"Nem fogalmaztunk meg irreális célokat"
2013. december 4. 15:22
A Magyar Kézilabda Szövetség elnökének lenni alapvetően szép, ám sok esetben nehéz feladat. Senki sem irigyel, amikor egy olyan ember sorsáról kellett döntened, aki a halálos kór ellen harcol. Interjú Vetési Ivánnal.
- Az esztendő elején Karl Erik Böhnnel történtek szokatlan helyzetet idéztek elő a szövetség életében, hiszen egy mindenki által szeretett és tisztelt, ráadásul eredményes szakember utódját kellett viszonylag rövid időn belül megtalálni. Néhány hónap távlatából hogyan emlékszik vissza erre az időszakra?
- Ennek a kérdésnek vagy egy szakmai és egy emberi oldala. Számunkra az jelentette a legnagyobb nehézséget, hogy nem tudtuk, pontosan meddig kell nélkülöznünk őt, mikor térhet vissza közénk. Ezért is tartott sokáig, míg megtörtént a szövetségi kapitány kijelölése. Biztosak voltunk benne, hogy meg fogja vívni a maga harcát a betegségével. Karl Erikkel és Hajdu Jánossal is abban maradtunk, hogy nem helyettesítő kapitányról beszélünk, jelen pillanatban minden döntésért utóbbi felelős, ahogyan a siker gyümölcsét is ő arathatja le.
- A tavalyi Európa-bajnokságon hét esztendő után szerzett ismét érmet a válogatott, a mostani keret pedig szinte tökéletesen megegyezik az egy évvel ezelőttivel. A szövetség ezt a tényt is figyelembe vette a célkitűzések meghatározásakor?
- Nem szerettünk volna eltérni a bő egy éve megfogalmazott céloktól, de nem a játékoskeret miatt. Amikor nem sikerült kijutnunk a 2011-es világbajnokságra, azt tartottuk az első számú feladatnak, hogy a válogatott visszakerüljön a világversenyek vérkeringésébe. A lányok túlszárnyalták a várakozásokat, tavaly bronzéremmel tértek haza Szerbiából, de ettől függetlenül hiba lenne olyan terhet rakni a vállukra, amit az irreális elvárások okoznak. Fokozatosan építkezünk, most az első nyolcban szeretnénk végezni, a jövő évi, hazai rendezésű kontinenstornán az elődöntőben látnánk a csapatot, a vége pedig a riói olimpia, ahol már az éremszerzés a cél.
- A szakemberek egyöntetűen állítják, hogy a magyar bajnokság fokozatosan fejlődik, erősödik. Mennyiben segíti ez a válogatottnál folyó szakmai munkát, valamint a szövetség stratégiai programjának megvalósulását?
- Mindenképpen segíti, elég csak megnézni a válogatott keretének aktuális összetételét. Sok játékost ad a nemzeti csapatba a Győr és a Ferencváros, de tagja az együttesnek érdi, dunaújvárosi, váci és fehérvári kézilabdázó is. Azt gondolom, hogy a bajnokság színvonala széles merítést tesz lehetővé a szövetségi kapitány számára. Mivel idehaza nem légiósoktól hemzsegnek a gárdák, mint mondjuk Németországban, az erős honi pontvadászat válogatott szinten is eredményekhez segítheti hazánkat.
- 2014-ben a kontinens kézilabdázói hazánkban egyesülnek majd, májusban a Bajnokok Ligája négyes döntőjének, decemberben az Európa-bajnokságnak leszünk házigazdái. Lát összefüggést az imént taglalt szakmai eredmények és sportdiplomáciai sikereink között?
- Azt gondolom, a helyzet kicsit hasonlít a tyúk és a tojás esetére. Először eredményeket kell elérnünk ahhoz, hogy a sportdiplomáciánk sikeres legyen, vagy erős befolyással kell rendelkeznünk annak érdekében, hogy egy kétes szituációban ne ellenünk hozzanak ítéletet. Nehéz megítélni, abban viszont biztos vagyok, hogy a sportdiplomáciai sikerek elérése szempontjából a szakmai eredmények nagyon sokat nyomnak a latban. Ha a Bajnokok Ligája Final Four rendezéséről beszélünk, megkerülhetetlen a Győr és a Ferencváros tavalyi szezonban nyújtott produkciója. Csak Magyarország mondhatja el magáról, hogy hat együttest delegál a nemzetközi kupaküzdelmekben résztvevő negyvenfős mezőnybe. A tizenkét csapatos NB I hatodik helyezettje sem esélytelenül várja a folytatást az EHF-kupában, ami óriási dolog. Ha a férfiakat vesszük figyelembe, láthatjuk, hogy a Veszprém egyedüliként százszázalékos a BL-ben, a Szeged és a Csurgó magabiztosan jutott be az EHF-kupa legjobb tizenhat csapata közé, vagyis rendelkezünk azokkal az eredményekkel, melyek megalapozzák a jó sportdiplomáciánkat.
- Visszakanyarodva a pénteken kezdődő női világbajnokságra, minden tornán akad egy vagy több csapat, amely meglepetést okoz. Ön szerint melyek lehetnek ezek a válogatottak? Egyáltalán, miként látja az esélyeket a komplett mezőnyt tekintve?
- A végső esélyeket illetően Norvégia mindenképpen a favoritok közé tartozik, habár bízom abban, hogy valóban leszállóágban vannak. Tavaly Montenegró letaszította őket az európa-bajnoki trónról, ami ezúttal is megtörténhet. Nem szabad megfeledkeznünk a dánokról sem, akik a Ferencvárost kétszer is legyőző Midtjyllandra épülnek, kiegészülve a Buducnostnál kézilabdázó Camilla Dalby-val. Hazai környezetben a szerbek is veszélyesek lehetnek, és akkor még nem szóltam arról a bizonyos meglepetéscsapatról. Az Eb-bronzérem után a magyar válogatottat már nem feltétlenül sorolnám ebbe a kategóriába, de nem bánnám, ha végül azok lennénk.
- A december végi időszak a szabadságot, a pihenést jelenti a legtöbb ember számára. A Magyar Kézilabda Szövetség elnöke alighanem a kivételek közé tartozik, mert a karácsony előtt véget érő női világbajnokságot követően januárban a férfiak Európa-bajnoksága következik. Hozzászokott már, hogy míg sokan a fenyőillatban bejglit falatoznak, Ön a válogatottak ügyes-bajok dolgait intézi?
- Szerencsére azért a két ünnep között jut idő a feltöltődésre, megpróbálom úgy beosztani az időmet, hogy a családom semmiben ne szenvedjen hátrányt. Azt gondolom, a munka dandárja nem feltétlenül rám, hanem a szövetségi kapitányokra, a stábra és a játékosokra hárul, az viszont kétségtelenül igaz, hogy a kézilabdában nincs megállás. Nyáron sincs sok pihenő a strandkézilabda szezon vagy éppen az olimpia miatt, de ezt a feladatot egyébként is csak úgy lehet végezni, ha az ember szereti, amit csinál. Amíg ez a szerelem kitart bennem, addig nem létezik akadály.
Forrás: www.hatharom.com