Címvédőként Nagy-Britanniában
2014. augusztus 8. 17:46 © handball.hu
A hétvégén Angliában is kezdetét veszi a 2014-15-ös szezon, és mivel itt a nyár, a strandkézilabdáé a főszerep. A London Angels HC a brit strandkézilabda bajnokságban egy évvel ezelőtt mutatkozott be hivatalosan, nem is akárhogyan: rögtön meg is nyerték az első brit bajnokságot.

A tavalyi évhez képest idén már sokkal többen vesznek részt. A női mezőnyben immár tizenkét csapat nevezett.
Brit strandkézilabda bajnokság, csoportbeosztás:
1. csoport
London Great Dane HC 1
Sandbanks
Coventry HC
London Angels HC
Oxford University HC
Ruislip Eagles HC
2. csoport
London Great Dane HC 2
Cambridge HC
Leeds University HC
Angels HA
Poole Phoenix Handball
Brighton + Ipswich
Két hatos csoporban zajlanak majd a küzdelmek és míg szombaton a csoportmérkőzések zajlanak, vasárnap rendezik majd az elődöntőket, döntőket és helyosztókat is. Az első csoport elosztása tűnik elsőre nehezebbnek, hiszen három első osztályú csapat mellett (London GD, Angels és Ruislip) a tavalyi bronzérmes Coventry csapatát sem szabad leírni.
A második csoport eléggé kiegyensúlyozott, talán az első osztályú, ám utolsó helyek egyikén szereplő Leeds csapatát lehetne kiemelni, de a helyi Poole csapata a hazai pálya miatt élvezhet előnyt. Az Angels HA azonban akár itt is meglepetéssel szolgálhat. Megvan az esélye az elődöntőbe kerüléshez. Szép is lenne, ha az elődöntőt magyar csapataink vívnák egymás ellen, de ilyen a sport, bármi megtörténhet.
A torna előtt a csapat két tagját kérdeztük meg a várható esélyekről és a csapatokról.

Úgy érzem, most sokkal nehezebb dolgunk lesz, igenis meg kell küzdeni a döntőbe jutásért, minden csapat sokat fejlődött, most már volt pálya Londonban, mindenki tudott gyakorolni. Szerintem a GD, a Ruislip és a Leeds csapata mindenképp erős ellenfélnek tekinthető, ugye főként itt az első osztályú csapatokra gondolok. Velük biztosan számolni kell."

A legkeményebb meccset a London GD ellen várom, velük a kézilabdapályán is kiegyenlített a mérkőzés. Már csak pár nap van hátra, hajrá Angels, 2014 beach handball kupagyőztesként térünk vissza!"
A London Angels HC kerete: Homonnai Anikó, Mezei Csilla, Csombor Barbara, Hrabovszki Regina, Szántó Andrea, Győri Ildikó, Kovács Edina, Szabó Fruzsi
A London Angels HC szombati mérkőzései:
13.30 London Angels HC - London Great Dane HC 1
14.30 London Angels HC - Ruislip Eagles HC
16.30 London Angels HC - Oxford University HC
17.00 London Angels HC - Sandbanks
17.30 London Angels HC - Coventry HC
Az Angels HA kerete: Szabó Bernadett, Ádám Ágnes, Gergely Zsuzsanna, Pusztai Réka, Györki Ágnes, Rudolf Krisztina, Gila NIkolett, Pál Zsuzsa
Az Angels HA szombati mérkőzései:
12.30 Angels HA - Brighton + Ipswich
13.30 Angels HA - Cambridge HC
15.00 Angels HA - Poole Phoenix Handball
16.00 Angels HA - London Great Dane HC 2
17.30 Angels HA - Leeds University HC
A szombati mérkőzések eredményeit itt, handball.hu-n és a csapat hivatalos facebook oldalán is figyelemmel követhetitek.
A brit strandkézilabda bajnokság hivatalos oldala
Kondor: Tudom, hogy tudunk nyerni
© handball.hu