról.

Siti Beáta (a válogatott másodedzője): Ami a fehéroroszok elleni, utolsó Eb-selejtező meccset illeti, természetesen úgy vágunk neki az összecsapásnak, hogy hazai környezetben kötelességünk harcolni a csoportelsőségért – bármennyire is biztos a továbbjutásunk. Vasárnapra remélhetőleg kipihenik magukat a játékosok, hiszen nem volt leányálom a hazaút az azerbajdzsáni válogatottal lejátszott találkozót követően, így a fáradtság bizonyára rányomta a bélyegét a lányok utóbbi napjaira. Az, hogy Pálinger Kati a búcsúmeccsére készül, abszolút pluszmotivációt jelent a csapat tagjainak, és egész biztos, hogy mindent megtesznek majd annak érdekében, hogy méltóképp köszönjenek el a válogatott kapusától. Klubszinten sajnos nem volt alkalmunk együtt játszani Katival, hiszen a Dunaferrben épp elkerültük egymást, viszont a nemzeti együttesben már dolgozhattunk együtt. Jól emlékszem, 2000-ben - amikor a sydney-i olimpiára készültünk - még nagyon gyerek volt. A humor, a cselszövés, a trükközés soha nem állt távol tőle, de már akkor is az egyik legmelósabb játékosként tekintettünk rá, mivel rengeteget dolgozott nem csak a mérkőzéseken, hanem a tréningeken is, és köztudott, hogy a szorgalom nélkülözhetetlen ebben a sportágban – főleg a kapusposztot illetően…

Szucsánszki Zita (FTC-Rail Cargo Hungaria): Szakmai szempontból úgy nézünk a vasárnapi mérkőzés elébe, hogy mindenképp győzni szeretnénk Dabason, de mivel a továbbjutásunk már korábban biztossá vált, így tény, hogy az új taktikai elemek begyakorlására fektetjük majd a legnagyobb hangsúlyt, amelyeknek a jövőben bizonyára nagy hasznát vesszük. Az, hogy Pálinger Kati az utolsó válogatott meccsét játssza a fehéroroszok ellen, mindenkinek pluszmotivációt jelent, ugyanis szeretnénk győzelemmel búcsúztatni a nemzeti csapat kiváló hálóőrét. Ha úgy fogalmazok, hogy Pálinger Katalin a világ legjobb kapusa, azt hiszem, el is mondtam mindent… Mivel klubszinten nem, csupán a válogatottban dolgoztunk együtt, emberileg nem nagyon tudom jellemezni, de annyi biztos, hogy a lehető legjobb csapatember, ugyanis kiváltképp jellemző rá, hogy nem csak a fiataloknak, hanem mindenkinek ott igyekszik segíteni, ahol tud.

Herr Orsolya (Győri Audi ETO KC): Természetesen nagyon örülünk annak, hogy a szerdai, idegenbeli sikerünkkel kvalifikáltuk magunkat az Európa-bajnokságra, de hazai közönség előtt még véletlenül sem szeretnénk kikapni, pláne most nem, hiszen mindannyian tisztában vagyunk vele, hogy mekkora jelentőséggel bír a Fehéroroszország elleni találkozó, amely Kati utolsó válogatottbeli fellépése lesz. Ha valami, akkor ez a tény önmagában elég motiváció, hogy ne feltett kézzel lépjünk pályára – mondta a kapuvédő, akinek Győrött éppen a visszavonuló Pálingert kell majd pótolnia. – Több szempontból meg lehet közelíteni az átigazolásom történetét, egy dolog viszont tény, egy világklasszis kapus helyére érkezem és szeretném bebizonyítani, hogy nem véletlenül esett rám a klubvezetők választása. Kati hiányát mindenki meg fogja érezni. Amikor nagyon ment a válogatottnak a szekere, akkor ő ott volt a kapuban, fontos védésekkel segítette a csapatot. Ahogy a mondás tartja, végy egy jó kapust! Nekünk volt. Tiszteletben kell tartani, hogy más tervei vannak. Remélem, hogy a sportág mellett maradva, nem feltétlenül az utánpótlásnál dolgozva, segíti tovább a magyar kézilabdát.







Forrás: SportKlub

Eb 2012 - további hírek

2012. december 23. 17:41

VII. handball.hu közönségtalálkozó

2012. december 22. 18:33

Mariama Signate elégedetlenkedik

2012. december 20. 12:22

Szavazhatsz válogatottunk két tagjára is

2012. december 19. 15:18

Hétezren várták az Európa-bajnokot

2012. december 19. 10:14

Szakemberek az Eb-ről

2012. december 18. 14:26

Végetért a Facebook-tippversenyünk

2012. december 18. 13:33

Egy új kezdet

2012. december 18. 9:40

Triscsuk: Az első hely a cél!

2012. december 17. 19:25

"Újabb és újabb szintet sikerült átugrani"

2012. december 16. 17:31

Rédei-Soós: Még soha nem éreztem ilyet

2012. december 16. 17:15

"Szeretem áthúzni a sztereotípiákat"

2012. december 16. 17:03

Örömszavak a bronzmeccs után

2012. december 16. 16:39

Montenegró szakította meg a láncolatot

2012. december 16. 13:54

Számunkra a bronz arannyal is felér!!!

2012. december 16. 13:36

Kihirdették az Eb All Star csapatát

2012. december 16. 10:26

"Elég energiánk maradt a győzelemhez"

2012. december 15. 16:52

"A francia bírók ellen is küzdöttünk"

2012. december 15. 16:26

"Legközelebb talán megverjük őket"

2012. december 15. 16:10

"Megismétlődik" az olimpiai döntő az Eb-n

2012. december 15. 13:40

Szertefoszlottak a döntős álmaink