Kondor: Tudom, hogy tudunk nyerni
2014. augusztus 8. 0:52 © handball.hu
A hétvégén rendezik Bournemouth-ban a II. brit strandkézilabda bajnokságot. A címvédő London Angels HC vezetőedzője, Kondor Gábor beszélt a felkészülésről, az esélyekről.
Kondor Gábor: A strandkézilabda egy kicsit más, mások a szabályok, a stratégia és a pálya is. De összeségében egyfajta felkészülésnek nagyon jó alapot biztosít erre a bajnokságra, mind erőnlétben, mind csapatépítő jelleggel. Mivel ez a torna egy évben csak egyszer van és nem minden hétvégén, mint a bajnokság, így ez egy külön öröm és mindenki izgatottan várja. Reméljük, az időjárás is kegyes lesz hozzánk.
handball.hu Hol, milyen pályán gyakoroltatok a strandkézilabda bajnokságra?
Kondor Gábor: Volt gyakorlási lehetőség, hiszen Londonon belül egy kisebb pályát építettek és minden hétvégén ott edzettek a lányok. Játékvezetői továbbképzésen is segítséget nyújtottunk, de a lényeg, hogy rendes szabvány pályán tudtunk edzeni egy kicsit.
handball.hu Az utazó keretben nyolcan vannak. A többiek pihenőt kaptak erre a hétvégére?
Kondor Gábor: A többiek sajnos elfoglaltság vagy munka miatt nem tudnak velünk tartani, hiszen itt egy háromnapos elfoglaltságról van szó. Sokan heti hat napot dolgoznak a vendéglátásban és nem tudnak szabadságot sem kivenni. Így ők - ha nem is pihenőt kapnak, de - lélekben itt lesznek velünk.
Kondor Gábor: Sokan leszünk. Egy teljes busz megtelt játékosokkal és szurkolókkal, és nagy öröm, hogy ennyien kísérik el a cspatot. Sokaknak egy kis nyaralás is lesz ez, hiszen a szürke hétköznapokból kiszabadulva Anglia festői tengerpartján izgulhatnak kedvenc csapatuknak. Reméljük, a mienk lesz a legnagyobb küldöttség, mi leszünk a leghangosabbak és bízunk benne, hogy a legeredmenyésebbek is.
handball.hu Reális elvárás a bajnoki címvédés?
Kondor Gábor: Természetesen. Két csapattal érkezünk a tornára, hiszen tavaly is két csapatunk volt a bajnokságban. Az első csapatban sok olyan rutinos játékos van, akik már játszottak strandkézilabdát. Bár igaz, hogy most több mérkőzést kell megnyerni, és a mezőny is erősebb lett tavaly óta, de tudom, hogy ott tudunk lenni a döntőben és nyerni is tudunk. A második csapatunkat, az Angels HA-t sem szabad leírni, hiszen kicsi a bors, de erős. A játékrutin itt is megvan és a csapatszellem akár még meglepetést is eredményezhet. Nem tudom, mire lesznek képesek a lányok, de én úgy érzem, hogy lehet, hogy meglepetés érik. Nagyon-nagyon büszke lennék, ha két csaptunk lenne ez első négyben. Nem kis érvágás lenne a mezőnynek és az angol kézilabdának és erre minden esély megvan.
handball.hu Gondolkodik-e a szövetség, hogy az angol strandkézilabda is megjelenjen a nemzetközi porondon?
Kondor Gábor: Erről sajnos nincsenek információim.
handball.hu Tudtad-e követni a strandkézilabda ifjúsági Eb-t és a felnőtt vb-t?
Kondor Gábor: Természetesen minden kézilabdával kapcsolatos hazai és nemzetközi hírt figyelemmel követek és úgy gondolom, idén is szép éremtermés született a nemzetközi tornákon. Egy vb-ezüst is szépen csillog, de ebben is ott vagyunk már a világ élvonalában.
A brit strandkézilabda bajnokság hivatalos honlapja
© handball.hu