A magyar válogatott visszaeső teljesítményt nyújt az idő előrehaladtával. A szlovénok elleni nyitómérkőzés gyakorlatilag egy elvárt nyitómeccshez méltó teljesítményt hozott. Mindenképpen a franciák ellen hoztuk a torna legjobb teljesítményét. Azóta, a nagyarányú norvég vereség után a visszaesett a formánk.

Érdekes, hogy miért van ez így, hiszen kétféleképpen lehet tervezni a felkészülést: általában kemény állóképességi és gyorsasági munka esetén a gyengébb teljesítmény után jön a jobb. Nálunk ezt a jellegű munkát végezte a csapat, ezért értetlenül állok az együttes teljesítménye, visszaesése előtt. Látszik a válogatott játékosokon, hogy fáradtak. Ezt így közhelyes megállapítani, mert minden kézilabdázó nagyjából azonos terheléssel érkezik az Eb-re, hiszen tíz-tizenegy meccset lejátszottak a legtöbb ország bajnokságában, a németek, a spanyolok és a magyarok is. Sok csapat játékosa európai kupákban játszik, ahol négy-négy meccs szintén lement. Mások is részt vettek a Világkupán is. Nálunk nem csak azon játszanak gyengén, akik sokat vannak a pályán, hanem mások is. Az év végére a játékosok formája visszaesett, és ez látszik a statisztikában is. A magyar válogatott 35%-os eredményességgel dolgozik, ilyen arányban dobja a gólokat, ez nemzetközi szinten kevés.

A statisztika jobbik része a védő és a kapus teljesítménye, de ott is látok visszaesést a lábmunkát tekintve. Nagyobb gondot látok a gyors indítások számának drasztikus csökkenésében, és a felállt fal elleni támadójáték eredményessége is hasonló százalékot mutat. A vonalkörnyéki ziccereink szélről és beállóból is nagy hibaszázalékkal történnek meg, és miután az átlövőink eredményessége is a támadás eredményességnek megfelelő, nagyjából 30%, komoly deficitek mutatkoznak. Ezt a hollandok elleni vereségtől függetlenül elmondanám, mert előtte is hasonló volt a kép.

Gyakorlatilag a csapatból Szucsánszkinak jó a teljesítménye, és a holland meccset kivéve Pálingeré, valamint a részfeladatokat megoldó Herré. Bulath jó kezdte az Eb-t, de a két utolsó találkozón visszaesett. A többiek meg azelőtt, és azóta se remekelnek, bár pár pillanatnyi fellángolás akad.

A labda nélküli lábmunkának a dinamikája, a holland, francia, norvég és svéd csapathoz képest sokkal rosszabb. A húzás-kontra játékban a labda sebessége, és a lábmunka nálunk sokkal kisebb, az átvétel pontossága, keménysége sokkal kisebb, ezért is sikkad el a kialakuló helyzet lehetősége.

Az Európa-bajnokság előtt úgy vélték, hogy az 5-8. hely reálisan tervezhető. Ebbe beszámították, hogy a csoportból tovább kell jutni, és pontot kell hozni. Ez megvalósult, a norvégok elleni fiaskó miatt a szájízünk volt csak rossz. Azért is érdekes a teljesítmény és a motiváltság visszaesése, mert például az ukránok elleni meccsen akart a csapat, ez a hollandok ellen nem volt világos számomra, ezért értetlenül állok a dolog előtt. A francia győzelem után hurrá-hangulat uralkodott az országban, most pedig a hollandok elleni vereség után temetői hangulat. Az arany középutat nem találjuk meg. Gro Hammerseng nyilatkozta a handball.hu-n a svéd vereség után, hogy viccesen fogták fel az egészet, mi pedig másképpen dolgozzuk fel a sikert és a kudarcot, de ez nem csak a kézilabdára, hanem a magyar nemzetre jellemző.

Mint az egyik élcsapat vezetője, arról beszélgettem a kollégákkal, hogy mi a mi felelősségünk, és mi a követendő, hogy a teljesítményingadozást ki tudjuk küszöbölni. Nemcsak a válogatott miatt, hanem a klubok eredményességének érdekében is. Nem a fáradtságra hivatkozás a gond megoldása, hanem a további dinamikus, kemény munka folytatása, a játékosok teherbíró képességének további javítása. Mindig arra hivatkozunk, hogy pszichésen, vagy fizikailag, mentálisan fáradtak vagyunk, ami hiba. Tovább kell a munka dinamikáját és a lányok fájdalomtűrő képességét növelni.

Tény, hogy a női kézilabda nemzetközi szinten a férfiakhoz képest visszaesett látványban, tempóban, technikában, taktikában, ami nem így volt évekkel ezelőtt. Régebben a küzdelem és a látvány talán meghaladta a férfiak szintjét. A női kézilabda médiaértéke csökkent. Ez itt jól látszik: a nézők a norvégok miatt bejönnek, de amúgy a kutyát se érdekli az Eb egy olyan országban, ahol a kézilabda központi kérdés. A magyar embereket érdekli a kézilabda, a válogatottat sokan szívügyüknek érzik, ezért hajlandóak túl pesszimista, vagy éppen túl optimista véleményt mondani.

Őszintén szólva nagyon kevésszer voltam ilyen helyzetben, hogy ennyire mélyről kellett felállnia egy csapatnak. Sokat beszéltünk róla tegnap, hogy hogy lehetne jól megoldani. Itt a lehetőség, hogy ismét egy csoda történjen a szerencse folytán, hogy bejussunk egy világesemény elődöntőjébe. A svédeket megverni nem lesz egyszerű. Úgy érzem, hogy a svéd válogatott nem véletlenül játszott le négy mérkőzést veretlenül zsinórban, a franciák elleni meccs is nagyon szoros volt, és mindent megtettek, hogy visszahozzák a meccset. Most jobb formában vannak, mint mi. A legegyszerűbb kézilabdát ők játsszák, a kettes-hármas kapcsolatokból építik fel a húzás-kontra játékukat. Torstenson sokat fejlődött, kifejezetten jó az irányítójuk, Gulldén, és belső hármasuk, Islas Helgesson. A kapusaik pedig nagyszerűen védenek, rendkívül jó a helyzetkihasználásuk és a lerohanásos játékuk. A 2006-os göteborgi Eb óta szinte nem változott a keretük, négy-öt éve együtt dolgoznak, láthatóan összeszokottak, taktikailag kifinomultak. Még akkor is esélyesebbnek tartanám őket, ha a tegnapi vereség nem következett volna be. Nagyon nehéz ilyenkor győzelmet tervezni, vagy képzelni egy szakembernek, hiszen megvannak a korlátok a csapatban: az egyéni forma, a fizikai fáradtság, és az ebből adódó motiválatlanság. Nem tudom, hogy ezen egy nap alatt mit lehet változtatni. Volt már rá példa, csodák vannak, csak ritkán.

Átgondolandó, hogy ezt a csapatot féléve oda-vissza megvertük két szoros küzdelemben. Biztos vagyok benne, hogy Eszter megmutatta a lányoknak ezt a két győztes meccset, hiszen olyan nagy változás nem történt a csapatok személyi állományában. Láttam, hogy élőben nézték meg a svédek utóbbi két mérkőzését, tehát biztosan megfelelő taktikai képük van erről. Egy kis bizodalom van bennem, hogy ebből a taktikailag feltérképezhető csapatból fel tudnak készülni. Kérdés, hogy hogyan szedjük össze újra a motivációnkat erre a csatára. Nem lefutott a meccs, de esélyesebbnek érzem a svédeket. Görbicz és Zácsik nélkül, de lehet, hogy velük kiegészülve is nagyjából az 5-8. helyre teszem a csapatot, ez ezen a kéthetes tornán kiderült. Ha bejutunk az elődöntőbe, attól még ez az állítás igaz.

Elment mellettünk a világ az egykezes labdabirtoklásban, az átadások sebességében, a labda nélküli lábmunka dinamizmusában, a cselezés terén lényegesen előttünk járnak, ebből fakadóan a játékunk dinamikája, tempója is lassabb. Úgy érzem, hogy a külföldi játékosok sokkal kevesebbet foglalkoznak a motivációs és a fáradtsági kérdésekkel, de ez más sportágakban is jellemző ránk. Mi az idei szezonban rengeteget foglalkoztunk ezekkel Debrecenben. A DVSC előrébb is lépett az előbb felsoroltak terén, ez pedig már visszaköszön a magyar mezőnyben. Tény, hogy egy külső szemlélő azt mondhatja, hogy edzésmódszerekben le vagyunk maradva az északiakhoz, nyugat-európaiakhoz képest. Nem a csúcskézilabda van lemaradva, hanem alattunk az utánpótlás. A bevethető gyerekek száma és minősége, és a velük való foglalkozás, a szakemberek hiánya.

Vajon mennyi itthon a kézilabdára fordítható összeg, és mennyi a többieknél? Ez nem a kézilabda aranykora, mint a '90-es években. A játékosok mennyisége, minősége kevés. Három nemzetközi klasszisunk van, Görbicz, Pálinger és Zácsik. A következő edzőgenerációnak kell kitermelni ezeket a tehetségeket. Radulovicsot és Ferlinget a mai napig emlegetik a válogatottal kapcsolatban, de ők már túlléptek ezen az életkoron, ám hozzájuk hasonló klasszisok, Kökények, Kulcsárok nem születnek, illetve mi nem találtuk meg őket. Ennek ellenére az elvárás a régi, pedig jól kellene kommunikálni, hogy ne az legyen. Sok sportág büszke lenne az 5-8. helyre, mi ezt temetői hangulatban éljük meg. Meg kell találnunk a helyes kommunikációt ezzel kapcsolatban.

Szeretném megemlíteni, hogy a televízióban elhangzott, hogy a kézilabda szövetség pénzén tartózkodunk az Európa-bajnokságon, de ez nem igaz. Ez már a hatodik, vagy hetedik világversenyünk Németh Andrással, és most először csatlakozott hozzánk Elek Gábor is. Mi a saját játékosaink miatt jöttünk, és hogy a szakmai érdeklődésünket kielégítsük. Beszélgettünk a lányainkkal is, próbáltuk jobb teljesítményre sarkallni őket, javítgatni a hibáikat, ezért is bosszantó, hogy a visszaesést látjuk. Talán a teljesítményfokozás miatt is választottuk éppen a középdöntőket.

© handball.hu, Lillehammer